Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új magyar párt alakult

Új magyar párt alakult Románia

Magyar Polgári Erő néven új erdélyi magyar pártot hozott létre az EMNP és az MPP egyesülésével elégedetlen székelyföldi csoportosulás. A politikai alakulat – amelynek ügyvivő elnöke Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, korábbi polgári párti politikus – előrebocsátotta: nem ellenfélként, hanem néhol versenytársként, máshol partnerként tekint az EMSZ-re és az RMDSZ-re.

Mindössze négy hónappal az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) tavaly novemberben szentesített fúziója után az Erdélyi Magyar Szövetségen (EMSZ) és az RMDSZ-en kívül ismét három magyar politikai alakulat szerepel a hazai politikai porondon. Az új párt megalapítását hétfőn késő este szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben jelentették be a szervezet alapító tagjai.

Közölték, hogy a bukaresti törvényszék március 15-én jóváhagyta a Magyar Polgári Erő bejegyzését, a döntés március 28-án jogerőssé vált, és iktatták a politikai pártok jegyzékében. A közlemény szerint az MPE alapítását olyan aktív közéleti szereplők kezdeményezték, akik az eddig kialakult politikai struktúrákat nem tekintik megfelelőnek tevékenységükhöz. „A Magyar Polgári Párt szellemi jogutódjaként olyan politikai szervezetet hoztunk létre, amely figyelembe veszi az Európában zajló eseményeket, a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseit és a magukra hagyott vagy kirekesztett nemzeti gondolkodású polgárok igényét, valamint a »helye és ideje van a versenynek, és helye és ideje van az együttműködésnek» alapelvét” – szerepel a kommünikében.

A bejelentés alapján az MPE alapítói Kulcsár-Terza Józsefet, az MPP Kovászna megyei szervezetének egykori vezetőjét bízták meg az ügyvivő elnöki feladatok ellátásával, egyben teljes körű felhatalmazást adva arra, hogy a párt első Országos Tanácsáig ügyvivő elnökséget állítson fel, és a szervezet képviseletében tárgyalásokat folytasson a politikai élet szereplőivel. A sepsiszentgyörgyi politikus 2016-ban szerzett parlamenti képviselői mandátumot a bukaresti törvényhozásban az RMDSZ és az MPP között született együttműködési megállapodás alapján. (Vele együtt akkor Biró Zsolt volt MPP-elnök jutott még be a parlamentbe). A 2020-as parlamenti megmérettetésen az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség közötti egyezség nyomán ismét mandátumhoz jutott (ezúttal a nemrég az EMSZ elnökévé választott Zakariás Zoltánnal együtt), a nevéhez fűződik többek között, hogy kétszer is benyújtotta a bukaresti parlamentben Székelyföld autonómia-statútumát.

Az új párt alapítói a romániai bíróságok portálján

Többedmagával – köztük a pártból kizárt Biróval – a Mezei János nevével fémjelzett vezetőséget szabálytalanságok sorával vádoló belső ellenzékhez tartozott. Ugyanakkor ő is csak akkor támogatta a néppárttal tervezett egyesülést, ha ennek nyomán az MPP nem veszíti el saját identitását. Bár az MPE közleménye nem nevezi meg a párt alapító tagjait, a bukaresti törvényszék honlapján fellelhető adatok szerint Mezei László Györgyről (a végzésben Vasile Gheorghe néven szerepel), Kurtuly Istvánról és Incze Lajos Andrásról van szó. Kiderül az is, hogy a párt központi székhelyét Szatmárnémetiben jegyezték be, jele pedig egy stilizált láng. Az alapítók közül Kurtuly 2020-ban az EMSZ színeiben indult a helyhatósági választáson, de nem jutott mandátumhoz, a többiekről még ennyit sem tudni a világhálón való keresgélés nyomán.

Az MPE megalapítását bejelentő közlemény kitér arra, hogy az erdélyi magyar „nemzeti oldalon” az elmúlt években hozott döntések nem bizonyultak eredményesnek, az egységesítés folyamata szerintük nem megerősödést hozott, hanem a lemorzsolódások és a kizárások miatt egyre gyengülő pártok fúziója által létrehozott szövetség sokuk bizalmát elvesztette. „Célunk a nemzeti érdekek politikai eszközökkel történő érvényesítése, amelyekhez hozzátartozik magyar identitásunk megőrzése, az autonómia különböző formáinak mindenkori következetes képviselete és elérése, szimbólumaink és anyanyelvünk szabad használatának biztosítása, nemzeti közösségünk szellemi és épített örökségének védelme és visszaszerzése, gyermekeink védelme, önazonosságtudatuk erősítése, biztonságuk és anyanyelven történő oktatásuk szavatolása, valamint közösségeink számára a hagyományőrzés és a fejlődés lehetőségének megteremtése” – sorolják célkitűzéseiket a Magyar Polgári Erő alapítói.

Hirdetés
Hirdetés

Meggyőződésüket fejezik ki, miszerint az erdélyi magyar politikai kultúra képes arra, hogy a verseny és együttműködés ne csak a magyar érdekek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is megerősítse, ezért nem ellenfélnek, hanem néhol versenytársként, máshol partnerként tekintenek a két magyar politikai szövetségre, vagyis az EMSZ-re és az RMDSZ-re. Hozzátették, a „versenyezni, ahol lehet, együttműködni, ahol szükséges” alapelvét közös dokumentumban kívánják rögzíteni az erdélyi magyar politikai szervezetekkel. Az új magyar párt képviselői közölték azt is, hogy készülnek a 2024-es romániai választásokra, így akik egyetértenek elveikkel és célkitűzéseikkel, jelentkezhetnek a Magyar Polgári Erő – általuk amúgy meg nem nevezett – létrehozóinál.

Rostás Szabolcs

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. április 18., 10:07
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Lassan a magyarság azt sem tudja, hogy akkor hány párt van?! Érdekek….ez az egész kotyvalék az udemeré fazékjában főtt!😁
    Röhej az egész magyar képviselet! Senki semmit nem akar tenni az erdélyi magyarokért! Lapítotok, majd nemsokára igérgettek, fenyegetőztök, mert jönnek a választások! Aki csal, marad, a többi akár újabb pártot alapít! 3-4 betű akad az ábécében egy újabb pártalapításhoz!!!

  • User
    Dátum: 2023. április 18., 14:58
    ÉRTÉKELÉS: 8

    „Hééé” (a tisztelt szót nem érdemlitek meg) erdélyi magyar pártok képviselői. Véssétek a hatalomért elborult elmétekbe, hogy a magyar választók nem sülyedtek le a ti regáti aljas szintetekre. (udmr mpp emsz mpe)

  • User
    Dátum: 2023. április 18., 20:10
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Esetleg 2-3000es itt uj munkahelyet letre hozni a megyebe hogy a politikum altal szamuzottek haza terjenek es ITTHON ELJENEK ,DOLGOZZANAK ,erre nem gondolnak csak ilyen meg olyan”erdekkepviseleteket” letre hozni,csak ennyire fussa.SZEGYEN ES GYALAZAT!!!

  • User
    Dátum: 2023. április 19., 9:05
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Ez lesz az RMDSZ leány vállalata… Ugye független polgármestereink itt Háromszéken? Politika, politika hátán,de még egyik pártról se olvastam,olyant,hogy bármikor és bárhol a nép érdekeit nézték volna a pénz helyett…

  • User
    Dátum: 2023. április 19., 14:15
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Most amikor egy karnyújtásnyira háború van akkor megint elovették az autonomia maszlagot hadd hecceljék vele a románokat. Persze munkahelyteremtésrol szó sincs!

  • User
    Dátum: 2023. április 21., 9:35
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Még csak az hiányzik, hogy félévenként alakuljon valami gittegylet. Ott volt a nagy reményeket festő römödöszö, s azzal sem bírtunk. Akkor minek nekünk hat-hét klub és tapsoló énekkar?

  • User
    Dátum: 2023. április 21., 13:30
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem ismerem személyesen K. T. J-t, de azt tudom, hogy amikor az rmdsz lapított sok kényes kérdésben, akkor ő nyíltan kiállt, pl. a kézdi fiúk mellett és nem csak… És kelemen ÖÖÖÖÖ hunor egyetlen közfelháborodást kiváltó témában sem mert (akart!?) felszólalni, megtette helyette Kulcsár! Szóval akkor?

  • User
    Dátum: 2023. április 21., 15:44
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Az autonómiáról (mert ugye ez a „kényes ügy”) az erdélyi magyarság már régebbecske elmondta véleményét, amikor Szilágyi Zsolt 53146 szavazatot kapott a 2014- es elnökválasztáson, az autonómiával kampányolva. Ugyanakkor Kelemen Hunor (a neveket nagybetűvel írjuk!!!!) 329.727 szavazattal lekörözte Sz. Zs.- t. És nemrég a marosvásárhelyi ótónómia- performanszra autóbuszokkal sem tudtak félezer támogatót összecsődíteni. Kár volt a benzinért, kár a témát újabb gittegylet középdumájának választani.

  • User
    Dátum: 2023. április 24., 5:25
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Komanak S komasszonynak nem volt amit kezdeni az egyetemi diplomával?így gyorsan be jegyzzunk egy pártot,hiszen kell a semmirekellő politikus nincs elég akit el tartani?

  • User
    Dátum: 2023. november 1., 5:13
    ÉRTÉKELÉS: 1

    MI a feneert szopljunk hozza barmihez????????????Ha nem a roman partok ,politikusok rabolnak ki,itt van az udmr vagy mas!!!!!!!Nekunk mar mindegy,hogy melyik rabol ki!!!Az udvarhelyi polgarmester ,vagy tanase!!!!!!!