Felhívás!

„A székely igazság lángjai”

„A székely igazság lángjai” Kovászna megye

Több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek az autonómiaigény jeleként – közölte Gazda Zoltán, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője.

Székelyföld autonómiájának napján délelőtt a templomokban, délután az őrtüzek magaslatain gyűjtöttek aláírásokat az SZNT által elindított, nemzeti régiók kialakítását kérő európai polgári kezdeményezéshez. Valamennyi őrtűz mellett a helyi szervezők felolvasták azt a petíciót, amelyben ismételten kinyilvánították igényüket Székelyföld autonómiája iránt.

Sepsiszentgyörgyön megközelítőleg 200–250-en hallgattak a Székely Nemzeti Tanács hívó szavára, és vették körül vasárnap este a Pacén fellobbanó őrtüzet, amelynek messzire világító lángja a székelység lankadatlan autonómia igényét volt hivatott hírül adni Románia vezetőinek és a nagyvilágnak.

Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a megtisztító tűz erejéről szóló ősi táltosének vérpezsdítő soraival köszöntötte a székely, magyar és katalán zászlót lobogtató egybegyűlteket, akik között örvendetes módon sok fiatal és gyerek is volt található. „A tűz a székely igazság lángja egy gyarmatosító országban. A tűz a céljaink, jogos követeléseink felvillantója, a tűz a ránk telepített, nyugati segítséggel összebarkácsolt Nagy-Románia minden tiltása, elűzési szándéka ellenére is éltető erő, akaratunk bátorítója. A tűz az emberiség megtartója, tűz nélkül nincs élet” – jelentette ki többek között Gazda. A továbbiakban pedig felsorolta azt a tengernyi igazságtalanságot, gaztettet és megtorlást, ami az immár 100 éve Romániához csatolt erdélyi magyarságot, és ezen belül a székelységet érte. Ezek megismétlődését és folytatását pedig véleménye szerint csak az autonómia közös erővel történő kikényszerítésével lehet megakadályozni.

A rendezvényen Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke által aláírt, autonómiát követelő kiáltványt Ferenc Csaba alelnök olvasta fel. A tömeg felkiáltással és tapssal jelezte a benne foglaltakkal való egyetértését. Végezetül Egyed László kilyéni református lelkipásztor fogalmazta meg az alkalomhoz illő gondolatait, mondott imát és áldotta meg a jelenlévőket. A himnuszaink eléneklésével megkoronázott közösségi élményt a Szabó Mihály nyugalmazott zenetanár tárogatójáról felszálló dallamok tették még teljesebbé.

Kovásznán hozzávetőleg 60 érdeklődő jelenlétében, Csomakőrös felett gyújtották meg az őrtűz lángját. Beszédet mondott Szőcs Endre, a belvárosi református egyház segédlelkésze. Az SZNT autonómiakiáltványát Ferencz Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke olvasta fel. A rendezvényen a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ fiataljai tartottak zenés előadást.

Orbaiszéken még Zabolán és Kisborosnyón gyújtották meg az autonómia lángját.

Bedő Zoltán, Nagy Sz. Attila

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 28., 7:34
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Ez mind szep es fokeppen IGAZ ! De sajnos ettol semmi nem fog megvaltozni. Nem akarok rosszindulatunak tunni de mikor ilyen eneklo ,menetelo, tuzgyujto akciokat latok, mindeg az Attila,a hun cimu film egyik jelenete jut eszembe, az amikor a romai hadvezer es Attila, akit e nagyvezer meghivott hozza Romaba, egyutt nezik a romai hadsereg erot fitogtato meneteleset, mikozben megszolal a nagy romai hadvezer, es azt mondja Attilanak: “Latod mily hatalmas hadseregem van. Mondd, miert nem egyesitjuk eroinket, hiszen egyutt a vilag urai lehetnenk ?!” Mire Attila, a hunok nagyvezere igy valaszol: “Latom menetelni jol tudnak ! Vajon harcolni is ilyen jol tudnak?!” Ezert harag ne essen koztunk, draga magyar vereim, de en megmaradok az Attila felek hive. Mert en azt tartom, hogy semmit nem kapunk ingyen, sem eneklessel, sem szavalassal, sem tuzgyujtassal. Az ilyen akciokon az ellensegeink csak rohognek es gyengenek tartanak bennunket. Ezert vegezetul azt mondom, hogy minden tiszteletem es elismeresem a katalanoknak ! Bennuk legalabb van batorsag szembeszallni elnyomoikkal !

  • User
    Dátum: 2019. október 28., 21:55
    ÉRTÉKELÉS: 3

    na aztan elhetunk a piromanias hajlamainkkal, mar miota ez van es semmi eredmenye.
    Addig tuzelhetunk,amig kitartanak a meg megmaradt erdeink. Utana mi lesz? SEMMI! Ahogy eddig is.