Hirmondo

Horgászok a Keleti-tónál

Horgászok a Keleti-tónál

Elmúlt hétvégén, augusztus 27–28-án a baróti, nagyerdőalji Keleti-tónál zajlott az I. Erdővidéki Horgásztalálkozó, melyet a Tinca Sporthorgász Egyesület (TESE) szervezett.

Hirdetés
Hirdetés

Benkő Béla egyesületi elnök beszámolójában elmondta, a gyerekeknek és felnőtteknek szóló horgászverseny mellett a találkozón egy kerekasztal-beszélgetés is lezajlott, melyen az erdővidéki holt­ágak, bányatavak helyzetét vették górcső alá az érintettek. Erdővidék-szerte szinte harmincat térképeztek fel, melyeknek egyharmada bányató, a többi pedig holtárok.

– Szeretnénk ezek rendezettségének, felügyeletének ügyét előremozdítani, a horgászatot bennük civilizáltan megszervezni – mondotta a beszélgetés témájával kapcsolatban az elnök. Weithaler Walter halgazdálkodási szakmérnök ezen tavak élővilágáról, annak kölcsönhatásairól beszélt.

A jó hangulatú találkozót, melyen még koncertre is sor került (Háttérzaj együttes), a megyei és a baróti tanács, valamint a baróti erdőbirtokosság és a sepsiszentgyörgyi Fishmania Kft. is támogatta.

Horgászatban a gyerekek közül (hat versenyző) Fehér Anna, Barabás Bence és Benkő Beáta, a felnőttek közül (22 résztvevő) Kopeczky Alexandru Sorin, Benedek Attila és Albert Egon bizonyult a legjobbnak. 

Hozzászólások