Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Játszva gyakorolták az angolt

Játszva gyakorolták az angolt Cseperedő

Immár hagyománnyá vált, hogy a nyári szünet beköszöntével színes, vidám napokat szervez a kézdivásárhelyi Helen Doron Angol Nyelviskola az angol nyelv használata, gyakorlása céljából. Így történt ebben az évben is, amikor vidám gyereksereg kovácsolódott egy csapattá a júliusi, illetve augusztusi táborokban. 

Hirdetés
Hirdetés

Ebben az évben is Csernáton adott otthont ezeknek a táboroknak, ahol a reggeli mozgásos játékokat mindig angoljátékos foglalkozások követték, amikor a gyerekek bátran használhatták az angol nyelvet. E pár nap alatt a gyerekek észrevétlenül sajátítottak el szavakat, illetve kifejezéseket.

„Egy idegen nyelv tanulásának elengedhetetlen feltétele az adott nyelv használata minél több élethelyzetben. Jó megragadni minden olyan szituációt, ahol erre van lehetőség. Ebben a táborban a gyerekek naponta több órán át használhatták az angol nyelvet, barátkozhattak annak dallamosságával” – mesélte Papp Gyöngyike nyelvtanár, hozzátéve, hogy szerepjátékok segítették a munkát, de kézimunkázásra is sort kerítettek.

Egyedi alkotómunkára is volt lehetőség, a résztvevő gyerekek ebben az évben többek között földgömböt, illatosítót és ajtódíszt is készítettek. Meglátogatták a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is, ahol az apróságok rácsodálkoztak az ott található értékekre. Délután a szabadidős tevékenységeké volt a főszerep, fagyiztak, játszottak és eközben ugyancsak használták az angol nyelvet.

A táborok végeztével ősszel folytatódnak az óvodásoknak, kisikolásoknak és gimnazistáknak szóló tevékenységek, ahová nagy szeretettel várják az angolul tanulni vágyó diákokat. „A heti egy alkalommal sorra kerülő foglalkozásokon csak angolul beszélünk a gyerekekkel, olyan játékokat készítünk elő, ahol a gyerekek jól érzik magukat és lehetőségük van használni az angol nyelvet, mondókákon, énekeken, párbeszédeken keresztül. Nem egyszerű elmondani, hogyan is zajlik egy több mint 30 éves, de állandóan újuló technikával megalkotott módszer a gyakorlatban, ezért ingyen betekintést nyújtunk az órákba augusztus végén a Helen Doron Nyelviskolánál” – tette hozzá Papp Gyöngyike.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.