Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jut-e rá pénz?

Jó irányba halad az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által a sepsiszentgyörgyi tanács elé terjesztett árvízvédelemmel kapcsolatos projekt – mondta el megkeresésünkre Bálint József. A párt Kovászna megyei elnöke szerint a „puding próbája” az lesz, hogy a megvalósításhoz rendelnek-e pénzt a költségvetésből.

Az EMNP február 20-án adatokkal, fotókkal, videókkal alátámasztott előtanulmányt és egy határozattervezetet terjesztett a tanács elé az árvíz-megelőzési intézkedésekről, mi több, tényleges összegekre lebontva mutatta be, milyen megoldási lehetőségek vannak.

– Március 13-án, napra pontosan egy esztendővel a tavalyi árvíz után, konkrét megbeszélésre került sor a probléma iránt nyitott Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterrel, és abban maradtunk, hogy a polgármesterből (vagy az általa delegált személyből), illetve a városgazdálkodás, a polgári védelem és a helyi tanács képviselőiből álló bizottság a jövő héten meghatározza, hogy milyen sorrendben kezdenek hozzá a munkának az EMNP által megjelölt tizenkét problémás helyszínen – mondta el Bálint.

Hirdetés
Hirdetés

A pártelnök „szerencsés körülménynek” tartja, hogy még nem fogadták el az idei költségvetést, hisz az, hogy „valóban komolyan gondolják-e a dolgot”, abból fog látszani, hogy rendelnek-e pénzt a megvalósításhoz.

Az EMNP három fontosabb kérdéskörre összpontosított: árvízvédelmi intézkedések (meder-átalakítások, gáterősítés, partvédelem, állandó ügyelet), belvízelvezetés (nyílt vízelvezető árok, átereszek, zsilipek, átemelő rendszerek) és belvárosi esővíz gondok (fedett víznyelők, fedett és nyitott esővízcsatornák, vízelvezető árkok). Számításuk szerint, ha idén és jövőben egy-egy millió lejt erre a célra különítenének el a büdzsében, a kockázati tényezők jelentős része felszámolható lenne.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük