Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Eltűnt egy férfi a Besenyői-tónál
Több mint 40 tűzoltó, csendőr, rendőr, hegyimentő és civil indult egy 46 éves férfi keresésére, aki szerda este tűnt el a Besenyői-tó környékén. Az eltűnést a férfi unokatestvére jelentette szerdán 20 óra körül a sürgősségi hívószámon. Szerdán éjfélig, tegnap pedig egész nap keresték az illetőt, de eredménytelenül. Ma reggel folytatják a keresést. A hatóságok két hipotézis mentén vizsgálódnak: a férfi vagy a tó vizébe eshetett, vagy eltévedhetett a környező erdőben. 

Szilveszter Sepsiszentgyörgyön
A megyeközpontban idén sem marad el a már megszokott óévet búcsúztató, újévet köszöntő, főtéri szilveszteri mulatság. Az eseményen nemcsak a tűzijáték millió fénycsóvája bűvöli majd el a közösséget, hiszen két izgalmas koncerttel is készülnek a szervezők. Szilveszter estéjén, 23 órától a brassói Coco Együttes lép színpadra, akiket Románia egyik legismertebb slágerrock-zenekaraként tartanak számon. Pontban éjfélkor lövik fel az első, újévet köszöntő tűzijátékot. Ezt követően Vincze Lilla és barátai lépnek színpadra, ahol Napoleon Boulevard-dalokat adnak majd elő. Magyarországi idő szerinti éjfélkor újabb tűzijátékkal ünneplik meg az újév beköszöntét. 

10 év után adót emeltek
Az érvelés szerint már több mint 10 éve nem emeltek adót Kovásznán, ellenben az önkormányzat kiadásai növekednek, a pályázatokhoz önrész kell, így a fürdőváros önkormányzata a tegnapi ülésen megszavazta a helyi adók és illetékek emelését. Ennek értelmében az általános adót 10 százalékkal növelik. Ugyanakkor újraírják az adókörzeteket is, ennek értelmében már nem csak azt veszik figyelembe, hogy milyen távol van az adott lakás a központtól, hanem az is számítani fog, hogy milyen munkálatok, infrastrukturális fejlesztések történtek az adott utcában, tehát ahol nagyobb beruházások történtek, ott az adó is nőni fog.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás