Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondott mandátumáról Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor

Lemondott mandátumáról Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor Románia

Novák Csaba Zoltán történész veszi át a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetését, és az új megbízatása érdekében hétfőn lemondott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben elnyert szenátori mandátumáról – közölte honlapján az RMDSZ.

„Ezzel a váltással úgy tudok szakmai szinten kiteljesedni, hogy közben a tudomány oldaláról segíthetem a szövetség munkáját, és szolgálhatom az erdélyi magyarság és a Romániában élő összes nemzeti kisebbség érdekeit. Az új munka szakmai vonalon nyit lehetőséget arra, hogy tevékenyen járuljak hozzá a kisebbségi kérdésekhez” – idézte a közlemény Novák Csaba Zoltánt.

A kormány alárendeltségében működő, és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által irányított kisebbségkutató intézet 2007-ben alakult, vezetését mindeddig Horváth István szociológus látta el.

Horváth István az MTI-nek elmondta: a múlt hét végén lejárt a vezetői mandátuma, és nem pályázott a meghosszabbítására, mert a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett oktatói munkájára szeretne összpontosítani. Hozzátette: reménykedett abban, hogy olyan vezető követi a tisztségben, aki mind a szakmai, kutatói közegben, mind az kutatóintézet költségvetését biztosító döntéshozók körében képes képviselni az intézményt. Örömének adott hangot, hogy reményei teljesültek.

Az 1975-ben született Novák Csaba Zoltán a kolozsvári BBTE-n szerzett történészi diplomát, a Román Akadémia marosvásárhelyi Nicolae Iorga Történeti Intézetében dolgozott kutatóként. Ott védte meg doktori dolgozatát is, amelyet a Román Kommunista Párt kisebbségpolitikájából írt. Történészként Marosvásárhely „fekete márciusát” is kutatta, társszerzője az 1990-es véres román-magyar konfliktust feldolgozó A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16-21. című könyvnek. Novák Csaba Zoltán hat éve az RMDSZ szenátora, elsősorban oktatási kérdésekkel foglalkozott.

Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a 2020-as parlamenti választásokon a szövetség Maros megyei szenátusi jelöltlistáján Novák Csaba Zoltánt Novák Levente követte, így ő veheti át a megüresedő Maros megyei szenátori mandátumot. Hozzátette, a leköszönt szenátor és a tisztség várományosa a családnevük azonossága ellenére nem rokonok, Novák Levente jelenleg az RMDSZ országos ügyvezető elnökségében alelnökként a területi szervezetekért felel. Novák Levente szenátori mandátumát a román parlament felsőházának kell megerősítenie.

forrás: MTI

fotó: Haáz Vince

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás