Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kilencven új állás a kórházban

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 90 új állást hoznak létre, erről a márciusi soros ülésen döntött Kovászna Megye Tanácsa. A létszámnövelést a folyamatosan bővülő tevékenység és az emelkedő esetszámok indokolják.

„A most elfogadott tanácshatározat eredményeképpen hozzávetőleg tíz százalékkal fogjuk növelni a személyzeti állományt, 90 új munkahelyet hozva létre. Ennek harmada a kibővülő sürgősségi osztály miatt szükséges, ugyanis európai uniós pályázatból korszerűsítjük ezt az osztályt, szétválasztjuk a gyerek és felnőtt sürgősségi ellátást, imagisztikai szolgálatot hozunk létre” – mondta el pénteken Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki a Friss FM Vagány vágány című műsorában beszélt a kórházi személyzet bővítéséről.

„Az elmúlt években hozzávetőleg száz fiatal szakorvos érkezett hozzánk, folyamatosan keressük a frissen végzetteket, igyekszünk minél jobb körülményeket felkínálni, vonzóvá tenni a sepsiszentgyörgyi kórházat. Ugyanakkor nagy hiány mutatkozik az egészségügyi asszisztensek, ápolók terén is, sajnos nagyobb a fluktuáció a kelleténél, a fiatal végzős nővérek közül sokan választják a külföldi munkavállalást. Jelenleg 170 betöltetlen állásra várjuk a jelentkezőket” – tájékoztatott a téma kapcsán András-Nagy Róbert kórházmenedzser.

Hirdetés
Hirdetés

A legtöbb munkaerőt a felújítás és bővítés előtt álló sürgősségi osztályra keresik, itt 36 új állást hoznak létre, szakorvosokat, egészségügyi asszisztenseket és nővéreket is fognak alkalmazni. Továbbá, figyelembe véve, hogy az elmúlt három évben a műtétek száma 2000-rel nőtt, ugyanolyan fontos az elkövetkezőkben a műtőblokk és az intenzív terápia személyzetének jelentős bővítése is. Ugyanakkor a kórházban elindul az agyvérzések trombolízises kezelése is, amelyhez szintén személyzet szükséges. Az aneszteziológia és intenzív terápia osztályra összesen 26 szakorvost, egészségügyi asszisztenst, ápolót és betegkísérőt keresnek, az ideggyógyászatra 10, a tüdőgyógyászati osztályra 2 egészségügyi asszisztenst, míg a műtőkhöz 10 egészségügyi asszisztenst és 6 ápolót alkalmaznának.

(KMT-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás