Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erős földrengés rázta meg Délkelet-Törökországot

Erős földrengés rázta meg Délkelet-Törökországot Külföld

Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor (romániai idő szerint 19 óra 55 perckor) Délkelet-Törökországot. A rengés hipocentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt – közölte a török katasztrófavédelem. Jelentésük szerint a természeti csapásban legkevesebb 14 ember meghalt, 57 pedig megsebesült, míg helyi elöljárók előzőleg összesen 270 sérültről számoltak be.

Hirdetés
Hirdetés

Az isztambuli Kandilli megfigyelőállomás ennél valamivel mérsékeltebb, 6,5-ös erősségű rengésről számolt be, amely 4,8 kilométeres mélységből indult ki. A török katasztrófavédelem azóta már 35 utórengést rögzített 2,7 és 5,4-es fokozat között, míg a Kandilli szerint a legerősebb utórengés 4,8-as volt.

A térség lakosai ijedtükben az utcára menekültek, a helyzetet azonban nehezíti, hogy Elazig tartományban a hőmérséklet a hajnali órákban várhatóan -9 Celsius-fokig csökken. A katasztrófavédelem ennek ellenére arra szólította fel az embereket, hogy semmi esetre ne térjenek vissza azokba az épületekbe, amelyek megrongálódtak. Egyúttal közölték: a mentőegységekkel, amelyek csaknem az egész ország területéről az érintett térségbe tartanak, mintegy 1700 sátrat, 1700 ágyat és 9200 takarót szállítanak a rászorulóknak.

A rengést a környező tartományokban: Diyarbakirban, Adiyamanban, Adanában, Hatayban, Osmaniyében, Tunceliben, Gaziantepben, Sanliurfában és Malatyában is érezni lehetett.

Malatya tartomány kormányzója előzőleg 45, Elazig tartományé pedig 225 sebesültről számolt be, utóbbiak közül ketten súlyos állapotban vannak. Később a katasztrófavédelem azt közölte, hogy Elazigban nyolc ember vesztette életét, 12 pedig megsérült, míg Malatyában hatan haltak meg és ott 45 a sebesültek száma.

Süleyman Soylu török belügyminiszter korábban azt mondta, hogy Sivrice településen négy-öt ház összeomlott, Elazig városában pedig tíz épületben keletkezett kár. Hozzátette: Malatya tartomány Pütürge településén ugyancsak romba dőlt néhány ház, vagy súlyos kárt szenvedett. Soylu jelezte azt is, hogy Elazig tartomány Maden településén egy négy- vagy ötemeletes lakóház is összeomlott, és vannak, akik a romok alatt rekedtek.

Délkelet-Törökországnak ez a része helyi viszonylatban a ritkábban lakott vidékek közé tartozik, a hegyek magassága néhol eléri a 2300 métert. A rengés epicentrumának közvetlen környezetében főként kisebb, nehezebben megközelíthető falvak találhatók, ami ugyancsak hátráltatja a hatóságok munkáját.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás