Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A hazai gyógyszergyártók szerint Románia nem képes új generációs vakcinákat előállítani

A hazai gyógyszergyártók szerint Románia nem képes új generációs vakcinákat előállítani Románia

A romániai gyógyszergyártók érdekeit tömörítő érdekvédelmi szervezet lehetetlennek tartja, hogy Románia új generációs vakcinákat állítson elő, szerintük ehhez legalább három évnyi előkészület és fejlesztés lenne szükséges.

Hirdetés
Hirdetés

Az érdekvédelmi szervezet azzal kapcsolatban fejtette ki álláspontját, hogy február 6-án a román miniszterelnök kijelentette: Románia is gyárthat koronavírus elleni vakcinát. Florin Cîțu akkor nem közölte, hogy melyik oltóanyagról lehet szó, s azt sem, hogy mikor kezdődhet meg az előállítása.

A gyógyszergyártók szerint Lengyelországgal, Magyarországgal, Csehországgal és Szlovéniával ellentétben, ahol a gyógyszeriparnak fontosságot tulajdonítanak, és jelentős fejlesztések történtek, Romániában hanyatlott az ágazat, így Bukarest ma már egyszerű vakcina- és gyógyszerimportáló lett. Közölték, hogy a lakosság által fogyasztott gyógyszerek alig 4 százalékát állítják elő Romániában.

Dragoș Damian, az érdekvédelmi szervezet ügyvezető igazgatója szerint a technológiai fejlesztések elmaradtak az elmúlt tíz évben, így új gyógyszereket nem gyártanak és a munkaerő kiképzése is elmaradt. Damian szerint a vakcinagyártásról szóló nyilatkozatoknak a valóságban nincs semmi gyakorlati alapjuk, hiszen a romániai pártok nem tulajdonítanak fontosságot ennek az ágazatnak. Úgy vélte, csak egy alapos kormányzati finanszírozási program teremthet olyan környezetet, amely új technológiai beruházásokat vonz.

A gyógyszergyártók szerint Romániának tízéves technológiai lemaradást kell ledolgoznia, ha a hatóságok azt akarják, hogy Bukarest is gyártson vakcinákat. Az érdekvédelmi szervezet azt kérte a miniszterelnöktől, hogy hozzon létre közvetlenül a saját alárendeltségében egy gyógyszerügynökséget, amelyik elkezdhetné a gyógyszeripar újraépítését.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások