Egyelőre nincs veszélyben a megye vízkészlete
Kovászna megye prefektusa, dr. Ráduly István e havi sajtótájékoztatójának vendégeként Ioan Ilas, a megyei vízügyi igazgatóság (SGA) vezetője számolt be az általa vezetett intézmény múl...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megye prefektusa, dr. Ráduly István e havi sajtótájékoztatójának vendégeként Ioan Ilas, a megyei vízügyi igazgatóság (SGA) vezetője számolt be az általa vezetett intézmény múl...
Bemutatták hétfőn a környezetvédelmi minisztériumban Románia frissített árvízveszély- és árvízkockázati térképeit.
A Nicolae Ciucă kormányfő vezetésével ülésező Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) hétfő este elrendelte a Románia területén lévő gátak minőségének és üzembiztonságának műszaki ellenőrzését.
Az Európai Bizottság (EB) felszólította csütörtökön Romániát, Bulgáriát, Ciprust, Görögországot, Litvániát és Szlovákiát, hogy az árvízvédelmi irányelv előírásainak megfelelően aktuali...
Román-magyar együttműködéssel, a határ mindkét oldalán uniós támogatással megvalósított fejlesztésekkel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát - tájékoztatta az Alsó-Ti...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Négy szirénát helyez ki idén a Kovászna megyei Vízgazdálkodási Igazgatóság (SGA) Bélmezőn, Kökösbácsteleken, Kökösben és Aldobolyban, hogy figyelmeztessék a lakosságot az esetleges árvízveszélyre.
Az Európai Bizottság (EB) felszólította szerdán Bulgáriát, Ciprust, Görögországot, Litvániát, Luxemburgot, Romániát és Szlovákiát, hogy az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről ...
Jó irányba halad az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által a sepsiszentgyörgyi tanács elé terjesztett árvízvédelemmel kapcsolatos projekt – mondta el megkeresésünkre Bálint József.