Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen: az úzvölgyi temető ügyének megoldása elsősorban a bukaresti hatóságok kezében van

Kelemen: az úzvölgyi temető ügyének megoldása elsősorban a bukaresti hatóságok kezében van Románia

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az úzvölgyi katonai temető kapcsán úgy nyilatkozott: nem olyan naiv, hogy véletlennek tartsa az esetet.

„Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, véletlenül történt. Már elég régóta vagyok a politikában ahhoz, hogy ne higgyek az ilyen véletlenekben. (…) Azt gondolom, hogy jelenleg az ügy megoldása elsősorban a bukaresti hatóságok kezében van, ezt követően kell a második lépéssel foglalkozni: éspedig kijelölni egy területet azok számára, akik a román katonák számára szeretnének emlékművet állítani” – mondta Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy az úzvölgyi temetőben 1916-ban elesett osztrák, magyar és orosz katonák nyugszanak, míg a román katonák sírjai körülbelül 12 kilométeres távolságra találhatók onnan. Azt a területet azonban a második világháború óta senki nem kutatta fel, és emlékművet sem állítottak oda a román hősök tiszteletére. Kifejtette: nem ellenzi, hogy a dormánfalvi vagy Bákó megyei hatóságok kegyhelyet állítsanak a román katonáknak, de véleménye szerint utóbbiak emlékének sem tesz jót, ha már beazonosított, más csatában elhunyt, magyar katonák temetőjére tennék azt.

„Én azt kértem, hogy ne tiporjunk érzékeny területekre, hisz egy szent helyről van szó. Ha akarják, bővítsük ki a temetőt, mindenhol a világon ezt teszik, lehet nyitni egy új parcellát a temető mellett, a már beazonosított parcellák mellett, és oda lehet tenni kereszteket vagy amit óhajtanak, azoknak a román katonáknak az emlékére, akik abban a régióban vesztették életüket. Így kéri a romániai törvény, így kéri a két kormány közötti megállapodás és így kéri a katonai temetőkre vonatkozó nemzetközi szabályzat is. Tehát meggyőződésem, hogy lehet megoldást találni” – mondta Kelemen Hunor, leszögezve, hogy a román katonák keresztjeit mindenféle engedély nélkül helyezték ki.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás