Fuj!
– Fuj, be dög meleg van! Lehet, hogy jégeső lesz. Gyere, üljünk le egy cseppet arra ...
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Az erkély a tömbházlakó számára az udvar. Meleg napokon itt szeretek üldögélni, olvasgatni, napfürdőzni. Van egy összecsukható nyugágyam, mely szék vagy heverő, asztalom a kicsempézett ablakpárkány, elrejtő kerítésem pedig a kúszó muskátli, a tölcséres petúnia és a csüngő virágú fukszia. Téli, hűvös hónapokon azonban visszavedlik sivár balkonná, a virágok a pincében telelnek, nyugágyamat letakarom fóliával.
Az idei január vége soha nem tapasztalt meleget hozott, s a sziporkázó fényözön kicsalt a kertecskémbe. Erős szárnycsapkodás ijesztett rám! Egy pompázatos kék galamb röppent fel a napozóágy alól a teraszom korlátjára, onnan a szemközti tömbház tetejére. Nyomban követte a párja is. Nahát, fészket raktak, mosolyodtam el, hívogatóan néztem rájuk, ők meg rám. De nem mozdultak. Bementem hát a szobámba, s onnan leselkedtem feléjük. Rögtön visszatértek mind a ketten. Bevallom, nyáron nem örvendek nekik, mert – bár természetükhöz mérten viselkednek – összepotyogtatják a helyet. Olyankor lebegő kis függönnyel el is riasztom őket. A közelben folyik az Olt, fákkal, bokrokkal szegélyezve, ilyenkor ott van a helyük.
Most valami megértő öröm moccant bennem. Hideg, eső, szél ellen védő fészekre találtak, hadd örüljenek a melegnek.
Aztán eső eső hátán, sokáig ki sem mentem az erkélyre. De a szokatlanul enyhe március ismét kimozdított a fényre. Galambjaimra gondolva óvatosan nyitottam ki az ajtót, de rögtön elröppentek. Szoborrá merevedtem, és a tojó vissza is szállt hamarosan a korlátra. Nem mozdultam, s ő szemét rajtam tartva belebbent az ágy alá. Tojást raktak talán, villant át fejemen a felismerés, és napsugár áradt a szívembe. Visszaléptem, s az ablakon át nézegettem őket, amint buzgón, egymást váltogatva szálldostak élelemért, vízért, majd be a napozó ágyam alá.
Közben ismét hűvösre vált, eső szakadt, szél süvített, jó volt nekem a szoba melegében.
Április már igazi nyári meleggel érkezett! Ideje volt kitakarítanom az erkélyem. A hosszú hónapok porral, avarral, mindenféle szeméttel szórták be. Megfeledkezve vendégeimről nagy zajjal léptem ki a balkonra.
Huss, röppentek is a galambok a szomszéd tetőre. Majd visszajönnek, gondoltam, és hozzáfogtam a munkához. Lehántottam a nyugágyról a fóliát, leszedtem a takarót, ekkor azonban valami motoszkálást hallottam. Leguggoltam, s lám, egy gömbölyű, épp tollait bontogató madárfióka lapult ott. Amint óvatosan elmozdítottam a nyugágyat, egy másik apróságot is megpillantok, amely mozdulatlanul gunnyasztott. Jaj, tán nem él, és a kezembe vettem. Egy pillanat alatt magához tért, s menekül is bukdácsolva. Hagytam. Összesöpröm a szemetet, majd tiszta, használatra már nem alkalmas kabátkát tettem a fészkük helyére, és visszahelyeztem a fiókákat. Szemperc alatt kijöttek onnan. Tán azért, mert az addigi sötét fészküket világosság öntötte el, hát leterítettem újból az ágyat, ismét visszaraktam őket a félhomályos melegbe. Megkönnyebbültem, ezúttal ott maradtak összebújva. Nem is időztem tovább az erkélyen, hadd jöjjenek vissza a szülők is. De azok csak a szemközti tetőről nézegettek át, a pompázatos tollú hím idegesen járt fel-alá. Sokáig nem tértek vissza. Besötétedett, de még mindig nem láttam őket. Kinéztem a balkonra, de csak a fiókák gubbasztottak magukban.
Jaj, ha magukra hagyják a kicsiket, elpusztulnak!
Már a hold is magasra kúszott, amikor hirtelen szárnycsattogást hallottam az erkélyen. A galambok visszatértek! Súlyos kő gördült le a szívemről.
Kádár Sára Hajnalka
Fotó: Toró Attila