Tárgyakat gyűjtenek a Sepsiszentgyörgyön épülő Kommunizmus Múzeuma számára
Az 1944–1989-es éveket megidéző, a korhoz kötődő tárgyakat gyűjtenek a Sepsiszentgyörgyön épülő Kommunizmus Múzeuma számára.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az 1944–1989-es éveket megidéző, a korhoz kötődő tárgyakat gyűjtenek a Sepsiszentgyörgyön épülő Kommunizmus Múzeuma számára.
Az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület, a Kovászna Városi Művelődési Ház és a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola idén szeptember 27-29. között szervezi meg Kovásznán a hagyományos Ignácz Rózsa Napokat.
Sepsiszentgyörgyön kívül minden település tömbházlakóit érinti a vízóra leolvasási költség. A Közüzemek Rt. emlékeztet: a lakrészenkénti havi 10 lej olyan költség, amelyet könnyedén meg lehet spórolni.
A Teleki László Alapítvány május 28-án, kedden 16.30-tól könyvbemutatóval egybekötött konferenciát rendez a sepsikilyéni unitárius templomban.
Három napot kellett várni a reagálásra Kulcsár-Terza József, az MPE országos ügyvivő elnöke azon kijelentésére, miszerint „az EMSZ önmagát tette hiteltelenné azzal, hogy román pártokkal szövetkezett, ami egyértelműen román érdekeket szolgál.” Ám csak az egyik érintett fél vette fel a kesztyűt.
Vannak a történelemben olyan időszakok, amelyek végérvényes változásokat hoznak. Van, amikor ez egy emberöltőnyi idő alatt történik, van, amikor egyetlen nap visszavonhatatlanul megváltoztatja a történések menetét.
Úttesten megállt autóbuszt került ki járművével egy sofőr az Illyefalván áthaladó megyei úton szerdán, amikor egy kisfiú lépett az autó elé.
A legrégebbi, a nagyközönségnek szóló magyarországi utazási magazin idén is meghirdeti a közönségszavazását.
„Bukarestben az erő a kommunikáció nyelve. Ezért is fontos, hány RMDSZ-re leadott szavazat lesz június 9-én az erdélyi, székelyföldi városokban és településeken.”
A Vadon Egyesület és a Nimród Vadászújság szeretettel meghív minden érdeklődőt a Nimród Fórumra, május 25-én, szombaton 11 órától Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Aréna konferenciatermébe.
Május 27-től, hétfőtől a Szépmezői Kutyamenhely munkatársai Sepsiszentgyörgy minden negyedét sorra véve keresik a kóborkutyákat.
Források Néptáncfesztivált, turisztikai szezonnyitót és hagyományos termékvásárt tartanak május 25-26. között, a kovásznai Városi Művelődési Ház udvarán.
Batyus együttlétre várják a zarándokokat.
Mágori István, Csernáton község polgármesterjelöltje szerdán szakembereket hívott össze, hogy kidolgozzák, milyen gyakorlati lehetőségek vannak az ívóvíz ellátás javítására.
Kemény hangú kritikával illette Facebook-bejegyzésében Kulcsár Terza József, az MPE országos ügyvivő elnöke az EMSZ kézdivásárhelyi szervezetét. Meglátása szerint az utóbbi „román” érdekeket szolgál.
2023-ban több, mint 500.000 eMAG vásárló négymillió ilyen jellegű terméket vásárolt. Tavaly az eMAG-on több mint 1,6 millió gyerek-pelenkát vásároltak. A szülők több mint 60%-a este 20...
Sepsiszentgyörgyön 2023-ban kezdődött el az érdemi munka a vízhálózat digitalizálásának terén: ekkor az év végéig nagyjából háromezer, távolról is leolvasható vízórát szereltek fel a szolgáltató megbízásából.
Nem adott elsőbbséget, ezért összeütközött egy küldetésben lévő rendőrautóval egy 68 éves nő vezette jármű kedd délután a Gidófalva közelében.
Heti két alkalom helyett négyszer fog felszállni a németországi Dortmundba tartó járat a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről.
Május 25-én, szombaton 11 órától nyílik a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban Jakabos István mérnök-tanár faragászati kiállítása, születése 100. évfordulójának tiszteletére.
Haszongépjármű és személygépjármű ütközött frontálisan hétfőn reggel a 11-es országút uzoni szakaszán – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Kovászna és a Bukarest municípiumi prefektúrák közötti megállapodás értelmében, május 25-én és 26-án gyakorlati vizsgát tartanak Sepsiszentgyörgyön, B kategóriás vezetői engedély megszerzésére mintegy 300 személy számára.
A tanintézmények népszerűsítését szolgáló Mesterségek rendezvénysorozat lezárásaként tizenhatodik alkalommal rendeztek gasztronómiai kiállítást a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum étkezdéjében.
Réthy Apollinár ferencrendi pap pontosan száz évvel ezelőtt, 1924-ben állította össze Csíksomlyói kalauzát „a csudákkal ékes somlyói Mária kegyhelyét látogató katholikus székely nép lelki épülésére.”
Május 21-24. között játssza a sSOHA (r. Hatházi András) című előadást, Daróczi Klarissza egyéni játékát a Cimborák Bábszínház.
Gazda József művészeti író, etnográfus és szociográfus Mindennek mestere. A falusi tudás könyve című kötetét mutatják be május 22-én, szerdán 18 órától, a kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében.
A Vadon Egyesület, a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény adminisztrátora, május 18-án 17-22 óra között nyolcadik alkalommal vesz részt a Romániai Múzeumok Országos Hálózata által koordinált Európai Múzeumok Éjszakáján.
Május 21-én, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében, az évadzáró találkozó keretében Az üvegfúvók unokái – Zalánpataki ősök albuma címmel könyvbemutatóra kerül sor.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színház 2023/2024-es évadának újabb bemutatója április 29-én 19 órától lesz: a társulat a színház bérletrendszerének keretében játssza a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában a Derengés című előadást.
Ismerem a közvélemény-kutatásokat, de a tapasztalataim mást mutatnak: az erdélyi magyar fiatalok, akikkel az elmúlt időszakban találkoztam, optimisták az EU-val kapcsolatban, ám az elvárásaik- elvárásaink is világosak.
A Székelyföld folyóirat 2024. májusi lapszáma tematikus: a Fürdőélet Székelyföldön – múlt, jelen, jövő című összeállítás a fürdőkultúra alakulásának folyamatába kíván betekintést nyújtani.
Május 15-én, szerdán 18 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében bemutatja a MAMÓ (r.Pánczél Kata) című bábelőadást.
„Orgonák éjszakája” lesz a hívószó Romániától Kínán át az Egyesült Államokig 4 kontinens közel 30 országában pünkösd szombatján, május 18-án, amikor a fél világ felfigyelhet erre a különleges hangszerre.
Hétfőn a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Háza előtti téren tartottak sajtótájékoztatót Erőss Bulcsú, a Magyar Polgári Erő polgármesterjelöltje és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a párt ügyvivő elnöke.
Sikeresnek bizonyult a Háromszéki Középiskolás Sportolimpia, amelyet idén indított útjára az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete partnerségben a Komitátusz ifjúsági szervezettel és a Sepsi Rekreatív részvénytársasággal.
Keddtől vasárnapig zajlott a román fővárosban az U19-es korosztály számára kiírt Országos Bajnokság, melyen a Nagy Mózes Asztalitenisz Szakosztály 5 játékos vett részt.
Közel három, fegyházban töltött év után, 2021. július 19-én térhetett haza a terrorizmus vádjában elítélt felső-háromszéki Beke István és Szőcs Zoltán.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két előzetes letartóztatásban levő férfi és két bírósági felügyelet alatt álló nő ellen, akiket pénzmosással, uzsorázással és zsarolással vádolnak.
Május 11-én, szombaton 10 és 15 óra közt tartják a minden hónapban szokásos nyílt napot a Szépmezői Kutyamenhelyen – a TEGA és az AMY Gazdátlan Ebek Egyesülete minden érdeklődőt vár a helyszínen.
A gombaszezon ugyan már elkezdődött, de nemcsak a szabadban találkozhatunk a természet eme, különálló élővilágot alkotó egyedeivel: május 11-én, szombaton a Székely Nemzeti Múzeumban is megcsodálhatjuk, igaz, ott csak fotók és preparátumok formájában.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén csaknem 400 ezer lejjel támogatja a város sportmozgalmát, az élsportot és szabadidősportot egyaránt.
Daliás huszárok idézik fel a hadba hívás pillanatait Háromszéken május 4-5. között. A hagyomány- és értékőrzés jegyében létrehozott mozgalom már tíz éve töretlen sikernek örvend, a jubileumi esemény során a bandérium két nap alatt Mikóújfalutól egészen Gidófalváig fog vonulni.
Május 8-án, szerdán 19 órai kezdettel kerül sor a kovásznai színházbérlet évadzáró előadására.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség az elmúlt hetekben több, engedély nélküli építkezést is észlelt a város területén. Közleményükben azt is megállapítják: a jelenség nem új keletű.
Minap az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi vezető személye problémát vélt felfedezni a kézdivásárhelyi aláírások számában, amelyeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nyújtott be.
A Magyar Polgári Erő is indít polgármester-jelöltet Kézdivásárhelyen. Ugyanakkor tanácsosi listát is letettek – közölte érdeklődésünkre Kulcsár-Terza József, a párt ügyvezető elnöke.
Két személygépjármű ütközött össze hétfőn a 10-es országút Szitabodza és Zabrató közötti szakaszán, a balesetet elkerülni akaró haszongépjárművek pedig az árokba sodródtak – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Először lép fel Kovásznán a a capella formáció. Az aranytorkú énekesnők különleges előadására május 1-jén, 19 órától kerül sor a Városi Művelődési Házban.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezete három héttel korábban jelentette be, hogy Szőts Emilt indítja polgármesterjelöltként. Szombatra meggondolták magukat, és függetlenként induló Imre Csaba mögé sorakoztak fel, amit közös csoportképpel is demonstráltak.
Idén is sor került a tavaszi erdei nagytakarításra, amelyet a Bálványos Resort most már rendhagyó módon évente megszervez a Föld Napja alkalmából.