Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás Életmód

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 3 órakor 4 órára kell állítani. A Román Vasúttársaság (CFR) közölte, nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét az átállás.

A nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen elfogadott rendszer. A módszer azon alapul, hogy ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje megközelítően egybeesik a természetes világosság idejével, akkor kevesebb mesterséges fényt kell használni. A napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállítást követően már kisebb mértékben csökken a kora esti időszakok terhelése, amikor egy órával később kapcsoljuk fel a villanyt.

A villamosenergia-megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása esetében jelentkezik – olvasható a közleményben.

Nem befolyásolja a vonatok menetrendjét

A CFR közleménye szerint hajnali 3 óráig – amely 4 óra lesz – a téli időszámítás szerint indulnak el a vonatok, 4 óra után pedig a nyári időszámításnak megfelelően.

Azok a szerelvények, amelyek a nyílt pályán haladnak az óraátállításkor, folytatják útjukat a célállomásig, ha pedig indulási időpontjuk egybeesik az addig 4 és 5 óra között induló járatok indulási idejével, a vonatok besorolásuknak megfelelő sorrendben hagyják el az állomást – magyarázza a közlemény.

Tekintettel arra, hogy a szomszédos országok is március 31-én térnek át a nyári időszámításra, a Moldovai Köztársasággal, Magyarországgal, Szerbiával, Bulgáriával és Ukrajnával közös határon át is az érvényben levő menetrend szerint közlekednek a vonatok.

2021-től megszűnhet az óraátállítás

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a héten támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését az Európai Parlament (EP).

A strasbourgi plenáris ülésen 410:192 arányban megszavazott határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében.

Mint írták, a bizottság az irányelv hatályba lépésének legfeljebb egyéves halasztását javasolhatja, ha úgy látja, hogy a tagállami tervek jelentős és folyamatos fennakadást okoznának a belső piac működésében.

Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez egyes tagországok fenntartásai miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021.

A kérdésben az EP-nek még az uniós társjogalkotó szervvel, a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia.

(MTI/Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.