Hirmondo

Röviden

Szüreti bál lesz szombaton

Szüreti mulatságot tartanak Gelencén a Burusnyán Néptáncegyüttes szervezésében, a rendezvény november 12-én 12 órától a csőszlegények és -leányok felvonulásával kezdődik (a Burusnyán nagy táncosai), akik a férfidalárdával közösen énekszóval körbejárják a községet. Állomások: Alszeg (Gáspár üzlet), Varáncsa (Gáspár üzlet), piactér (Felszeg), központ. 19 órától a művelődési ház nagytermében kezdődik a szüreti bál, a mulatság fénypontja a csősztánc és a férfidalárda szüreti nótázása. A talpalávalót gelencei zenészek húzzák: Lukács Attila és Mihály, valamint Bara-Kádár Bendegúz.

Emlékművet avattak Haralyban

Múlt vasárnap Haralyban, a Hősök terén világháborús emlékművet avattak. Az emlékmű Vetró András szobrászművész tervei alapján készült, a márványtáblák az 1848–49-es szabadságharcban, az első és a második világháborúban elesett haralyiaknak állítanak emléket, a kopjafákat a kézdimartonosi Farkas Róbert faragta. Az ünnepségen felszólalt Fejér László Ödön szenátor, Ilyés Botond János polgármester, Szőke Barna önkormányzati képviselő, műsort mutattak be a helyi elemi iskolások Néda Csilla tanítónő felkészítésével, majd több intézmény, önkormányzat és szervezet koszorúzott. Az emlékművet Bereczi István plébános áldotta meg.

102 éves a legidősebb lakos

Október végén töltötte be 102. életévét a gelencei özv. Cseh Jenőné Timár Irénke néni, Kézdiszék legidősebb lakosa. Ilyés Botond János polgármester emléklappal és ajándékkosárral köszöntötte az önkormányzat nevében. Irénke néninek három gyermeke, nyolc unokája és tizennégy dédunokája született.

Hozzászólások