2018. szeptember 27.

Németország rendezi a 2024-es EB-t
Sport
Törökország negyedszer bukott el

Németország rendezi a 2024-es EB-t

Németország rendezi a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságot – döntött csütörtökön az európai szövetség (UEFA). A német pályázat egyetlen ellenfele a török volt, amely 2008, 2012 és 2016 után negyedszer bukott el. A voksoláson az UEFA végrehajtó bizottságának 17 tagja szavazott 12-4 arányban, egy tartózkodás mellett. „Minden demokratikus döntés jó döntés” – szögezte le Aleksander Ceferin, az […]

Bővebben
Közlemény

Meghívó fúvóstalálkozóra

Szeretettel meghívunk mindenkit 2018. szeptember 30-án, vasárnap Étfalvára, a 10 órakor kezdődő fúvóstalálkozóra, amelyen nyolc zenekar vesz részt. Vendégeinket kemencében sült kenyérrel és flekkennel várjuk!

Bővebben
Arisztokrata zuhant a Dunába Budapesten
Színes világ
Az alkohol és drog lett a veszte

Arisztokrata zuhant a Dunába Budapesten

Nyilvánosságra került a Dunába zuhanó turista neve, aki szeptember közepén a Láncíhdról ugrott a vízbe. Az áldozat a brit William Sinclair, aki egy meglehetősen tehetős és arisztokrata családból származott. A katonai pályán jeleskedő felmenői között ott van például Sir Archibald Sinclair is, a nagyapja, aki a második világháborúban Winston Churchill koalíciós kabinetjébe is dolgozott, békeidőben […]

Bővebben
Lemondott az oktatási miniszter
Románia
Hatékony volt az RMDSZ nyomásgyakorlása

Lemondott az oktatási miniszter

Távozik tisztségéből Valentin Popa oktatási miniszter. A tárcavezető megerősítette az Agerpres hírügynökségnek a lemondásáról szóló hírt.

Bővebben
Megkínoztak majd kiraboltak egy olasz házaspárt
Aktuális
Román bűnbanda a tettes

Megkínoztak majd kiraboltak egy olasz házaspárt

Őrizetbe vettek az olasz hatóságok három román állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megkínoztak, majd kiraboltak egy idős házaspárt. A bűnbanda negyedik – olasz állampolgárságú – tagját még körözik. Matteo Salvini belügyminiszter gratulált a rendőröknek. Az olasz sajtóbeszámolók szerint a rablótámadás Lancianóban történt. A négy férfi egy ismert sebész villájába tört be, és a széfet keresték […]

Bővebben
Kiállt Magyarország mellett Tăriceanu
Románia
Kétszínűséggel vádolja a néppárt frakcióvezetőjét

Kiállt Magyarország mellett Tăriceanu

Magyarországgal szemben tanúsított magatartása miatt kétszínűséggel vádolta Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetőjét Călin Popescu-Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke.   A szenátus elnöki tisztségét is betöltő Tăriceanu szerdán egy bukaresti sajtóértekezleten számolt be arról, milyen témákról volt szó Brüsszelben az Európai Parlament (EP) liberális képviselőcsoportjának, a – szintén ALDE-nek […]

Bővebben
Tiltakoznak a MOGYE magyar oktatói
Aktuális
Visszavonulnak az egyetem vezető testületeiből

Tiltakoznak a MOGYE magyar oktatói

Mindaddig, amíg a MOGYE helyzete nem oldódik meg, a felsőoktatási intézmény magyar tagozatának vezetői felfüggesztik adminisztratív tevékenységüket – döntött szerda este a tagozat közgyűlése.  A Petru Maior Egyetem bekebelezése ellen tiltakoznak. A magyar tagozat döntéséről Nagy Előd rektorhelyettes tájékoztatta csütörtökön a Maszolt. Közlések szerint mindennemű adminisztratív hivatalban végzett tevékenységet felfüggesztenek, a vezetőtanácsból, szenátusból is kivonulnak. „Visszavonulunk jogaink és […]

Bővebben
Alkoholba fojtják kamaszkorukat
Színes világ
Listavezetők a magyar fiatalok a lerészegedésben

Alkoholba fojtják kamaszkorukat

A magyar kamaszok listavezetők Európában, ha lerészegedésről van szó. A fiúk az első, a lányok a harmadik helyen állnak az alkoholizálásban, de a román tinédzsereknek is előszeretettel hódolnak ennek a szenvedélynek. Az Egészségügyi Világszervezet összesítése szerint nagyon úgy tűnik, hogy alkoholba fojtják a kamaszkorukat a magyar tinédzserek. A WHO a 15 évesek körében végzett felmérést […]

Bővebben
Aktuális

Röviden

MŰVÉSZ MOZI Csütörtökön 16:45 Pelyhes – Kalandra fel! (izlandi-belga animációs, családi kalandfilm, 83 perc, 2018) – román felirattal, 17:00 Luis és a Zűrlények (német animációs vígjáték-kalandfilm, 86 perc, 2018) – magyar szinkronnal, 18:30 Bűbájosok (francia vígjáték, 100 perc, 2018) – r. f., 19:00 Lajkó – Cigány az űrben (magyar fekete komédia, 90 perc, 2018) – […]

Bővebben
Kultúra
Saját kezűleg oldanák meg a dolgokat

Népszerű a tömegkályha

Péntektől vasárnapig elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó tömegkályha-építő tanfolyamot tart az Agrosic Közösségek Közti Társulás. A cél az, hogy a tanfolyam végeztével mindenki képes legyen saját kezűleg megépíteni a magáét.

Bővebben
Megemlékezés Szárazajtán
Kultúra
Mindennek megszabott ideje van

Megemlékezés Szárazajtán

Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt: a háborúnak, a gyűlöletnek, az ölésnek, a meghalásnak, a gyásznak és a sírásnak (Prédikátor). Tegnap Szá­raz­ajtán a 74 esztendővel ezelőtti szomorú eseményekre és a falu tizenhárom mártírjára emlékeztek.

Bővebben
Folytatás és megújulás
Kultúra
Felkarolta a pályakezdőket a Vár Ucca Műhely

Folytatás és megújulás

Erdélyi körútjuk sepsiszentgyörgyi állomásán a veszprémi Vár Ucca Műhely irodalmi-művészeti folyóirat szerkesztői, szerzői hétfő délután a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében láttatták-hallatták magukat. Az író-olvasó találkozón Szonda Szabolcs könyvtárigazgató faggatta a vendégeket.

Bővebben
Olvasó levél

Önök írták

Érdemes ott megöregedni Öröm volt számomra az a két hét, amit Kovásznán töltöttem, hogy a hasznos napokat kellemes órákkal köthettem össze. A kovásznai napokat egész közelről, a Kovászna szálló negyedik emeletéről szemlélhettem, így a nagy vásári forgalmat, a tűzijátékot. A kellemes, még nyári napsütésben remek szórakozási lehetőséget kínált minden korosztály számára. Az ünnepi műsorok legszebb […]

Bővebben
Vélemény

Él az ellenszél

Nem azért vonatoztam végig az egykori Magyarországon, Sepsitől Sopronig, hogy lássam még magam is élőben azt a máglyát, amelyre a Maradék-országot szánja a hazai ellenzék. Ilyent a történelem még nem pipált, hát látnom kellett, ha már belebotoltam. Aj, annyi mindent kíván az ember éltiben, míg meg nem hal idejiben – így dünnyögi kínjában a székely […]

Bővebben
Két székely csapat a legjobb 16-ban
Aktuális

Két székely csapat a legjobb 16-ban

Némi izgalmak árán, de bejutott a labdarúgó Román-kupa nyolcaddöntőjébe az élvonal élmezőnyéhez tartozó Sepsi OSK, miután büntetőkkel lelépte a II. ligás Temesvári ASU Polit.

Bővebben
Hiányzik az utánpótlásnevelés
Sport
Helyi játékosokat szeretnének látni a csapatban

Hiányzik az utánpótlásnevelés

Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén a Sepsi-SIC Sportklub Egyesület 2017-es évi tevékenységi beszámolója kapcsán az utánpótlásnevelésről, illetve annak hiányáról is szó esett.

Bővebben
Folyamatos fejlődés, jó irány
Sport
Több ezren mozogtak a 12. Sportnapokon

Folyamatos fejlődés, jó irány

Talán az eddigi legsikeresebb Sportnapokon van túl Sepsiszentgyörgy – véli Nemes Áron főszervező, akit az elmúlt hétvégén lezajlott esemény konklúzióiról kérdeztünk. A megmozdulás erőssége abban áll, hogy minden korosztálynak szól.

Bővebben
Románia

Röviden

Csökkent a munkanélküliség 0,6 százalékponttal, 4,1 százalékra csökkent a munkanélküliség Romániában az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS adatai szerint továbbra is a 15 és 24 év közötti korosztály körében a legmagasabb (15,5%-os) a munkanélküliség. A nők körében 1,4 százalékponttal volt alacsonyabb, mint […]

Bővebben
Újabb elégedetlenkedő
Románia
Most már Tăriceanu is zelegorkodik

Újabb elégedetlenkedő

Liviu Dragnea-nak nem csak a PSD-n belül vannak problémái, úgy tűnik, a Liberális Demokrata Szövetség (ALDE) sincs elragadtatva attól, amit a vörös báró tervez. Amint arról tegnap beszámoltunk, Dragnea kormányátalakítás címen tisztogatni készül.

Bővebben
Dăncilă brüsszeli kalandjai
Románia
Amit vártunk, és amire számítottunk

Dăncilă brüsszeli kalandjai

Cătălin Ivan európai parlamenti képviselő a Facebook oldalán kürtölte világgá a folyamatosan bakizó román miniszterelnök újabb gyöngyszemét, amit ezúttal Brüsszelben hullatott el a szociáldemokraták csoportjával folytatott megbeszélésen. A bejegyzés szerint Viorica Dăncilă azt mondta, augusztus 10-én a protestánsok balhéztak.

Bővebben
Moszkva egyre feszültebb
Románia
Felrúgnák a fegyverkorlátozó egyezményt

Moszkva egyre feszültebb

Az 1987-es fegyverkorlátozó egyezmény felmondásával fenyegetőzik Oroszország, mivel az amerikaiak Romániába és Lengyelországba telepítenének rakétavédelmi rendszereket. Sőt, utóbbi egy állandó bázist is szívesen látna.

Bővebben
Aktuális

Röviden

Kiáll a család mellett az MPP Sajtótájékoztatón buzdította népszavazáson való részvételre a Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete. Dr. Fülöp Csaba, a szervezet elnöke elmondta: az MPP kiáll a keresztény házasság és a keresztény család fogalma, illetve intézménye mellett, amely egy férfi és egy nő életközösségén alapul, ezért a házasság és a család alkotmányos megerősítését támogatni […]

Bővebben
Gyarapodó turizmusunk
Aktuális
Tanácsülés egy patinás intézményben

Gyarapodó turizmusunk

Kovászna Megye Tanácsa tegnap délben a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Komplexumban tartotta soros ülését.

Bővebben
A kéménytől indult a tűz
Aktuális
Két lakóház égett Szentgyörgyön

A kéménytől indult a tűz

Kigyulladt két lakóház szerda reggel a Román Hadsereg utcában, Sepsiszentgyörgyön. A tűz valószínűleg a kéménytől indult ki. A tűzoltók több mint két órát küzdöttek a lángokkal.

Bővebben
A szennyezett pataklevet isszák
Aktuális
Luxus az ivóvíz, mint Etiópiában

A szennyezett pataklevet isszák

Harmadik világbeli körülmények között élnek a kézdivásárhelyi romák a Vágóhíd utcában, olyannyira, hogy ivóvíz hiányában a szemetes patak vízével mosakodnak, vagy ha úgy van, épp azt fogyasztják. A tarthatatlan helyzetet megelégelve, az önkormányzattól várnak megoldást, ezért is fordultak a nyilvánossághoz.

Bővebben
Vélemény

Hol kelt ki a román kultúra?

Mivel Erdély külön fejedelemségként is fungált, Kelet Svájcának nevezték. Hatalmas területein magyarok, székelyek, szerbek, ukránok, svábok, szászok stb. éltek, és történelme során sokáig megvolt a lehetőség, hogy tartományokba szerveződve független államalakulatot hozzanak létre. Mostanában gyakran felmerül ez a gondolat, és érdekes, kevésbé a magyarok, inkább a románok részéről. Rájöttek ugyanis arra, hogy itt az első […]

Bővebben
„Te otthon ülsz!”
Aktuális
Nem értettek szót az inasjelöltekkel

„Te otthon ülsz!”

Nincs rendben, hogy a 200 meghívottból 78-an jelentkeztek a 97 állásajánlatra – summázott Kelemen Tibor azon a sajtótájékoztatón, mely a tegnap, szerdán délelőtt megtartott, leendő inasoknak szervezett börzét követte.

Bővebben
Kevés pénz, sok tennivaló
Aktuális
Apró lépésekkel haladnak Baróton

Kevés pénz, sok tennivaló

A szeptember 25-i baróti tanácsülésnek főbb témáit a város költségvetés-kiegészítése, valamint a Petőfi Sándor, Víz, Bányász utca modernizálása és azokban folyó munkálatok képezték.

Bővebben
Nem kötelező az egyenruha!
Aktuális
Vannak, akik szívesen hordják

Nem kötelező az egyenruha!

Mint ismeretes, az új iskolai rendszabályzat értelmében, nem kötelező egyenruhát hordani az iskolákban. Ez azt jelenti, hogy lehet egyenruhája egy intézménynek, de nem róható meg az a diák, aki nem hordja. Bár a törvény egyértelmű, iskolánként változik a megoldás.

Bővebben