Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagy kihívás a Parkinson-kór

Nagy kihívás a Parkinson-kór Életmód

Todor-Simion Ghizela neurológus főorvos kezdeményezésére Éld az életed kihívásait! címszó alatt hívták meg egy tájékoztató összejövetelre a megyénkben diagnosztizált Parkinson-kórosokat, immár másodszor. A sepsiszentgyörgyi Santana vendéglőben megtartott vasárnapi esemény bizonyára sokuk számára emlékezetes lesz, hiszen a hasznos ismereteken kívül művészeti élményből és társasági együttlétből is kaptak a betegek, akiket állapotuk igen sokszor elszigetel a külvilágtól.

Mintegy hetven beteg és hozzátartozója volt jelen a találkozón, melynek előzménye is volt, decemberben a neurológus doktornőn kívül klinikai pszichológus kollégája, Rentea Rodica, illetve Kulcsár-Terza Réka logopédus is elmondta, hogy a Parkinsonnal diagnosztizáltaknak miben és hogyan segíthetnek, a sepsiszentgyörgyi Tomorad-klinika hathatós támogatásával (ott elérhetők az említett szakemberek). Sőt, mivel a tánc is terápiaként működik, akkor Marton Enikő (Kék Hold Táncklub) egy beteggel táncbemutatót is tartott. Minderre azért volt szükség, mert külfölddel ellentétben nálunk egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt arra, hogy a gyógyszeres kezelésen kívül az alternatív terápiák is igénybe vehetők legyenek, vagy egyáltalán tájékoztassák ezekről a betegeket, pedig ezek az életminőség fenntartásában, javításában nagy szerepet játszanak. Ezt számtalan konferencián bizonyították a szakorvosok, ezért is állt össze Todor-Simion doktornő kezdeményezésére ez a csapat, amelyhez bármikor lehet fordulni.

Hirdetés
Hirdetés

A vasárnapi összejövetelen a korábban megosztott tudást kiegészítő ismeretek hangzottak el, minden két nyelven: a doktornő és a pszichológus a rendelői orvos és páciense közti jelenetet dramatizálták, így tették könnyebben hozzáférhetővé, milyen tünetek, panaszok esetén kell gyanút fogni, illetve mire kell odafigyelni.

A Parkinson degeneratív idegrendszeri betegség, nem gyógyítható, csak kezelhető, tünetei változatosak, lefolyása lehet lassúbb vagy gyorsabb. A diagnózis elfogadása sokat segíthet a jellemzően depressziós betegeknek, de ők is tehetnek magukért: azt már elmondtuk, hogy a logopédus és pszichológus igénybevételén kívül a zenehallgatás, a tánc, a tajcsi a külföldi kutatások szerint kiemelten fontos, ez utóbbi többszörös jótékony hatással rendelkezik.

Ezért – és mert a doktornő adni szeretett volna valamit a megye minden részéből érkezett betegeknek – a találkozón fellépett a Diakónia Alapítvány által menedzselt Írisz Band, Bálint József tenor, valamint a Mihai Viteazul-líceum két diákja is énekelt, zenélt, sőt, Székely István vicceket mesélt a jelenlevőknek.

Bukarestből érkezett tajcsioktatók elmondták, ez a mozgásforma azért különösképpen hatékony a mozgásukban korlátozott, gyakran egyensúlyzavaros betegeknek, mert lassan, összehangoltan kell mozgatni a két kezet, lábat és a tekintetet, ez pedig az agyműködést is serkenti. Bemutatójuk után sikerült nekik felállítani a jelenlévőket egy kis közös mozgásra.

Utoljára maradt a Kék Hold Táncklub oktatóinak a közreműködésével tartott társaságitánc-bemutató, amelyre négy beteg, illetve párjaik már több hete készültek, ennek is igen jó volt a fogadtatása.

Nem kevés szervezőmunka előzte meg ezt a találkozót, de a szakemberek már az őszre tervezett következő eseményen törik a fejüket. Ám ennek létrejötte a támogatóktól is függ…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás