Felhívás!

Krisztina, a mesélő

Krisztina, a mesélő Cseperedő

Kádár Krisztina Annamária a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum előkészítő osztályos kisdiákja, aki a Kriza János Mesemondó Verseny megyei szakaszán első díjban, az országoson pedig dicséretben részesült. A kisdiákkal és tanítónőjével a mesékről, a vetélkedőkről és a jó tündérről beszélgettünk.

– Alig pár hónapja kezdtük el együtt az előkészítő osztályt, de már az első pillanatokban feltűnt kedvessége, tenni akarása, csillogó, beszédes szemei, amik minden új ismeretet magukba akarnak szívni. Nagyon készséges, érdeklődő kislány, mindig formában van az iskolában. Nagyon gyorsan tanul, hamar memorizálja a verseket, gazdag szókinccsel rendelkezik. Szinte nincs olyan mese, gyerekdal, amit ne ismerne. Minden téren jól teljesít az iskolában, aktív, segítőkész – jellemezte tanítványát Fülöp Annamária tanítónő.

A mese kiválasztásánál a gyermek életkori sajátosságait és egyéniségét tartotta szem előtt a tanítónő, illetve a 3 perces időkeretet. Ugyanakkor fontos az is, hogy tartalmilag legyen érdekes, könnyen mesélhető, az értelmi szintjüknek megfelelő, ne tartalmazzon túl sok fordulatot, hisz az összezavarhatja a gyereket.

– Szeretek meséket mondani, elsősorban azokat, amik nem túl hosszúak és nem unalmasak. A királylányos mesék a kedvenceim, különösen a Hamupipőke meg a Csipkerózsika. A Kriza János Mesemondó Versenyen A róka meg a sajt című állatmesét mondtam, egyből megszerettem, amint a tanító néni felolvasta – mesélte Krisztina.

– A mese kiválasztása után néhányszor elolvastam a mesét, megbeszéltük a szereplők viselkedését, érzéseit, kiemeltem bizonyos részeket, amire oda kell figyelni. Aztán otthon tanulta meg Krisztina a mesét egy hétvége alatt. Az iskolában minden szabad percben csiszoltuk, szépítettük. Nagy hangsúlyt fektettünk a tiszta, érthető beszédre, a tempóra, dinamikára, és arra, hogy az érzelmeket tudja átadni a „közönségnek”. A felkészülés alatt egy zokszó nélkül ismételte újra meg újra a szöveget, nagyon akarta, hogy jól teljesítsen – tette hozzá a pedagógus.

A verseny online zajlott, a felvételeket otthon kellett elkészíteni és beküldeni.

– A mesemondás így könnyebb volt, hisz nem volt közönség, zsűri, így nem voltam egyáltalán ideges. Általában lámpalázas vagyok, mert nem könnyű szépen elmondani a mesét. Úgy küzdöm le, hogy odafigyelek, beleélem magam a mesébe. Ahogy elkezdek mesélni, lassan elfeledkezek magamról, Meseországba repülök. Nagyon fontos, hogy a mese legyen érdekes a közönség számára, tisztán, érthetően beszéljek. Az arcommal is fejezzem ki a szereplők érzéseit, s ne terelje el semmi a figyelmem. A felvétel készítése elég problémás volt, többször újra kellett kezdeni, ha valahol megakadtam. Aztán elküldtük a tanító néninek, ő elmondta észrevételeit, tanácsait, majd ismét megismételtük a felvételt. Elég fárasztó volt – mesélte a diáklány.

– Nem volt könnyű a felkészülés, hisz kritériumoknak kell megfelelni. Mint tudjuk, a bírálat is szubjektív, hiába ismerjük a követelményrendszert, értékelési szempontokat. A gyerekek többségét meg lehet tanítani szépen mesélni, viszont a győztesekben van egy plusz, amit magukkal hoznak, a tehetségük, a kifejezőkészségük. Mindannyiukat győztesnek készítjük fel, a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni belőlük, de a döntés már nem a miénk. Az előadásmódon lehet, hogy könnyít az online megmérettetés, hisz a gyerek biztonságban van, nincsenek zavaró körülmények, van lehetőség megismételni, ahányszor csak szükséges, viszont ugyanakkor nagyon fárasztó, nagy tűrőképességet igényel a gyerek részéről. A pedagógus pedig nem igazán tudja felmérni a mezőnyt, nem kap visszajelzést a teljesítményről – magyarázta a tanítónő.

Fülöp Annamária fontosnak tartja a vetélkedőket, versenyeket a gyermek személyiségének fejlődése szempontjából.

– Az életben számtalan akadályba ütközünk, az ilyen megmérettetések segítenek felvenni a harcot, nemcsak önmagát méri fel, hanem elégtételt is szerez, sikerélménye van. És ez hajtja őt az úton, egyéniségének kibontakozása útján, növeli önbizalmát. Sokat biztatom a diákjaimat, csupa pozitív megerősítést kapnak, viszont próbálom őket felkészíteni a kudarc megélésére is, mondván, hogy abból még többet tudnak a hasznukra fordítani. Minden verseny egy tanulási folyamat, amiért harcolni kell. Természetesen minden gyerek nyerni akar, ezért megpróbálom a lehető legtöbbet nyújtani nekik, és elvárni tőlük is a legtöbbet. De az évek során megtanulják, hogy nem a győzelem a fontos, hanem az oda vezető út – emelte ki.

A vetélkedőre való felkészülés plusz munkát jelent a pedagógusnak, de vállalják, hiszen a gyerek öröme az ő boldogságuk.

– Mi, pedagógusok, hatalmas szeretettel és odaadással végezzük ezt a munkát, minden apró siker örömforrás számunkra. Ha egy gyermekben felfedezzük a tehetséget, azon vagyunk, hogy minél jobban fejlesszük, s nem magunkért, hanem őérte, hogy kiteljesedjen, hogy felkészüljön a lehető legjobban az életre. Energiát, erőt pedig ők maguk, a csodák, a gyerekek adnak – hangsúlyozta.

Krisztina még csak előkészítő osztályos, de nagyon komolyan veszi a versenyekre való felkészülést. A mese mellett verset is szeret mondani, szép, tiszta énekhangját minden bizonnyal népdalversenyeken is értékelni fogják, szárnyaló gyermeki fantáziáját, kézügyességét kreatív vetélkedőkön mutathatja meg.

Arra a kérdésre, hogy mit kívánna, ha egy jó tündér teljesítené három kívánságát, határozottan válaszolt.

– Legyen egy szép házunk, az angyaltól kapjak egy szépítkező asztalt és egy okos táblát, ha nem is akkorát, mint az osztályban van. És hogy egészségesek és boldogok legyünk.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.