Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Székföldi Magyar Napok

Az erősdi református parókia udvarán felépült közösségi házban folytatódtak vasárnap a IX. Székföldi Magyar Napok, ahol a településről, valamint Hidvégről és Árapatakról gyűlt össze a magyar ajkú lakosság. A ködös idő ellenére minden helyet elfoglaltak az érdeklődők, kíváncsian várva a fellépők által nyújtott produkciókat.

Hirdetés
Hirdetés

Ráduly-Baka Zsuzsanna tiszteletes asszony köszöntötte az egybegyűlteket: „Jólesik az az odafigyelés, amit Kovászna Megye Tanácsa évek óta az erősdi közösség fele tanúsít, jó tudni, hogy kis közösségünk a tömbhöz tartozik.” A lelkésznő egy református dalt idézett, melynek szövege a testvéri összetartás háláját fejezi ki: „testvérem, jó, hogy vagy nekem, mert így nem vagyok egyedül”, majd reményét fejezte ki, hogy a Székföldi Magyar Napok által minden jelenlevő megtapasztalja az összetartozás élményét.

Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke köszöntő beszédében átadta Tamás Sándor megyei tanácselnök üdvözletét, majd kiemelte: kell az erősdi közösség élni akarása is ahhoz, hogy a megyei tanács támogatása hatékony legyen. Véleménye szerint csak azon közösségek tudnak fennmaradni, melyek tudnak magukról gondoskodni. Az erősdi közösségben van egy erős mag, amely hajlandó tenni, dolgozni, mert ami Erősdön létrejött, az a közösség érdeme is.

A felszólalásokat követően a Kelekótya Együttes: Kalapszalag című interaktív koncertjének dallamai csendültek fel. Az egyórás előadás során nemcsak a gyerekek, hanem a nagyobbak is jókedvűen csatlakoztak a gyerekdalok játékos kihívásaihoz, feledve a felnőttkor gondját, búját-baját.
A koncert után az idei Kaptár dokumentumfilm-szemle díjnyertes alkotását, Bartha Ágnes és Kacsó Sándor: Tempóváltás című filmjét láthatták az egybegyűltek. Ezt követően rövid beszélgetés során megfogalmazódott, megerősödött a jelenlevőkben az a gondolat, hogy a falusi lét megannyi lehetőséget rejt, jó Székföldön élni, de kell a közösség megtartó ereje is. <<
(KMT-sajtóiroda)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük