Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kertészkedő varjak

A kertészkedő varjak Cseperedő

Évtizedekkel korábban, amikor ősszel megjelentek a vetési varjak, jelenlétük jelzésértékű volt, hogy az időjárás megváltozik, hamarosan havazni fog. A fekete madarak időjósoknak számítottak, azonban az utóbbi években ez megváltozott. Mostanság a varjak ősszel korán érkeznek, nem követi őket a havazó.

Változott az a szokásuk is, hogy tavasszal nem igyekeznek vissza költő hazájukba, mint korábban. Sok példány visszamarad, fészket rak és költésbe fog. A megye területén, több településen, kisebb-nagyobb varjúkolóniák alakultak ki, olyan helyeken is, ahol eddig még nem voltak.

Állandó jelenlétük kellemetlenséget okoz az emberek körében. Ahol fészektelepek vannak, ott a szüntelen károgásuk, a felhalmozott madárürülék zavarja a környéken lakókat. A gazdák is panaszkodnak, hogy tavasszal kárt tesznek a vetésben, ősszel a terményben.

A panaszok ellenére, van haszna is a vetési varjúnak. Elhagyott varjúfészekben költ a fokozottan védett kékvércse, ugyanakkor az erdei fülesbagoly is használja a varjúfészket költés céljából. Így a vetési varjú legalább két madárfaj fennmaradásában játszik fontos szerepet.

Tavasszal, amikor a veteményes kertben az ágyásokat készítettem elő, akkor vettem észre, hogy két diófacsemete kezdett növekedni. Sejtettem, hogy a kertészek a varjak voltak, ők dugdosták el a magokat, és úgy keltek ki, mert ha én ültettem volna el, nem biztos, hogy szárba szökkentek volna.

Az ősszel figyeltem meg a varjú mesterkedését, újabb diót ültetett a felszántott kertben, ahol már három facsemete is van. Már azon is gondolkodtam, hogy egyet kiások és valahol a természetben ültetem ki, vagy odaadom valakinek, mert közel vannak egymáshoz, és a hely is szűk három-négy diófának.

Vetési varjak tevékenykedhettek az Olt partján is, ahol tizenhét diófacsemetét számoltam meg ötszáz méteren. Három-négyéves facsemeték, öt év múlva termőre fordulnak, minden bizonnyal majd hatással lesz a diófasor az ottani környezetre.

Kép, szöveg Kelemen László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük