Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újfajta szeméttárolókkal védekeznek a guberálók ellen

Újfajta szeméttárolókkal védekeznek a guberálók ellen Kovászna megye

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön, a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják, és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk, amikor leviszik a hulladékot a kijelöl pontokhoz – adta hírül a TEGA Rt. hulladékgazdálkodási vállalat sajtóirodája.

Mint tájékoztatnak, már huzamosabb ideje fennálló problémát jelent a városban a hulladékgyűjtők rongálása, amelyeknek rendszerint a zárszerkezetét és az ajtóit tették tönkre ismeretlenek, ezért a lakókat többször bokáig érő szemét fogadta a szeméttáróló pontoknál.

„A legtöbb panaszt a Csíki negyedből regisztráltuk, ezért is kezdtük itt a gyűjtőpontok átalakítását. Úgy gondoljuk, nincs az rendben, hogy egy lakó odafigyel, energiát fektet a szelektív gyűjtésbe, majd valaki mindent kidobál a földre. A javítások, rendőrségi feljelentések nem hoztak eredményt, a guberálás továbbra is mindennapos jelenség”
– közölte Máthé László, a TEGA Rt. igazgatója. Hozzátette: most az érintett negyedben található tárolókat úgy alakították ki, hogy kívülről lehessen bedobni a szemetet, és ne kelljen a gyűjtő belterébe menni, ugyanakkor figyeltek a szelektív gyűjtésre is, külön résen lehet a vegyes hulladékot és a biológiailag lebomló hulladékot kidobni. A jelenlegi megoldás egyelőre kísérleti jellegű, a visszajelzések, valamint az eredmények függvényében vagy átalakítják a többi tárolót is, vagy új megoldás után néznek, a legfontosabb, hogy elkerüljék a kellemetlenségeket.

„Az a baj, hogy a kollégák hiába takarítanak napi rendszereséggel, mert estére már újra katasztrofális állapotok vannak a guberálók miatt. Ez a kérdés egy szociális kérdés, nem is tudnánk, de nem is tisztünk megoldani. A TEGA nem büntethet meg embereket azért, mert szemetelnek, ezt a rendőrség, a környezetőrség teheti meg. Amit mi tehetünk, hogy jobb megoldásokat keresünk: nem hiszem, hogy ezzel a lépéssel megoldjuk a guberálás problémáját, de legalább az emberek nem kell a szemétben járjanak” – fogalmazott az igazgató.

Fotó: TEGA Rt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások