Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A PSD az energiapiac „egyszerű és méltányos” szabályozását javasolja

A PSD az energiapiac „egyszerű és méltányos” szabályozását javasolja Románia

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az energiapiac „egyszerű és méltányos” szabályozására tett javaslatot, amelynek lényege, hogy senki sem fog magasabb árat fizetni, a kiszolgáltatott fogyasztók számlái pedig alacsonyabbak lesznek – hangsúlyozta keddi közleményében az alakulat.

Ebben megjegyezték, a pártnak a villamosenergia-árak szabályozására vonatkozó javaslata többletelőnyöket biztosítana elsősorban a kiszolgáltatott fogyasztók és a román gazdaság számára, ugyanakkor lehetővé tenné, hogy Románia felhasználjon 2,2 milliárd eurót az energiaszámlák kompenzálására. Az összeg az Európai Unió 2014-2020-as időszakra szóló kohéziós alapjából származna, és a PSD szerint egy ilyen mechanizmus bevezetésének hiányában felhasználatlan maradna, Románia „végleg elveszítené” ezt a pénzt.

„Ellentétben azzal, amit a Nemzeti Liberális Párt egyes képviselői állítanak – akik nem értették meg pontosan a PSD által javasolt mechanizmust -, nem nőnének a kompenzált árak azon fogyasztók esetében, akik takarékoskodnak az energiával és nem haladják meg a sávhatárt” – fogalmaztak a közleményben.

Az alakulat képviselői hozzátették, javaslatuk nem szüntetné meg ezeket a sávhatárokat, sőt, a kiszolgáltatott fogyasztókat többletelőnyökhöz juttatná. „A többi fogyasztó esetében, beleértve az ipari fogyasztókat is, a villamos energia ára nem haladná meg a törvény által szabályozott maximális szintet, amely sokkal alacsonyabb lenne a román energiapiacon jelenleg alkalmazott spekulatív értékeknél, ezek felét tennék ki” – magyarázták.

A PSD közleményében hangsúlyozza, azt követően terjesztették a koalíciós partnerek elé az energiapiac szabályozására vonatkozó javaslatukat, hogy a Virgil Popescu energiaügyi miniszterhez intézett felhívásaik „válasz nélkül maradtak”. 

forrás: Agerpres

fotó: Veres Nándor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük