Hirmondo

Átveszik a régi autókat

Átveszik a régi autókat

A napokban sikerült befejezni a szentkatolnai sportcsarnok fűtésgondjait megoldó munkálatokat, idéntől már nem fáznak a sportolni vágyók a korszerű termekben. Az önkormányzat tervei szerint beszállnak a Rabla Local nevet viselő országos programban pénzt lehet igényelni tehát a régi autókért. Tusa Levente polgármester számolt be a jelenlegi munkálatokról, újdonságokról, tervekről.

Hirdetés
Hirdetés

Többéves panasznak számított a községben, miszerint a sportcsarnok túl hideg ahhoz, hogy kényelmesen lehessen használni. A polgármester szerint az eddig működő két befúvó nem volt megfelelő egy akkora pálya kimelegítésére, sőt, a kazánok is megrongálódtak nemrég. A problémákat sikerült kiküszöbölni.

– A megyei tanácsnál sikeresen pályáztunk a fűtésrendszer modernizálására, így a ráköltött több mint 50 ezer euróból 25 ezret visszautal a községnek Kovászna Megye Tanácsa. Nagyjából két hónappal ezelőtt vásároltuk meg a szükséges berendezést, és fogtunk neki a felszerelésnek, a napokban pedig sikerült is befejezni a munkálatokat – fejtette ki a polgármester.

Az önkormányzat új, a régebbinél nagyobb fáskazánt vásárolt erre a célra, valamint négy befúvót szereltek a pálya fölé. A sportcsarnok egyébként folyamatos használatban van, hiszen az iskola diákjai ott tartják a tornaórát, emellett a futballcsapat is ott edz télen, de bérbe bárkinek kiadják 50 lejért egy órára.
– Amióta felépült a csarnok, azóta érkezik a panasz a lakosok részéről, hogy túlságosan hideg. Be kell látnunk, valóban nem volt a legmegfelelőbb az eddigi rendszer, de reméljük, most megszűnik ez a gond – tette hozzá Tusa.

Beszállnak a helyi roncsprogramba

A Rabla Local nevet viselő országos program szerint az önkormányzat átveheti a lakosok 15 évnél idősebb autóját, amelyért cserébe 3000 lejt kínálnak, amelyet nem feltétlenül kell autóvásárlásra költeni. További feltételek, hogy az adott gépjármű a személy nevén kell szerepeljen az elmúlt öt évben, valamint működőképes kell legyen, illetve az autót leadó személy a következő három évben nem vásárolhat Euro 4-esnél régebbi autót.

Tusa Levente polgármester úgy véli, mindezen feltételeknek megfelelő eset nem lehet sok a községben, nagyjából tíz darabra számít.

– Ha 10 autóról beszélünk, az 15.000 lejt jelent a tanácsnak, hiszen a további 15.000 lejt a környezetvédelmi minisztérium biztosítja. Szóval hatalmas összeget nem kell befektetnünk, úgy látom, a költségvetésünk ezt meg fogja bírni. Szeptember végén lesz tanácsülésünk, akkor majd átbeszéljük ezt is. Habár még érdeklődő nem jelentkezett, én nem látom akadályát annak, hogy beszálljunk a programba – magyarázta.

Tavasszal átadhatják a telekkönyveket

Hosszadalmas munka után, a nyáron sikerült befejezni az általános kataszteri felméréseket, ami azt jelenti, hogy készülnek a telekkönyvek a község kül- és belterületei, az utakra, szántóföldekre és különböző ingatlanokra. A lakosok június közepéig ellenőrizhették papírjaikat, hogy minden adat pontosan szerepeljen a telekkönyvekben.

– Úgy vélem, sikerült mindeni­ket leellenőrizni, időben érkeztek a lakosok. Rengeteg kérés jött kiigazításra, voltak kisebb-nagyobb hibák a telekkönyvekben. Ugyanakkor, miután kézhez kapják a kész papírokat, még egy év áll majd rendelkezésükre jelezni, ha további hibákat találtak benne – hangsúlyozta Tusa.

Mint mondta, reményeik szerint tavasszal, mire a földeken megkezdődnek a munkálatok, mindenkinek ki tudják osztani a telekkönyveket. Minden attól függ, hogy a kataszteri hivatal mikor fogadja el azokat.

Kisebb munkák a tanács udvarán

A polgármesteri hivatal udvarát szeretné felújítani az önkormányzat. Még a tél beállta előtt térkővel kirakott parkolót akarnak kialakítani. Emellett új kazánház is épül, hiszen a jelenlegi a pincében van, ami nem szabványos. Mindezt helyi költségvetésből finanszírozzák. 

Hozzászólások