Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontolgatják az 50 eurós segély folyósításának meghosszabbítását

Fontolgatják az 50 eurós segély folyósításának meghosszabbítását Románia

A kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kéthavonta járó 50 eurós segély folyósításának meghosszabbításáról is tárgyalt hétfőn a Nemzeti Liberális Párt végrehajtó bizottsága – számolt be az ülés után Nicolae Ciucă miniszterelnök, a politikai alakulat elnöke.

Ciucă elmondta, a kiszolgáltatott kategóriáknak járó, európai alapokból finanszírozott segélyek folyósítását folytatják 2027-ig. Ugyanakkor a kéthavonta járó 50 eurós utalványokat jövő év júliusáig folyósítják, és amennyiben lehetőség nyílik rá a jövő év közepén esedékes költségvetés-kiigazításkor, akkor év végéig is.

Szavait megerősítette Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter, hozzátéve, hogy az utalványra azok jogosultak, akiknek összjövedelmük nem haladja meg az 1500 lejt.

Mintegy 63 ezer utalványt zároltak

A tárcavezető közölte, körülbelül 63 ezer szociális utalványt zároltak, miután az adóhatóság megállapította, hogy a kedvezményezettek összjövedelme meghaladja az 1500 lejt.

Boloş arról számolt be a sajtónak, hogy a szociális utalványok minden részletének átutalása előtt az adóhatósággal közösen ellenőrzik minden egyes kedvezményezett jövedelmét; akinek az összbevétele meghaladja az 1500 lejes küszöböt, azt törlik a jogosultak közül.

A szociális utalványok (voucherek) költségének felét európai alapokból, másik felét az államkasszából fedezik. Amennyiben meghosszabbítják a szociális utalványok érvényességét, a kiszolgáltatott helyzetben lévő családoknak továbbra is utalni fogják majd a segélyt, azoknak viszont nem, akiknek a bevétele meghaladja a minimális szociális nyugdíj értékét, mert ezek az emberek nem sorolhatók a szélsőségesen szegény kategóriába.

(forrás: Agerpres, fotó: Rab Zoltán)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 20., 20:56
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Bravó!!!
    Ha én osztanám, annak a családnak 1 vasat sem adnék, akinek 1990 óta nincs munkaviszonya és csak a szocsiból él és szaporodik! Lassan az ilyenek a III. generációnál tartanak, mig a munkás embertől 1501 lejért visszavonták azt a pár lejt, amit gyerekeire, élelmiszerre juttatott volna!
    Ebben az elcseszett országban a ciq@n¥○&, menő gazdálkodók és politikusok nyúlják le a legtöbb pénzt!!!!