Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Értékrendet, ismereteket ad a cserkészet

Értékrendet, ismereteket ad a cserkészet Cseperedő

Februárban nagyszabású rendezvény keretében ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a kézdivásárhelyi 34. Számú Gábor Áron Cserkészcsapat, Kézdivásárhelyen tartották a Cserkészszövetség éves közgyűlését és az éves cserkészbált, 170–180 személy részvételével. Az év végéhez közeledve Csucsi Csanád csapatparancsnokkal és Bíró Zsuzsanna csapatparancsnok-helyettessel idéztünk fel emlékeket.

Hirdetés
Hirdetés

– A csapat tulajdonképpen már 1990-ben megkezdte működését, a jóváhagyás két évre rá érkezett meg, tehát 32 évvel is számolhatunk – idézi fel a kezdeteket Bíró Zsuzsanna, mindenki Zsuzsa nénije. – Az akkori Tanulók Klubjában, Vas József magyar-orosz szakos tanár vezetésével zajlottak a tevékenységek, én magam 1992-ben csatlakoztam. A parancsnok úron kívül 6 személy volt az induláskor (később mindannyian őrsvezetők lettek), ez a létszám az évek során volt, hogy 200 főre is „felszaporodott” – meséli.

– 2005 óta része az életemnek a cserkészet, Zsuzsa néni után én vagyok a legrégebbi aktív ember – indítja a beszélgetést Csanád. – Szeptember vége, október lehetett, amikor a testvéremmel együtt cserkészkedni kezdtünk, 3. osztályos voltam. Kerekes László volt a parancsnokunk, aki akkor lett a Boldog Özséb plébánosa, és tudván, hogy működött itt cserkészet, újraindította a mozgalmat. Már abban az időben Bíró Zsuzsanna volt a csapatparancsnok-helyettes, ő volt akkor a legrégebbi aktív tag. (Négy év kiesés akkor történt a kézdivásárhelyi cserkészmozgalomban, amikor Vas József családjával elköltözött Sepsiszentgyörgyre.)

Kérdésemre, hogy mit kapott itt, mi volt az, ami azóta is ideköti, azt feleli: családot. – Aki bekerül ide és szereti, egy hatalmas család része lesz, amelyben mindenki testvér. Kerekes László, Laci atya pedig a pótapánk volt mindannyiunknak, mindent tudott rólunk. Önállóságot is köszönhetek a cserkészetnek, két vezetőképzőt végeztem el, őrsvezetőit és segédvezetőit, amelyek során rengeteg tanultam, így 2020-ban, amikor Laci atyát elhelyezték, a nyomdokaiba léphettem, átvettem a csapat vezetését. A tevékenységek több csoportban, korosztályok szerint zajlanak, Zsuzsa néni vezeti a táborverő rajt, illetve a felnőtt cserkészeket, én pedig a kiscserkészeket és a rovereket – részletezi Csanád.

Bíró Zsuzsától megtudom: a jelenleg is aktív felnőtt cserkészcsapat tagjai részben a cserkész gyerekek szülei, de nem csak, mindenkit szívesen fogadnak. Amellett, hogy az ő feladatuk segédkezni a táborszervezésben, lebonyolításban, a szokásos tevékenységekben is részt vesznek, a cserkészet szabályai szerint haladnak a lépcsőfokokon.

A járványidőszak sajnos számos háromszéki cserkészcsapat megszűnését hozta, Kézdivásárhelyen szerencsére nem ez a helyzet, de nehézségeket bizony okozott. Egyik napról a másikra állt le minden, ám akik ragaszkodtak a mozgalomhoz, amint lehetett, visszataláltak hozzá, és „ment tovább az élet”. Ami az állandó létszámot illeti, évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy hullámzó az érdeklődés, ebben mostanság az is közrejátszik, hogy rengeteg különböző sport- és szabadidős foglalkozás érhető el már Kézdivásárhelyen is.

A cserkészév az iskolaidővel esik egybe, szeptemberben indult, de a tervek már készen állnak, a szokásos nyári évzáró tábor koronázza majd meg az egész éves munkát.

Zsuzsa néninek is felteszem a kérdést: mit ad a cserkészet? A válasz rövid, de annál tartalmasabb: mi az, amit nem ad? Rengeteg, a mindennapokban hasznos tudást, viselkedésmintát – mindezt anélkül, hogy görcsösen tanítani akarna. Elsősegélynyújtástól kezdve a környezetünkkel, természettel kapcsolatos ismereteken át kultúránkig, gyökereinkig terjedően kapnak ismereteket. A gyakorlati készségeken és alapműveltségen túl megtanulják a társas együttélés szabályait is: hogyan működünk együtt, hogyan tiszteljük, segítjük egymást, kézenfogva jár az elméleti és a gyakorlati nevelés.

Hangsúlyt fektetnek a vallásos nevelésre is, a foglalkozások cserkészindulóval, majd imával indulnak, ugyanígy zárulnak, ez fogja keretbe a tevékenységet, a táborok idején a napot. A cserkésztörvények alapja is a tízparancsolat – ugyanakkor a csatlakozás nincs felekezethez kötve, hívják fel a figyelmet.

A táborokban szabály az is, hogy nem tartanak maguknál telefont a gyermekek, és „csodák csodája”, kütyüzés nélkül is csodálatosan érzik magukat, hazainduláskor úgy kell eszükbe juttatni. Persze, ehhez az kell, hogy vonzó alternatívát mutassanak számukra, társaságban, közösségben legyenek, értelmes feladatokat kapjanak, mindezt játékos formában, de bizonyos rendet, fegyelmet is betartva – mindezt nyújtja a cserkészet: szilárd értékrendet ad, értékes életre tanít.

A tíz cserkésztörvény

  1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
  2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
  3. A cserkész, ahol tud, segít.
  4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
  5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú.
  6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket.
  7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
  8. A cserkész vidám és meggondolt.
  9. A cserkész takarékos.
  10. A cserkész testben és lélekben tiszta.
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük