Szürke
Láttam a téren egy kisfiút. A szökőkutaknál játszott, furcsamód az volt az első gondolatom, hogy nehogy elinduljon a víz, mert szegényt szembecsapja. – Ábel! – szólt a figyelmeztetés e...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Láttam a téren egy kisfiút. A szökőkutaknál játszott, furcsamód az volt az első gondolatom, hogy nehogy elinduljon a víz, mert szegényt szembecsapja. – Ábel! – szólt a figyelmeztetés e...
– Hogy emlékszik rá? – Gyermekek voltunk. Főleg én. És ő is, bár hét évvel idősebb volt nálam. Az apja a környék elismert cigányprímása volt. Ő is játszott a zenekarban. Talán billenty...
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
„Lassan kikopnak a szülő–gyermek közötti esti mesélések, felváltja a képernyőn keresztüli közvetítés. Éppen ezért érzünk egyre nagyobb szomjat a mesehallgatás élő pillanatai iránt, amikor se kép, se könyv, se báb nem furakodik a mesemondó és hallgatója közé”.
Lezajlott a pulzArt7 kortárs összművészeti fesztivál köztéri installációs pályázatának elbírálása.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Bajkonurból csütörtökön felbocsátandó Szojuz-MSZ-14-es űrhajó parancsnoki ülésében indul majd el a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomásra a Fedor nevű, ember alakú robot.
A miniszterelnök szerint már csak azért is járna Romániának egy fontos biztosi tisztség, mert az ország kiemelkedő eredményeket mutatott fel az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként.
Mexikóban egy bíró engedélyezte kokain fogyasztását rekreációs célból két embernek – adta hírül szerdán a BBC brit média.
A kormány pénzt különített el arra, hogy az Országos Cégbíróság (ONRC) egy integrált elektronikus rendszert vezessen be, amely lerövidíti a cégbejegyzéshez szükséges időt – jelentette be a szerdai kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A pénzügyminisztérium kezdeményezésére a Dăncilă-kormány elkészítette egy olyan sürgősségi rendeletnek a tervezetét, amely felmentené a Romániában hivatalosan bejegyzett egyházakat az évi jövedelemadó-nyilatkozatoktól.
A Nemzetközi Tenisz-szövetség (ITF) közgyűlésének küldöttei 71,43 százalékos arányban megszavazták azt a tervezetet, amelynek értelmében gyökeresen megváltozik az országok férfi teniszválogatottjai számára kiírt Davis-kupa lebonyolítási rendje.
Életét vesztette egy 51 éves nő hétfőn Bodzafordulón az agresszív férjétől elszenvedett bántalmazás nyomán. A férfit 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Liviu Vasilescu kvesztort nevezték ki szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A Hivatalos Közlöny értelmében Liviu Vasilescu országos rendőrfőkapitánynak államtitkári rangja van.
Ötven méterrel a román-magyar határ vonala előtt állítottak meg a román hatóságok az éjjel egy 16 fős migráns csoportot, amely a zöld határon át próbált Magyarországra jutni.
A bukaresti törvényszék ügyészei őrizetbe vették Bogdan Drăghiciot, az Apák Diszkriminációja Elleni Szövetség (T.A.T.A.) elnökét, akit kiskorú lány ellen elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítanak.
Először figyelhették meg tudósok, amint egy feketelyuk „felfal” egy neutroncsillagot. A kozmikus esemény feltehetőleg mintegy 900 millió éve történhetett, de a Földön a LIGO és Virgo gravitációshullám-obszervatóriumok csak augusztus 14-én észlelték a jeleit.
Az óvodai elszakadás trauma lehet a gyereknek és a szülőnek is, ezért fontos a gyerekek érzelmi felkészítése az óvodára és az iskolakezdésre – közölte Csák Annamária gyermekpszichológus szerdán az M1 aktuális csatornán.
Kánikulára figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A kellemetlen hőérzet az ország területének nagy részét érinti az elkövetkező három napon.
Az amerikai Starship Technologies vállalat nemrég jelentette be robotszállítási szolgáltatásainak kibővítését, melyre 40 millió amerikai dollárt fordít.
Klaus Johannis román államfő kedden kommentárt fűzött Viorica Dăncilă kormányfő azon nyilatkozatához, miszerint az államelnöknek konzultálnia kellett volna látogatása előtt a kormánnyal és a parlamenttel a külpolitikát illetően.
A méhészek négy államból jelezték a kolóniák tömeges pusztulását. Kutatók a neonikotinoid és a fipronil tartalmú rovarirtó szerek használatával magyarázzák a tömeges pusztulást.
Neil Campbell brit kerékpáros 280,557 kilométeres óránkénti sebességgel új csúcsot állított fel szombaton az elvingtoni repülőtéren.
A Csandraján-2 július 22-én indult a dél-indiai Madrásztól 80 kilométerre északra fekvő Szriharikóta űrközpontból, egy héttel a tervezett fellövés után, amely technikai probléma miatt meghiúsult.
A helyi élelmiszerboltban a bevásárlás után állt neki a vacsora készítésének a Wisconsin állambeli nő, amikor egy élő békát talált a dobozos biosalátában.
Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán.
Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken, de ezek kisebb beavatkozások lesznek.
Keanu Reeves és Lana Wachowski visszatér a Mátrix világába – közölte kedden Toby Emmerich, a Warner Bros. Picture csoport igazgatója, bejelentve, hogy készül a népszerű sci-fi negyedik filmje.
Elmarasztalta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a románok hátrányos megkülönböztetése miatt a 99,8 százalékban magyarok által lakott Gyergyócsomafalva polgármesteri hivatalát, amiért csak magyar nyelven adja ki a község közlönyét.
Egy felmérés szerint két év alatt tíz százalékkal csökkent a hazatérni akaró román vendégmunkások aránya, így a külföldre távozottak több mint fele nem akar visszatérni szülőhazájába – közölte kedden egy civil szervezet.
Romániában 9,5 százalékkal nőtt az új járművek eladása az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete.
Közös nyilatkozatot fogadott el kedden Klaus Johannis román államfő és Donald Trump amerikai elnök, amelyben az Amerikai Egyesült Államok támogatásáról biztosítja Romániát a Visa Waiver programba való felvételére irányuló erőfeszítései kapcsán.
Jövő héten, augusztus 26-a és 30-a között a képviselőház rendkívüli ülésszakot tart, a házbizottság 12 óra 30 perckor ül össze, a plénum pedig 14 órakor.
A săpocai kórházban 45 állást meg lehet hirdetni, van rá büdzsé, jelentette ki Sorina Pintea egészségügyi miniszter kedden, Brăilán, rámutatva, hogy a kórház vezetősége nem tudta, hogy az alkalmazásokra a büdzsét már jóváhagyták.
A Buzău megyei ügyészség sajtószóvivője, Cătălin Radu ügyész szerint a minősített emberölés mellett minősített emberölésre tett kísérlet és rongálás miatt is vizsgálódnak a férfi ellen.
1,025 millió euró (4,849 millió lej) értékben bírságolt országszerte a Munkaügyi Felügyelőség a július 29-e és augusztus 9-e között végzett ellenőrző akciók során – tájékoztat közleményében az intézmény.
Klaus Johannis államfő Az érdemért érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki post mortem Török Zsolt hegymászót – közölte kedden az Államelnöki Hivatal.
Románia az Európai Unió (EU) legveszélyesebb országa a kerékpárosok számára: 2017-ben egymillió lakosra számítva tíz biciklis vesztette életét a közutakon.
Beszterce városban a hatóságok büntetőjogi eljárást indítottak egy 27 éves férfi ellen, mert törvénytelenül használt drón-készüléket filmezésre.
Az Evenimentul zilei napilap történelmi melléklete emlékeztet arra, hogy – idézzük – „a mai Románia területén a legelső vasútvonalat Bánságban adták át a teherforgalomnak 1854. augusztus 20-án”.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
„Ne azt nézd, hogy mid nincs, hanem arra figyelj, hogy mit kezdesz azzal, amid van!” ezzel a jelmondattal szervezte augusztus 10–16. között Sepsibesenyőn az Ikafalvi Református Egyházközség, valamint a Csillagösvény Egyesület a X. Hun tábort.
Recept: A tésztának való alapanyagokat (2 evőkanál méz és kakaó, 2 tojás, 2 kávéskanál szódapor, 20 dkg cukor, 15 dkg vaj, 40 dkg liszt) jól összedolgozzuk, és négy cipóra osztjuk. Miv...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A brit kormányfő az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) törlését kérte a brit európai uniós tagság megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásból hétfőn.
A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű “Layla”-gitárját 1,25 millió dollárért vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban.
Elhúzódnak a forró, száraz és az esős időszakok is az északi féltekén, ha a globális átlaghőmérséklet 2 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet – figyelmeztet a legújabb klímatanulmány, amely a Nature Climate Change című szakfolyóiratban jelent meg hétfőn.