Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól jön a helyreállítási alap

Jól jön a helyreállítási alap Kovászna megye

Az oltszemi Mikó-kastély felújítását célzó pályázathoz szükség van Bodok község és Kovászna megye társulására, derült ki Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi ülésén, ugyanakkor lépéseket tettek a megyei kórház energetikai hatékonyságának növelésére.

Henning László alelnök rámutatott, a Mikó-kastély felújítására az Európai Unió helyreállítási alapjából igényeltünk finanszírozást. „A kormány turisztikai-kulturális útvonalak létrehozását tervezi, köztük van az erdélyi kúriák útja is, ennek lesz egyik állomása a Mikó-kastély. A szaktárca pár apró kiigazítást igényelt, ugyanakkor kérte, hogy kössünk Bodok községgel partnerséget, erre vonatkozik a most elfogadott tanácshatározat. Következő mozzanat a finanszírozási szerződés aláírása” – tájékoztatott.

Az A-kategóriás műemléket Kovászna Megye Tanácsa 2014-ben Bodok önkormányzatával közösen vásárolta meg. A pályázat összértéke 18,3 millió lej, amelyből a remélt uniós támogatás hozzávetőleg 7 millió lej. A projekt tartalmazza a 600 négyzetméteres épület és a mellette lévő medence felújítását. A munkálatokat követően az épületben a Székely Nemzeti Múzeum külső kirendeltségeként hozzák létre a székelyföldi lovas kiállítást.

„Kevés olyan pályázati kiírás van az országos helyreállítási terv keretében, amelyre a megyei tanács jelentkezni tud, éppen ezért minden lehetőséget megragadunk. Egyre sürgetőbbé vált a régi épületek energetikai hatékonyságának növelése – erre is pályáztunk, szeretnénk a megyei kórház három épületét hőszigetelni, foto-voltaikus panelekkel felszerelni, a 20 millió lej értékű projekt elbírálás alatt van” – részletezte Tamás Sándor megyetanácselnök. A tanácsülésen a beruházás tervezési feladatait hagyták jóvá.

(KMT-sajtóiroda)

Fotó: Kocsis B. János

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük