Hirmondo

Röviden

Tortoma Önképzőkör

Október 4-én, kedden 19 órától a Barót Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében, az évadnyitó találkozó keretében, Erdővidék 1300 – Negyedszázad a kistérség közéletében címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a 25 éves Erdővidék hetilap szerkesztőivel, munkatársaival. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező. 

Színházi előadás

A Baróti Művelődési Házban október 19-én, szerdán 19 órától a Bekecs Néptáncszínház Tóték című előadását mutatja be. Jegyek elővételben kaphatók a művelődési házban. A néptáncszínházi előadás Örkény István azonos című tragikomédiája alapján készült. Rendező-koreográfus: Györfi Csaba. Helyfoglalás a 0740.780.353 telefonszámon lehetséges. 

Prevenciós előadás

Szeptember 20-án a Gondviselés Segélyszervezet Háromszéki Fiókszervezete alkohol- és drogprevenciós előadássorozatot indított, első helyszínként a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban, ahol Katona Attila tartott előadást 378 diák részvétele mellett. 

Csökkenő diáklétszám

A baróti tanintézményeket látogató diákok létszámának utóbbi évekbeli folyamatos csökkenéséről eddig leginkább csak feltételezések forogtak közszájon, most tényleges számadatok is napvilágot láttak. Barót polgármestere, Benedek-Huszár János tette közzé a nem épp szívderítő adatokat: tíz év alatt több mint 600 gyermekkel lett kevesebb a három baróti tanintézményben: a Gaál Mózes Általános Iskolában, a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban, valamint a Cimbora Óvodában. A legfeltűnőbb a csökkenés a Baróti Szabó Dávid Líceumban, amelyet a 2011–2012-es tanévben még 698 diák látogatott, 2020–2021-ben pedig mindössze már csak 405-en voltak. 

Hozzászólások