Több száz öngyilkosságot akadályozhatott meg slágerével egy amerikai rapper
Több száz öngyilkosságot akadályozhatott meg 2017-es slágerével Logic amerikai rapper egy új tanulmány szerint.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Több száz öngyilkosságot akadályozhatott meg 2017-es slágerével Logic amerikai rapper egy új tanulmány szerint.
2022-ben a romániaiak összesen 15 szabadnapot kapnak majd a nemzeti és vallási ünnepek alkalmából. Ezek közül 6 hétvégére, 9 pedig hétköznapra esik.
Képpé formált ütős-gyilkos szavakból hozott össze kiállítást az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete, amelynek célja felhívni a figyelmet a rejtett bántalmazásra, arra, hogy verbálisan is lehet bántani, verbálisan is lehet gyilkolni.
A következő két hétben (december 13-26. között) nem várható a nappali és az éjszakai hőmérsékletek átlagértékének jelentős ingadozása – derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat hétfőn közzétett előrejelzéséből.
Lerántotta a leplet a 2022-es év színéről a Pantone, külön érdekesség, hogy a cég idén először egy új színt választott meg erre a címre, írja a CNN.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken mérsékelt esőre, havazásra és hóviharra figyelmeztető előrejelzést adott ki, amely fokozatosan az egész országra kiterjed, és hétfő reggelig kitart.
Bolyai matematika csapatverseny A 3–8. osztályos diákok számára kiírt Bolyai Matematika Csapatverseny Kárpát-medencei döntőjén hat csapat képviselte Háromszéket, azok, akik a megyei fo...
„Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás, jó hogy jössz, jó hogy jössz, minden gyermek vár – hallatszott az ismert dal már az esztelneki óvoda kapujánál. Vidám gyerekhangok töltötték be az épületet, amikor hétfőn, de-cember 6-án vendég toppant be. Piros puttonyáról, hófehér szakálláról a gyerekek nyomban felismerték, hogy a jó öreg Mikulás bácsi látogatta meg.
Az advent a várakozás időszaka, amely négy hétig tart. Ebben a periódusban készülünk a karácsonyi ünnepekre. Jellegzetes, hogy erre az időszakra advent, koszorút készítünk.
A kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola ötödikes diákja, Lénárt Nikolett nemcsak olvassa, hallgatja a mesét, hanem mondja is. A Kriza János Mesemondó Verseny megyei szakaszán első, az országoson pedig harmadik helyezést ért el. A diáklánnyal és felkészítő tanárával, Porcel Melindával a mesékről, versenyekről beszélgettünk.
Újabb sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 14 megyére havazás, jegesedés és megerősödő szél miatt.
Gyergyószentmiklós decemberben csak úgy bővelkedik ünnepekben: advent, névnap, karácsony, melyeket a közelmúltig a város lakói együtt ünnepeltek, forralt borral, lángossal, zenével, előadásokkal. Mára már ez is megváltozott, van megkülönböztetés és kirekesztés, persze mindez csakis a szeretet és a béke jegyében, egészségünk megőrzése érdekében.
Nagyjából mindenkinek rémlik, hogy a Michelin-csillag a gasztronómiához kötődik, a legrangosabb szakmai elismerés, amit egy étterem megkaphat. Ugyan hivatalosan az étteremnek ítélik oda, nyilvánvalóan az ott dolgozó séf érdeme, hogyha egy helynek sikerül megütnie ezt a szintet. Olyan, mint amikor egy színész Oscar-díjat kap, mondja a kézdivásárhelyi Veres István séf, akit eredményei a világ tizenegy legjobb séfjének sorába emeltek.
A következő napokban lehűlés várható az egész országban, a hét végétől azonban felmelegszik az idő, egyes térségekben a hőmérséklet a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat december 6. és 19. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A keddre virradó éjszakától kezdődően országszerte csapadékosra fordul az idő, sok helyen havazás várható – tájékoztatott hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Változatos lesz az időjárás az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap közzétett előrejelzése szerint decemberben. Az év utolsó hónapjában havazások, hóviharok és ködképződés is várható, az átlaghőmérséklet pedig 4-6 Celsius-fokkal csökken novemberhez képest.
A megyeszékhelyi Míves Házban állították ki a XIV. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves pályázatra beérkezett munkákat. A Hagyományok Háza és partnerszervezeteinek felhívására Erdélyből és a magyarországi Békés megyéből összesen 51 pályázó küldte be munkáját, közülük a zsűri 39-et választott ki a regionális, sepsiszentgyörgyi tárlatra, 23-uk alkotása lesz látható a debreceni kiállításon, amely 2022 januárjában nyílik.
Évtizedekkel korábban, amikor ősszel megjelentek a vetési varjak, jelenlétük jelzésértékű volt, hogy az időjárás megváltozik, hamarosan havazni fog. A fekete madarak időjósoknak számítottak, azonban az utóbbi években ez megváltozott. Mostanság a varjak ősszel korán érkeznek, nem követi őket a havazó.
Kádár Krisztina Annamária a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum előkészítő osztályos kisdiákja, aki a Kriza János Mesemondó Verseny megyei szakaszán első díjban, az országoson pedig dicséretben részesült. A kisdiákkal és tanítónőjével a mesékről, a vetélkedőkről és a jó tündérről beszélgettünk.
A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon munkaközössége célként fogalmazta meg az óvoda és a családok kapcsolattartásának fontosságát. Ezen kívül fontosnak és időszerűnek éreztük, hogy olyan projekteket, tevékenységeket tervezzünk, amelyek pozitív kapcsolatot teremtenek az óvodás gyermek és szülei között.
Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között.
Megerősödő szélre és csapadékra vonatkozó figyelmeztetést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Országszerte lehűlés várható a következő két hétben, és gyenge csapadékra is számítani lehet, kezdetben eső, majd – főleg a hegyekben – havas eső és hó formájában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) december 12-éig érvényes előrejelzéséből.
Erős szélre és havazásra vonatkozó sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc megye hegyvidéki térségeire.
Az Oracle Retail fogyasztói kutatása szerint a vevők 14 százaléka többet is hajlandó fizetni a gyorsabb vagy garantált szállításért, mások pedig, 29 százalékuk, a kényelmesebb módját választják az ajándékozásnak és ajándékkártyát vesznek konkrét tárgyak helyett.
Idén is online formában szervezték meg a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyt. A háromszéki diákok öt első és két második díjat nyertek, heten pedig dicséretben részesültek.
Pintyeket, szarkákat, ölyveket láttunk a legutóbbi madarásztúrán, ahová rendszeresen kijárunk az uzoni Ambrus László barátommal. Szomorkás idő fogadott, nagy reményeket nem fűztünk a naphoz, mármint ami a madarak látványát illeti, de így is tíznél több madárfajt figyeltünk meg, köztük északról érkezett vendégeket is.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A megyeszékhelyi Tanulók Házában idén 15. alkalommal nyitotta meg kapuit az adventi műhely, ahol az intézmény szakköreire járó diákok szervezett körülmények között készíthetik el a karácsonyi ünnepkör jellegzetes díszét, az adventi koszorút. A járványhelyzetre való tekintettel idén nem fogadtak vendégosztályokat.
A népdal és népköltészet hete alkalmából a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet népdalvetélkedőt hirdetett. Két kategóriában lehetett benevezni, 0–4. és 5–8. osztályosok. A fennálló járványügyi helyzetre való tekintettel a résztvevők videóban küldhették el a kiválasztott népdalt, melyet szakmai zsűri – Boros Erzsébet, Aranypáva-díjas népdalénekes, Meister Éva színművésznő és Albu Erika énekes – értékelt.
Idén online formában szervezik meg a XXXII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyt, amely a biológia iránt érdeklődő, magyarul tanuló 7. és 8. osztályos általános iskolásoknak szól Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig.
A 13 éves, sepsiszentgyörgyi Fülöp Boglárkát, a Sepsi OSK U15-ös lánycsapatának kapitányát behívták a román válogatottba. A tehetséges csatár az első háromszéki lány, aki lehetőséget kapott arra, hogy tehetségével, tudásával a válogatottat erősítse. Erről, valamint a foci iránti szeretetéről, a kezdetekről beszélgettünk a fiatal sportolólánnyal és edzőjével, Györkovács Krisztával.
Negyven százalékkal több klímakárosító gáz kibocsátását okozza a férfiak húsban gazdag étrendje, mint a nőké egy brit kutatás szerint.
Telnek a napok egyre-másra, kinek gyorsabban, kinek lassabban. Lassítani kell mindenképp, már látom én is, ha nem akarjuk, hogy a Jóisten húzza be helyettünk a féket. Az elkövetkező adventi időszakban, mely az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, elmélkedhetünk arról is, hogy merre tartunk, jó-e az irány és a sebesség?!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 22-december 5-i periódusra kiadott előrejelzése szerint a következő két hétben az évszaknak megfelelő időjárás várható, 1 és 15 fok közötti átlagértékekkel, november végén, december elején pedig nő a csapadék valószínűsége.
Mint egy drága ékszerkő, úgy nézett ki az a jégmadár, amelyik alacsonyan repült a víz felett. Ha nem ad ki éles hangokat, észre sem veszem a sebesen elhúzó madarat. Vártam, hátha fentebb megfordul és visszatér, de nem tette.
Gajai Petra és Csorja Soma Solt a Székely Mikó Kollégium negyedik osztályos diákjai, akik tehetségüket, tudásukat különböző vetélkedőkön, versenyeken is megmutatják. A két diákot a mese- és versmondás iránti szeretetük köti össze, ugyanakkor Petra népdalvetélkedőkön, rajzversenyeken, Soma pedig sportban is kitűnően teljesít.
Az V. és IX-XI. osztályos diákoknak szól a Cimborák Bábszínház Páll Gecse Ákos rendezte A fák titkos szíve című bábelőadáshoz kapcsolódó színháznevelési projektje. A cél a bábszínház mint műfaj széles körű népszerűsítése.
A minap, míg a gyergyói főutcán a csendes délutáni napfényen gyanútlanul bicikliztem, másodpercek alatt vált eddigi életem majdnem teljesen semmivé. Biciklim egy kamion kerekei alatt f...
Országszerte lehűlés várható a következő két héten, az átlagos nappali csúcsértékek nem haladják meg a 10-12 Celsius-fokot, éjszaka pedig jobbára fagypont alatti hőmérsékletre kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 15-e és 29-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Bölcs diákok vetélkedő Tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Bölcs diákok országos szintű vetélkedőt a Communitas Alapítvány, partnerségben a Kolozsvári Református Kollégiummal és a ...
A járványhelyzetre való tekintettel az idei tanévben a 3–8. osztályos diákok számára kiírt Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóját online bonyolították le a szervezők. Kovászna megyéből, a megváltozott körülmények ellenére is, közel 130 csapat nevezett be a rangos megmérettetésre, közülük hatan jutottak be a Kárpát-medencei döntőbe.
mikor kinyitottam a szemem valami belesütött egy kicsit elfordultam hogy lássam egy nagy sárga gömb erősen fénylett akartam mondani hogy tüntessék el de csak gu-gu–gá-gá akartam mondan...
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Őszi kikerics virított az ártéri kaszálón, ahol házi verebek fogadtak. Nyáron gyakran látom őket itt kint, a vízparton, sáskákra vadászni. Tavasszal a frissen pattant rügyeket csipegetik, viszont ilyenkor, ősszel lehet, hogy csak puszta kíváncsiságból jönnek ki.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata nyerte meg a IX. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő fődíját. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke idei versenykiírásában azt a feladatot adta a középiskolásoknak, hogy ismertessék az álláspontjukat a „Nem a ruha teszi az embert!?” kijelentéssel kapcsolatban. A vetélkedő második fordulójára – akárcsak tavaly – online került sor.
Para Luca, a Székely Mikó Kollégium negyedik osztályos diákja előkészítő osztályos korától vesz részt népdalvetélkedőkön. Legutóbb a Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn korcsoportjában első helyezést ért el. A diáklánnyal és tanítónőjével, Lőrincz Enikővel beszélgettünk a hagyományápolás fontosságáról, közösségerősítő erejéről és a tervekről.
Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – derült ki egy brit vizsgálatból.
Országszerte lehűlés várható a következő két hétben, esőre szerdáig, majd november 17-e után kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett, november 8-21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A szél felerősödésére és csapadékra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.