Felhívás!

Verselő gimnazista

Verselő gimnazista Cseperedő

Czilli Samu a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum ötödik osztályos tanulója. Szereti a matematikát és a magyar irodalmat, elemi osztályos korában írta meg első versét édesanyja születésnapjára. Azóta a rímbe szedett gondolatai megszaporodtak. Tavaly egy versíró pályázaton különdíjban részesült. A verselésről, tervekről beszélgettünk a kis gimnazistával és volt tanítójával, Bede Imolával.

– Nyolcévesen, második osztályban írtam az első verset. Boldog szülinapot volt a címe, édesanyámnak írtam születésnapjára. Azóta körülbelül 50 versem született – mondta Samu.

A versírás komoly feladat, van, hogy több időt igényel, ízlelgeti a szavakat, játszik velük, máskor meg magától siklik a keze a billentyűzeten.

– Ha egy gondolat már a fejemben van, és tudom, hogy milyen témában akarok verset írni, akkor általában leülök, és megírom. Majd később, másnap elolvasom, és javítgatom, átírom. Ha úgy ülök le, hogy na, most írok egy verset, akkor sokat rágódom rajta, nem megy olyan könnyen – magyarázta
Saját versei közül a Vigyázz a fára című a kedvence, mert mindenki másképp érti, értelmezi, de a mondanivalója, az üzenete mindenki számára egyértelmű.

– Kedvenc témám a természet és a család. Általában arról írok, ami éppen történik velem, vagy amit éppen átélek. Amikor egy adott személyhez szól a vers, és szándékomban van azt személyesen átadni, akkor papírra írok, máskor, amikor csak úgy írogatok, akkor a számítógépet használom. Általában annak mutatom meg elsőként, akinek szól, ha nincs címzett akkor a szüleimnek is felolvasom.
Samunak két kedvenc költője is van: Kányádi Sándor és édesanyja, Czilli Aranka.

– Anyukámnak minden versemet megmutatom. Szakmai tanácsot is kapok tőle, néha szokta mondani, hogy ezt próbáljam másképp megfogalmazni, használjak hasonlatot vagy valamilyen szóképet! A javaslatát mindig elfogadom. Úgy gondolom, hogy az a jó költő, aki szépen fogalmaz, és amikor elolvassuk a versét, akkor meghatódunk tőle, olyan, mintha rólunk írta volna – mondta.

Kedvenc tantárgya a matek és a magyar. Az elmúlt években több megyei, országos és nemzetközi verseny díjazottja volt. A Bolyai matematika csapatverseny megyei fordulóján negyedik helyezést ért el csapatával. A Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulóján minden évben díjazott volt, a Mesék szárnyán mesevetélkedő megyei szakaszán csapatával második lett. A Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny megyei fordulóján szintén második helyezést ért el. Tavaly beküldte verseit egy pályázatra, ahol különdíjban részesült. A legbüszkébb azonban a Kányádi Sándor versmondó verseny országos szakaszán szerzett különdíjára.

Szeret iskolába járni, tanulni, az online oktatást viszont nem tartja jónak.
– Amikor online kell kapcsolódni, megesik, hogy akadozik az internet, ezért csak fele jön át hozzám annak, amit mondanak, és annak is esetleg csak a felét értem meg. Az a jó, amikor az osztályban vagyunk – tette hozzá.

Középiskolai tanulmányainak befejezése után Kolozsváron vagy Budapesten szeretne továbbtanulni, filmrendező szeretne lenni.

Bede Imola tanítónő vidám, érdeklődő, sokoldalú gyerekként jellemezte volt tanítványát.

– Samu öt évvel ezelőtt lopta be magát a szívembe az őszinte gyermeki mosolyával, humorával. A mindig nyílt tekintetű, vidám kisfiú érdeklődése sokoldalú volt. Már előkészítő osztályos kora óta különböző versenyeken próbálta ki tudását és tehetségét, ahol kimagasló eredményeket ért el. Jó logikával rendelkezik, hamar megtalálja a nyelv belső zeneiségét, ritmikusságát, ezért könnyen megtanult minden olyan szöveget, verset vagy prózát, amely korának és érzelmi, értelmi fejlettségének megfelel. Tehát alig töltötte be a 12. életévét, tudása, tehetsége csendesen fénylik, parázslik. Kívánom, hogy a fény és a parázs soha ne aludjon ki benne! – fogalmazta meg kívánságát a tanítónő.

A vírusirtó

Ejnye, ez a buta vírus
nem hagy minket élni,
iskolába, se munkába
el nem szabad menni!

De ha mégis ott lehetünk,
a maszkot viseljük,
egymás arcán a mosolyt
nem látjuk, csak sejtjük.

Szüneten a barátokkal
a távolság, mi összeköt,
nem tilos a fogócskázás,
ha a fogó lassan döcög.

Becsengettek, jön az óra,
„Kezet fertőtleníteni!”
És ha elköhögöd magad:
tessék hazamenni!

Kedvem azért el nem veszi
semmi a mókától:
Aki kacag, az legyőzi
a félelmet. És ennyi!

A teremtés

Kezdetben semmi nem volt,
aztán egyszer Isten így szólt:
Legyen világosság!
S az égen megjelent
egy erős fénylő pirosság.

Minden nagy-nagy rendben ment,
bár másnap már megint
megszólalt, és azt mondta:
Legyen sötétség is!

Elosztotta kétfelé
a nappalt s az éjszakát,
s másnap unatkozni kezdett,
újra megszólalt hát:

Harmadnap van.
De most komolyan:
Csináljunk valami izgit is
nagyon gyorsan!

És kitalált egy mondókát:
Legyen egy bolygó,
amit Földnek hívnak majd,
amit átvilágít a hold,
a csillagok s a nap.

Negyedik nap teremtette
a szárazföldet és a vizet,
Lepontozta csak úgy maga:
S adott rá egy jó nagy tízest.

Másnap, látva,
hogy milyen ügyesen halad,
megteremtette hát
a kicsi és a nagy halat.

Hatodik nap feltalálta
az állatot, s mellé az embert.
Aki a világon végignézett,
vidám lett és elégedett.

Hetedik nap ezt mondta:
fáradt lettem és álmos is,
lepihenek egy kicsit.
Megáldalak,
Pihenjetek velem ti is!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.