Piros, sárga, kék oktatásunk
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
”Nagyon közel állunk a vörös mutatóhoz. Rajtunk múlik, hogy a gyermekeink mehetnek-e iskolába az új tanév elején”.
Múlt csütörtökön ismét online, a kézdivásárhelyi tanács WhatsApp csoportjában tartották a testület virtuális megbeszélését.
Szotyori Angéla málnási polgármesterasszony, az egyetlen településvezető hölgy a megyében, ismét megpályázza a polgármesteri tisztséget.
Barót tanácsának július végi, online ülésén határozatot fogadtak el a város szociális ügyeit érintő kérdésekben is.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Tragikus előzmények után, egy súlyos baleset során szerzett sérülései következtében életét veszítette a berecki dr. Páll Andor nagyvállalkozó, mecénás.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal megtalálta a jogi megoldást arra, hogy kedvezményes belépőt biztosítson a helyi lakosságnak a város sport- és szórakoztató bázisára, anélkül, hogy ez diszkriminációnak minősüljön.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Lármafa Egyesület negyedjére is felvállalta a Manus őrkői Cigánytalálkozó megszervezését, erre augusztus 24–30-a között kerül sor több helyszínen.
Augusztus 12-én, szerdán 19 órától a Térerő együttes koncertezik a KultúrParkban (a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán).
Éltes Barna szobrász az a fajta művész, aki eltéphetetlen szálakkal kötődik Istenhez és a természethez, aki elegáns könnyedséggel, nemes egyszerűséggel ötvözi a hagyományosat az újjal.
Anyaországi csapat elemzi – nem túl hízelgően – a székelyföldi éttermeket, helyi és galaci fürdőzők az ország történelméről folytatnak eszmecserét, háromfős, vidám férficsapat a szaunát fűti be, idősebbek élvezik a lábáztató gyógyhatását.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1145 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 61.768-ra nőtt a fertőzöttek száma – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Szombat délután riasztották az életmentőket a 112-es segélyhívó számon, hogy egy 18 éves fiatalember feltehetően belefulladt a Besenyői-tóba. A fiú holttestét vasárnap hozták felszínre a búvárok.
Románia 10 millió dózist igényelt az Európai Uniótól (EU) a koronavírus elleni, jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinából – jelentette be szombaton Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1350 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 60.623-ra nőtt a fertőzöttek száma – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Mintegy 8 tonna egészségügyi felszerelést ajánl fel Románia a libanoni hatóságoknak, a szállítmányt a Román Légierő gépei viszik el Bejrútba a szombati nap folyamán – közölte péntek este a védelmi minisztérium.
Frissítette pénteken Németország a járványügyi szempontból biztonsági kockázatot jelentő térségek jegyzékét, amelyre hét romániai megye is felkerült – közölte a bukaresti külügy-minisztérium.
Egy feddhetetlen emberekből álló új vezetőcsapat és a Szociáldemokrata Párt (PSD) presztízsének visszaszerzése – egyebek mellett ezek szerepelnek a Marcel Ciolacu politikai programjában, amelyet pénteken mutatott be a párt ügyvivő elnöke.
Az új karanténtörvény ellen is alkotmányossági óvást emelt pénteken az ombudsman, miután július első három hetében a korábbi karanténintézkedések jogalapját megszüntető alkotmánybírósági határozat hátráltatta a koronavírus-járvány elleni védekezést.
Jövő héten fogadja el a költségvetés-kiigazítást a kormány – jelentette be a pénteki kormányülésen Ludovic Orban miniszterelnök.
A cikkben összeszedtük a legfontosabb gyakorlati tippeket és tanácsokat, amelyeket alkalmazva eredményesek lehetünk a gipszkarton alkalmazása során.
Sürgősségi esetekben a kórházi beutalást nem lehet előzetes koronavírusteszthez kötni – állapítja meg pénteki közleményében a Nép Ügyvédje.
Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
Letartóztattak egy 73 éves férfit Neamț megyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte fiát, feldarabolta, és a folyóba dobta. A rendőröket egy 29 éves fiatalember értesítette, miután egy emberi kart vett észre a Szeret folyóban.
A Microsoft 2020. január 14-től nem támogatja a több mint 10 éves Windows 7 operációs rendszert, ezen a napon a szoftver kiterjesztett terméktámogatási ideje lejárt.