Hirmondo

Beruházások reflektorfényben

Beruházások reflektorfényben

Két év alatt 21 pályázatot nyújtott be Barót önkormányzata – mondta Benedek-Huszár János polgármester egy, az Erdővidék Televíziónak adott interjúban.

Hirdetés
Hirdetés

Ezalatt a két év alatt sikerült körülbelül annyi alapot megszerezni, nemzeti és uniós forrásból, mint az elmúlt két és fél évtizedben összesen – hangoztatta, hozzáfűzve, hogy további beruházások is megvalósításra várnak, amelyek alapvetően változtatnák meg a város középület-állományának az arculatát és műszaki felszereltségét. „Ebből a 21 pályázatból tizennégyet én magam állítottam össze, s ha csak mindegyik tízezer lejbe került volna, az is már több mint százezer lejt jelent, amivel hozzájárultam a város előrehaladásához” – mondta az elöljáró.

Arra a kérdésre, hogy a polgármesteri hivatásnak szenteli-e életé­nek elkövetkező szakaszát, Benedek-Huszár azt válaszolta, hogy ő egy tízéves programot állított fel, ami egy megfogható időtartam, azért, mert ő programokban gondolkodik, és ha az előző tíz évhez hasonló programok, lehetőségek lesznek, akkor ennyi idő alatt megvalósíthatóak lesznek elképzelései.

„Egy ilyen hosszú idő alatt azonban mindig lesznek dolgok, amiket nem lehet megtenni, és lesznek új dolgok, amiket bár nem vettünk bele a programba, de mégis új lehetőségként körvonalazódnak” – részletezte.

Úgy vélte, az emberek nyilván négyévente mérleget vonnak az önkormányzat tevékenységéről, mely elbírálásnak állnak elébe, de ha tíz évet dolgozhat az önkormányzat élén a jelenlegi erőbedobással, akkor „alapjaiban változtathatja meg Barót elmúlt három évtizedben ismert arculatát.”

A pályázatokról elmondta, hogy mindenik egy beruházás, és mindegyik pályázatnak van egy tényleges, meghatározott célja, ami egy objektumra irányul. „Az első pályázat, amit megírtam, a bölcsődeépítésre vonatkozott, és ezt meg is nyertük. Aláírtam a finanszírozási szerződést körülbelül 2 millió lej értékben. A tervet az Országos Befektetési Társaság készíti, 2024 őszére kellene készen legyen ez az építmény” – tudtuk meg az interjúból.

A polgármester ugyanakkor a Gaál Mózes-iskola hét épületére is nyújtott be pályázatot, beleértve a barótiak mellett a bibarcfalvi, a köpeci és a felsőrákosi iskolaépületek felújítását is, amiket 2026 júniusáig kell befejezni. „Olyan helyszíneket szeretnénk biztosítani az általános iskolai oktatás számára, amiket egyrészt könnyebb lesz fenntartani, mert kisebbek lesznek az energiaszámlák, másrészt teljesen új arculatot kapnak az épületek, kellemes környezetet nyújtva a tanuló ifjúságnak, nem utolsósorban pedig a tanároknak. Egy alkalmazottól úgy várhatunk el jó teljesítményt – utalt a tanárokra –, ha a munkahelyén könnyen, örömmel tud dolgozni” – mutatott rá.

Folyamatban van ugyanakkor a líceum építése is, ami ebben a tanévben elkészül, úgyhogy a baróti középiskolások is egy tágas, ötszintes, vadonatúj épületet kapnak, ami remélhetőleg ad egy olyan impulzust a középiskola diákjainak és tanárainak, melynek segítségével az eredmények is jobbak lesznek – nyugtázta Barót polgármestere. 

Hozzászólások