Hirmondo

Növekvőben az oltakozási kedv

Növekvőben az oltakozási kedv

Szeptember 27-én indult újra teljes kapacitással a kézdivásárhelyi oltóközpont, egyelőre úgy tűnik, hogy az oltakozási kedv növekvőben van. Az oltóközpontban sokan megjelennek, akik már átestek a koronavírus okozta betegségen, és saját bőrükön tapasztalták meg: a kórokozó nem gyerekjáték.

Múlt hónap végétől a harmadik védőoltást is be lehet adatni a sportcsarnokban működő oltóközpontban, természetesen továbbra is várják azokat a személyeket, akik az első vagy a második adag vakcinával akarják magukat és környezetüket megóvni – tájékoztatott dr. Csiszár Eszter, az oltóközpont elnöke.

„Pillanatnyilag az ún. lelkiismeretes személyek jelentkeznek, azok, akik a harmadik adagot is be szeretnék adatni a Pfizer–Biontech vakcinából. Sokan akkor döbbennek rá a helyzet súlyosságára, amikor ismerőseik vagy családtagjaik halnak bele a Covid19–be. Ennek következtében nagyon megemelkedett azok száma, akik az első oltást adatják be, ma délig (pénteken zajlott a beszélgetés – szerk.) 44 embert oltottunk be, ami nagyon jó eredmény, kétharmaduk első ízben kapta a vakcinát” – magyarázta Csiszár doktornő.

A kézdivásárhelyi oltóközpontban az említett Pfizer–Biontech termékkel is oltanak, de ez nem kizáró ok, más is jelentkezhet. „Aki AstraZeneca vagy Moderna oltással volt korábban beoltva, nyugodtan jelentkezhet, vagy Pfizerrel vagy Modernával tudjuk őket beoltani. A Modernával az a problémánk, hogy egy fiolában tíz dózis található, ezt jó egyszerre felhasználni. Nagyon jól gazdálkodtunk eddig, januártól összesen két dózist kellett megsemmisíteni – önhibánkon kívül –, mert az illető más településről, megkésve érkezett” – fejtette ki az elnök.

A korábbi 30–35 személlyel szemben most ennek a dupláját rögzítik a központban. „Nagyon sokan jönnek, most már naponta kb. 60 oltakozó van, ez a szám hétvégén felmegy 70–90–re. A programunk 8–14 óra között van, nagyon le vagyunk terhelve, a kolléganőm betegség miatt hiányzik, nincs orvos, és mindezt tetőzi, hogy zajlik az oktatás az iskolákban, ahol szintén helyt kell állni. Mindenkinek (egészségügyi személyzet – szerk.) megvan a munkahelye, kit lehet ide delegálni?” – tette fel a kérdést a gyermekgyógyász, aki szerint pénteki terepszemlénkig 7938 személyt oltottak be a sportcsarnok hátsó fertályában működő központban, ahol továbbra is előzetes regisztrációt követően van az időpontkérés.

A doktornő szerint vidéken gyengébb az oltakozási kedv, a napokban Bereckből, Ozsdoláról, Lemhényből és Bélafalváról voltak jelentkezők, a többiek kézdivásárhelyiek. „Arra is volt példa, hogy átutazókat oltottunk be, galaciakat vagy bukarestieket” – tette hozzá.

Oltóanyaggal jól áll a központ, úgy intézik a dolgokat, hogy ne menjen kárba egyetlen dózis se. 

Aki átesett a betegségen, az könnyebben rászánja magát az oltásra. „Volt egy ozsdolai férfi, aki azt mondta: olyan beteg volt, mint életében soha, így, amint lehetősége volt, beadatta az oltást. Ahogy letelt a hat hét, azonnal jelentkezett” – summázott.

Hozzászólások