Hirmondo

Értékteremtő falunapok

Értékteremtő falunapok

Kezdettől fogva az volt az esztelneki önkormányzat elképzelése, hogy a községünnepet, falunapokat olyan módon hozzák tető alá, hogy a rendezvénynek közösségteremtő, hagyományainkat, értékeinket felmutató hozadéka legyen, és szórakozásból, kikapcsolódási lehetőségekből is minőségre, színvonalra törekedjenek.

Mindez maradéktalanul meg is valósult a hónap elején megtartott, péntektől vasárnapig tartó, Fekete ribizli ünnepe elnevezés alatt megrendezett falunapok során. A gazdag programból felvillantunk néhány momentumot, helyszűke okán a teljesség igénye nélkül.

Az ünnep megnyitó mozzanataként látogattak Esztelnekre Bene Zoltán és Bíró Attila lemhényi magángyűjtők, akik az egész hétvége folyamán látogathatóvá tették a közönség számára az általuk gyűjtött I. és II. világháborús emléktárgyakat, amelyek nem kis népszerűségnek örvendtek. Lőrinczi Dénes a témához kapcsolódó Édes emlék (Szerelmes képeslapok a nagy háborúból) című könyvét mutatta be az érdeklődő közönség számára.

 

Szombaton gyerekvetélkedőkkel kezdődött a nap, a CSÁKESZ szervezésében. A kicsik kipróbálhatták magukat akadálypályán, szabadulószobában, illetve vízilufi-vetélkedőn. A felnőttek favágó- és főzőversenyen méretkeztek meg, a benevezett csapatok nagy odaadással álltak a „megpróbáltatások” elé

A népi délutánon felléptek a helyi Hamuvirág Néptáncegyüttes középső és nagy csoportjai, a testvértelepülésről érkezett Kisliget Néptánccsoport, a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a kézdiszentkereszteti Tisztácska és Tisztás Néptáncegyüttesek

 

A vasárnap szentmisével kezdődött a ferences templomban, amelyet az 1916-ban elhurcoltakért ajánlottak fel. Azt követően kivonultak a temető kertjébe, ahol ünnepi műsor keretében méltóságteljesen megemlékeztek az ártatlanul elhurcoltakról, felavatták az új emlékművet (a régi mását) az emlékezés, a múlt és jelen közötti kapcsolatteremtés jegyében.

 

Hozzászólások