Hirmondo

Időben kész lett

Időben kész lett

Tanévkezdésre a zabolai elemi iskola megújult külsővel és belsővel várta a kicsiket, akik már csak abban reménykednek, hogy minél hosszabb ideig élvezhetik iskolájuk megújult környezetét.

– A legnagyobb munkálat a benti mosdók kialakítása volt, amit még a múlt esztendő végén sikerült kivitelezni, addig kinti illemhelyre kellett járniuk a gyermekeknek – kezdte a polgármester. – Az előtérből illetve a tanári szobából alakítottuk ki a mosdókat, külön a lányoknak és külön a fiúknak, a tanári pedig az iskola első felébe költöztettük, ott találtunk egy alkalmas termet erre a célra – vezetett körbe az épületben Fejér Levente.

Hirdetés
Hirdetés

A központi fűtést szerencsére már tavaly bevezették, mondta az elöljáró, így már az előző telet is a meleg termekben tölthették a gyerekek és a tanítók. Most a mosdók kialakítása mellett a tetőszerkezet tatarozására kerül sor, továbbá kívül-belül frissítő festést kapott az épület, illetve a termek. Minden osztályba új laminált, vastag parkett kerül, illetve új csemperéteggel borították be a fajanszozott padlókat.

Hozzászólások