Felhívás!

Rafila: elkészült egy változata a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetnek

Rafila: elkészült egy változata a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetnek Románia

Alexandru Rafila csütörtökön bejelentette, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet kidolgozta a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénynek egy változatát, amit meg fognak vitatni a koalícióban.

A tárcavezető nem akart jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikor lép majd hatályba a jogszabály. “Politikai döntés fog születni róla, a tervezetet meg kell szavaznia a parlamentnek. A kívánatos az lenne, ha a törvény az esetszámok meredek emelkedése előtt hatályba lépne” – jelentette ki.

Rafila kifejtette azt is, hogy a koronavírus omikron-variánsának terjedését megállítani nem, legfeljebb megfékezni tudják a korlátozó intézkedések. Emlékeztetett arra, hogy nagyon sokan érkeznek ezekben a napokban az országba Nagy-Britanniából, ahol az omikron-variáns lassan dominánssá válik, így szerinte Romániában is terjedni fog.

A miniszter elmondta, egyelőre kevés adat van arról, hogy a koronavírusnak ez a változata mennyire súlyos megbetegedést okoz, de az eddig megfertőzöttek többsége fiatal, aki enyhe tüneteket mutat.

Megjegyezte, hogy az omikron-variáns az oltottakat is fertőzi, akik viszont nagyon könnyen átesnek a betegségen. Ezért – tette hozzá – az oltás mellett más eszközökre is szükség van a járvány terjedésének fékezésére.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások