Hirmondo

Lelkesedés és kreativitás

Lelkesedés és kreativitás

Sokoldalúnak mondható nyári színjátszó- és tánctábor zajlott július 11–15. között a baróti Tanulók Házánál, melyről Gaál Tünde oktató számolt be lapunknak.

M int elmondta, Dimény Olga tanárnő nyugdíjba vonulása után a tábor egyfajta új kezdetet jelentett a Tanulók Háza közösségének, ahol az oktatók továbbra is arra törekszenek, hogy az erdővidéki gyermekeknek tartalmas élményeket nyújtsanak, fejlesszék és tanítsák őket.
Arról (is) érdeklődtünk, mire jó egy ilyen színjátszó tábor. Megtudtuk, hogy az a gyermek, aki színjátszást tanul, jobban feltalálja magát az életben, jobban szembe mer nézni az emberekkel, és mivel a kommunikációra helyezik a hangsúlyt, jobban elő tudja adni magát, tud és mer beszélgetni a későbbiekben is élete során.
A táborban 19 gyermek vett részt, vargyasiak és barótiak, olyanok, akik egyébként évközben is látogatják a Tanulók Háza tevékenységeit. A résztvevők – elsősöktől hetedik osztályosokig – két korcsoportra osztva tevékenykedtek, természetesen nem csak színjátszást tanultak, hanem sportoltak, játszottak is, egyszóval a tanulás mellett szórakoztak, kikapcsolódtak.
– Mindkét korcsoport egy maguk választotta színdarabot kellett megtanuljon, amit aztán az utolsó nap előadtak – magyarázta az oktató.
Mindezt úgy, hogy a darabokat ők rendezték, elkészítették a ruhákat, kellékeket is. Míg a kisebbek még inspirálódtak egy korábban előadott színdarabból, a nagyobbak, az V–VII. osztályosok teljesen maguk dolgoztak: egy lakodalmas jelenetet tanultak meg és adtak elő, amihez a szöveget is ők írták, ők találták ki a szereplőket is hozzá.
– A műben minden benne volt, tele frappáns szövegekkel, koreográfiával, úgyhogy nagyon kreatívak voltak a gyerekek – nyugtázta Gaál Tünde, aki idestova már maga is harminc éve tevékenykedik oktatóként a baróti Tanulók Házánál, mely intézmény, mint mondta, egyfajta kiegészítő tevékenységet kínál az iskola mellett az odalátogató gyermekeknek, de amelynek fenntartása viszont nem lenne lehetséges a szülők komoly hozzájárulása nélkül, amiért is köszönet illeti őket.
Amúgy a táborban kézművességet is tanultak a diákok, festett, felsőrákosi motívumú bútordarabokat készítettek, melyeket mindenki hazavihetett, esténként filmet nézek, napközben számháborúztak, vagyis nem volt unatkozás.
Egyik nap egy volt színjátszós, Tatár Ágnes Tekla beszélt a résztvevőknek arról, mint jelentett számára egykoron a baróti Tanulók Háza, miben segített neki az ott szerzett tudás, tapasztalat. Ágnes idén végezte a protestáns teológiát, lelkész lesz.
Gaál Tünde az év közbeni tevékenységeikről is ejtett néhány szót. Azt mondta, szívesen kapcsolódnak be a meghirdetett országos versenyekbe. Tavasszal a sloboziai Tanulók Háza által meghirdetett Márciuska, a tavasz szimbóluma versenyen Gubás Hanna például első díjat kapott, tavaly év végén pedig a bukarestiek által meghirdetett Gyermekek Romániája versenyen, melyre kollázsokkal lehetett benevezni, Dimény Szabina I. díjat nyert, Németi Noémi dicséretet kapott, Vásárhelyi Natália, illetve Vásárhelyi Kimberli, valamint Trinfa Henrietta eredetiségben és kreativitásban jeleskedtek. A díjakat a táborban adták át nekik.
A baróti Tanulók Háza aktivitása szeptember elején kezdődik, ahová, mintegy az iskolai oktatás gyakorlati kiegészítéseképpen, mint látjuk, érdemes jelentkezni. <

Hozzászólások