Stagnáló, de jó útra terelődött munkálatok

Stagnáló, de jó útra terelődött munkálatok

Dombora Lehel, Réty polgármestere a legutolsó beszélgetésünk során kifejtette, igyekeznek a községközponton kívül minden településen – Bitán, Egerpatakon, Szacsván és Komollón – fejlesztéseket eszközölni. Van konkrét ütemterv is, ám a romániai bürokrácia miatt akár évekig is tolódhatnak a munkálatok, olyan sok idő vesz el a papírmunkával. A polgármester a „legfájóbb” csúszásokat sorolta, illetve olyan terveket, munkálatokat is megosztott lapunkkal, amelyek kivitelezés előtt vagy alatt állnak.

Az elöljáró elismerte, Rétyen látványosabbak a korszerűsítések, hiszen a községközpontban mindig is több lehetőség adódott, de mindenhol vannak folyamatban beruházások, készülnek vagy már megvannak a tervek.

– Nagyon sok terv, munka zajlik egyszerre, függetlenül attól, hogy uniós, netán kormánytámogatásból vagy saját költségvetésből történik. Ez egyrészt jó, hiszen egész jó költségvetéssel rendelkezünk, több irányba is tudunk haladni, rossz viszont azért, mert ugyanakkora csapattal kényszerülünk dolgozni, mintha negyede ekkora lenne a költségvetésünk. Valamilyen szinten saját magunkat akadályozzuk: ha a költségvetés növekszik is, az alkalmazottak száma nem gyarapszik, jelenleg is heten látjuk el az irodai tevékenységet, ráadásul egy jó ideje jegyzőnő nélkül, aki gyereknevelésen van. A legfájóbbak mégis a bürokrácia miatt évekig húzódó munkálatok. Itt említeném az egyik vesszőparipámat, a kultúrház felújítását, ami, ha jól számolom, lassan négy éve húzódik, és ha minden tervek szerint halad, akkor idén szeptemberben végre átvehetjük. Azt szoktam mondani, ha nem a költségeket, hanem az eltelt időt nézzük, akkor eddig akár két kultúrházat is felhúzhattunk volna a régi felújítása helyett – panaszolta Dombora.

A rétyi kultúrház felújítása ugyan három évig szünetelt, ám ez idő alatt is mindennapos szinten fejtörést okozott a településvezetésnek. A tűzvédelem terén akadtak gondok, az engedély kiállítását pedig olyan feltételekhez kötötték, hogy évekig „sakkoztak” a tervezőkkel azon, miként lehet utólag a tervekbe beleépíteni a változásokat: például a régi épületben tűzfalakat kellett kialakítani a tetőtérben, tűzcsapok szerelésére is szükség volt, bizonyos tereket le kellett zárni, a tetőzetet hőszigetelni stb.

– Az is hátráltatott, hogy amire sikerült a tervbe beleépíteni a változásokat, kiderült, a munkálatot már nem lehet ugyanannak a vállalkozónak odaadni, újabb licitet kellett kiírni. Több hónapos procedúra után – miután a licitet végül ugyanaz a cég nyerte meg – megint nekiláthattak a munkások, és a kivitelezés jó ütemben halad – részletezte az elöljáró, megköszönve a kivitelező cég pozitív hozzáállását.

A késlekedés miatt a száz férőhelyes tornaterem töltötte be a háromszáz férőhelyesre tervezett kultúrház szerepét, ezt „lakták le” szinte napi szinten rendezvényekkel, keresztelőtől, iskolai rendezvényektől kezdve a településnapi ünnepségekkel és fúvóstalálkozókkal bezárólag. Az már csak hab a tortán, hogy az akusztikus teremként elképzelt, faberakással díszített kultúrterem „csupasz” lesz, mivel minden gyúlékony anyagot ki kellett iktatni a tervekből. Szerencsére egy uniós pályázat révén sikerült elég sok mindent pótolni, több száz széket, légkondicionálót, hang- és fénytechnikát, más tartozékokat szerzett be a településvezetés. Ez utóbbi projekt is okozott aggodalmat, hiszen fennállt annak a veszélye, hogy a felújítás csúszásával elveszhet az uniós, határidőhöz kötött támogatás, de most már révben a dolog.

– Hasonló a rétyi ravatalozó helyzete is, amelyet úgymond papíron örököltünk, és különféle engedélyek beszerzése után – beleértve a brassói területi műemlék-védelemi bizottság jóváhagyását is, ami elég sok munkát követelt részünkről – idén végre nekifoghatunk az építkezésnek.

Hozzátette: legnagyobb beruházásuk, a szacsvai (DC25) és bitai utak (DC19) felújítása és egy új híd építése Bitán lassan célegyenesbe ér, Râmnicu Vâlcea-ról várnak egy láttamozást.

– Abban a percben indulhat a licit, fel vagyunk készülve. Eddig is el lehetett volna indítani, de az előbb vázoltak tudatában nem vállaltuk a tervezővel a kockázatot, hiszen bármiféle módosítás esetén le kellet volna állítani a licitet, és újra ki kellett volna írni.

Az elöljáró elmondta, az emberek sokszor türelmetlenek, egy-egy megnyert pályázat hírére – ami gyakorlatilag csak egy aláírt finanszírozási szerződés – már számon kérik, hogy miért késlekednek a munkálatokkal.

Az említettek mellett a községközponthoz tartozó három településen (Komollón, Egerpatakon és Bitán) is ravatalozóházat szándékoznak építeni önerőből: a tervdokumentációkra el is különítették a pénzt. Lassan révbe ér a Réty központját átszelő országút melletti járdák és sáncok kialakítását célzó projekt, az építkezési engedély kiváltása és a licit indítása a következő lépés. Továbbá vadonatúj játszóelemek érkeztek pár hete, és most zajlik az összeszerelésük.

– Több év után kaptunk egy komoly gyártót, Finnországból – a Mikulás otthonából, Rovaniemi-ről – érkeztek meg az előre gyártott elemek, a beszállító szervizcsapata a rétyi munkásokkal karöltve össze is szerelte azokat Rétyen. Jelenleg egy helyi vállalkozó végzi a területrendezést, nemsokára használatba adjuk a minőségi, időtálló és biztonságos eszközöket, majd Egerpatakon és Bitán alakítunk ki játszótereket.

A közterekre kültéri padokat vásároltak, ezek kihelyezése folyamatban, ugyanakkor ötven, villanyoszlopra szerelhető kukát is beszereztek, hiszen még mindig látni sáncba dobott szemetet a község utcáin. Dombora végszóként elmondta, nyertek még egy kisebb pályázatot, amelynek köszönhetően Rétyen és a hozzá tartozó települések közterein hamarosan ingyenes wifi lesz, a kivitelezés zajlik.

Hozzászólások