Buszjárat, mint a népmesékben
Vagyis hol volt, hol nem volt… A kovásznai városi buszjárattal elsősorban az a bajom, hogy a szolgáltató cégnek még a honlapját sem találni meg, ami 2018-ban elég vicces, mert több ada...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Vagyis hol volt, hol nem volt… A kovásznai városi buszjárattal elsősorban az a bajom, hogy a szolgáltató cégnek még a honlapját sem találni meg, ami 2018-ban elég vicces, mert több ada...
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja a katonai ügyészség Teodor Brateșt, a román közszolgálati televízió (TVR) volt főszerkesztő-helyettesét, aki a vádhatóság szerint 1989 decemberében pánikkeltő álhírek terjesztésével járult hozzá egy katonai diverzióhoz, mely emberek százainak halálát és ezreinek sebesülését eredményezte, írja az MTI.
Tavaly összesen 4,53 millió percet késtek a vonatok Romániában, ami csaknem 9 évnek felel meg, írja az MTI.
Felgyújtotta magát Felgyújtotta magát kedden egy férfi Temesvár egyik utáján. A 42 éves, a rendőrség információi szerint hajléktalan férfi testének 30 százalékán másodfokú égési sérülé...
Újabb fegyelmi eljárást indított a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében működő Igazságügyi Felügyelet (IJ) az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetője ellen. Ez a harmadik ilyen eljárás, amelyet Laura Codruţa Kövesi ellen kezdeményez az IJ, írja az Agerpres.
Magyarországon egyre népszerűbb, nálunk viszont még „bevezetés” alatt álló műfajnak számít a stand-up comedy, amit dumaszínháznak „magyarosítottak”. Az RTL Klub televízió Showder Klubjában fellépő humoristák közül ketten, Mogács Dániel és Beliczai Balázs a Szent György Napok alatt nyújtanak ízelítőt a műfajból.
Idén sem panaszkodhat senki a Szent György Napok kulturális hetének kínálatára – a szombattól csütörtökig tartó kulturális hét programja bővelkedik koncertekben, kiállításokban, irodalomban, humorban és színházban is.
A sepsiszentgyörgyiek saját házi fürdőhelyüknek tekintett üdülőjét gyalog, a már 1899-től az Erdélyi Kárpát Egylet tagjai által megjelölt turistaösvényen (Őrkő – Bíróné pusztája – Erős Oldal – Piliske) is meg közelíthetjük, alig másfél óra alatt. A helység gyógyfürdővé válásában a véletlen játszott közre.
A kézdivásárhelyi Macskakő diákokból álló színjátszó csapata nemrég adta Teremtés elmélet című legfrissebb darabját, viszont nemcsak az előadás minősült nóvumnak.
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a kisiskolás népdalcsoportok találkozóját hétfőn, a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. A Füleki Katalin és Gábor Judit pedagógusok által megálmodott eseményen tizenhárom felsőháromszéki népdalcsoport vett részt.
Hétfő délután a Kosztándi Galériában tartotta tisztújító kongresszusát a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ). A közel ötven megjelent fiatal új vezetőséget választott a szervezet élére, az elnöki pozíciót továbbra is Szöllősi Tamás töltheti be.
Csemeteültetés Kőröspatakon Csütörtökön, április 19-én a CASArbor társaság, a sepsikőröspataki polgármesteri hivatallal, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamarával, a Kovászna M...
Kovászna, Hargita és Maros megyék tanácsának elnökei felkéréssel fordulnak Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez és Dávid Ilonához, a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) elnökéhez, mivel a MÁV 2017-es menetrend-változtatásai kedvezőtlenül érintik a Brassó–Székelyföld–Budapest vonalon közlekedő székelyföldi utazóközönséget.
Az április 11-én megjelent, Folytatódik a fortyogói per című cikkük kapcsán szeretném megosztani a nyilvánossággal a következőket. A 2002/550-es törvény arra kötelezte a kézdivásárhely...
Titkolózó miniszter Körülbelül 30 egyetemi hallgató és tanár tiltakozott kedden a tanügyminisztérium épülete előtt a 2018–2019-es egyetemi évre előirányzott tandíjmentes helyek elosztá...
Jelentkezett a legfőbb ügyészségen Ion Iliescu kedden reggel. A volt államfőt azért idézték be, hogy tudomására hozzák: büntetőjogi eljárás indult ellene a „Forradalom-ügyiratban”, amelynek kapcsán emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják, írja az Agerpres.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata egyhangú döntést hozott arról, hogy ellenzi a MOGYE és a román nyelven oktató állami Petru Maior Egyetem egyesítését – tájékoztatta az MTI-t kedden Nagy Előd, a MOGYE rektorhelyettese, írja az MTI.
A Csíkszeredában született Bedő Imrének igen tevékeny az életútja: könyvek írása, népszerű előadások tartása határon innen és túl, rutinos vállalatvezetés, szervezeti és motivációs tréningek tartása, több egyesület és alapítvány elindítója és működtetője, a Férfiak Klubja megalapítója. Nemesi család leszármazottjaként az emberi értékek megőrzése és gyarapítása személyes missziójává alakult mind szakmai, mind magánéleti téren.
Cordon, c-vel, nem pedig g-vel, ahogy errefele akár vendéglői menün is feltűnik (az igényesség jegyében)! És, hogy miért kék szalag (cordon bleu)? A Szentlélek lovagrend tagjai viseltek kék szalagot a ruhájukon, térdmagasságban. XV. Lajos idején kitüntetéssé vált ez a szalag. Egyszer a király Dubarry grófnő szakácsnőjének főzőtudományát ismerte el ezzel. Aztán az idők folyamán a panírozott hússzeletbe töltött sonka és sajt teljesen kisajátította magának ezt a megtisztelő címet.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.00 A Viszkis (magyar akciófilm, 126 p.); 16.15 Nyúl Péter (au.–am.–an. animációs film, 95 p.); 18.00 Mária Magdolna (an. dráma, 120 p.); 18.15 Én, Tonya (am. fekete ...
Vannak pillanatok, amikor nem lehet nem dönteni. Ezekben a helyzetekben azonban a jó döntés ritkán a helyes is. Ilyenkor mérlegre kerül emberi minőségünk. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, illetve Görgey Gábor kortárs szerző Wiener Walzer című bűnügyi komédiája súlyos kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre egyáltalán nem könnyű választ adni.
Újabb ellentmondásos intézkedéssel borzolja a kedélyeket a kormánykoalíció. Most az oktatás területén portyáznak jó szándékkal felvértezett seregeik, Valentin Popa miniszterrel az élük...
Április 16-án megtartott rendkívüli tanácsülésen a sepsiszentgyörgyi városatyák egyhangúan döntöttek az idei Pro Urbe díjas személyek kilétéről.
Zöld gyűjtés A baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesületnek köszönhetően a város lakosságának időről időre lehetősége adódik, hogy szervezett módon leadhassa az otthon felgyűlt elektro...
Nemrég felháborító eset történt velem a kézdivásárhelyi kórházban. Úgy érzem, megaláztak, emberi voltomban sértettek meg azzal a modorral, ahogy velem bántak, ezért is fordulok a nyilv...
Még látványosabb lesz Újabb beruházásokra készül az ország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a tordai sóbánya. Mintegy 10 millió euróból nyitnák meg a II. József királyról ...
Elismerően nyilatkozott Klaus Johannis tevékenységéről Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap közzétett interjúban, írja az Agerpres.
A világ egyik legidézettebb tudományos folyóiratában, a Frontiers in Plant Science lapban közöltek cikket a Sapientia EMTE és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészet Egyetem (MOGYE) oktatói annak apropóján, hogy a malária gyógyítását elősegítő kutatási eredmények születtek a Sapientián, áll a Sapientia tegnapi közleményében.
Nagygyűlést szervez május második felében a PSD, hogy egyértelművé tegye: támogatja a „hagyományos családot”, vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely „egy férfi és egy nő” házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.00 Maja, a méhecske – A mézcsata (ném.–au. animációs film, 83 p., magyar szinkronnal); 16.15 Maja, a méhecske – A mézcsata (román szinkronnal); 18.00 A Viszkis (magy...
Sandra és Kevin 1967-ben együtt hallgatták a The Beatles örök slágerét, a Love is all you need-et, és boldog hippiként egy szebb világot vizionáltak maguk előtt. A jelenben pedig kénytelenek feltenni a kérdést, hogy sikerült-e mindezt örökbe adni a következő nemzedéknek. Az Orlai Produkciós Iroda darabja, a Love, love, love kényes kérdéseket vet fel. Milyen a világ ma ahhoz képest, amire számíthattak? Milyen lehetőségek maradtak? Mit sikerült megvalósítani? És mi lett a szabadsággal? A darab rendezőjével, Réthly Attilával beszélgettünk.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a tavasz beköszöntével folytatja az utak felújítását, illetve zajlanak az irodákban a különböző előkészítő munkálatok is.
Halálos baleset az erdőben Április 11-én, szerdán halálos munkabaleset történt Háromszéken. Tolvaj-Marin Nicoletától, a megyei rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, hogy a Kommandótól körü...
Romániában március 15. és április 15. közötti időszakra tehető a csemeteültetés hónapja, de mivel az ország területén más-más időjárási viszonyok uralkodnak, ezért – akár Háromszéken is – a csemeteültetés az említett időszakon „kívülre tolódhat”: ez idén sem lesz másképpen mifelénk, tudtuk meg Cornea Emiliantól, a Romsilva állami erdészet Kovászna megyei szervezetének igazgatójától.
Nagyon örvendek, hogy Kovászna is kezd felzárkózni a fejlődő városok sorába, értem ez alatt a kiépített infrastruktúrát, és magát a tenni akarást, hogy odafigyelnek a turizmusra. Azonb...
Iskolai szurkáló 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a Dâmboviţa megyei Găeşti település Iordache Golescu-líceumának egy diákját, miután bicskával megszúrta egyik kollégáját. „...
Az egészségügyi alkalmazottak 10 százalékának csökkenhet a bére, ám van egy törvényes eljárás, amelynek segítségével a kórházmenedzserek ezt elkerülhetik – jelentette ki pénteken Sorina Pintea egészségügyi miniszter, miután tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel, írja az Agerpres.
Elutasította pénteken a legfelsőbb bíróság Elena Udrea volt turisztikai miniszter arra vonatkozó igénylését, hogy videokonferencia keretében hallgassák ki a Bute-gála ügyében.
Klaus Johannis államfő pénteken engedélyezte bűnvádi eljárás elindítását emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt az 1989-es forradalom ügyében Ion Iliescu volt államelnök, Petre Roman egykori miniszterelnök és a Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes ellen. Ion Iliescu Facebook-oldalán reagált az ügyben, írja az Agerpres.
ELŐADÁS * A László Kálmán Gombászegyesület szervezésében ma 18 órától vetített képes előadást tartanak a szarvasgombákról és a tavalyi gombásztáborról, melyre szeretettel várnak minden...
Erdélyi költőkkel és műveikkel ismerkedhettek meg az érdeklődők csütörtökön a Vigadó Művelődési Ház dísztermében tartott író–olvasó találkozón. Az est keretében az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) négy tagja, Király László, Király Zoltán, Ferenczes István és Lövétei Lázár László engedett betekintést nyerni munkásságába, humoros, személyes történeteket osztva meg a jelenlévőkkel.
Miklós Edit visszavonult Bejelentette visszavonulását Miklós Edit olimpiai hetedik helyezett alpesi síelő. A csíkszeredai kiválóság tegnapi sajtótájékoztatóján azt is közölte, pályázik...
Programfüzet és tombola Szombattól megvásárolhatóak a Szent György-napos programfüzetek a városi jegyirodában, a Háromszék napilap értékesítő pontjainál, a Székely Hírmondó szerkesztős...
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az RMDSZ sikertörténetének nevezte az Európai Unió jogalkotói elé vitt Minority Safe Pack kisebbségjogi kezdeményezést, és reméli, hogy a folyamat végeredményeként egy olyan törvény születik, amely kötelező érvényű lesz minden tagállamra nézve.
Nagy Gábor, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének feje és Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke közösen számoltak be a pacéi erdővágás legújabb fejleményeiről. A pártelnök elmondta, vasárnap és hétfőn több mint ezer aláírást gyűlt össze, és csak azért függesztették fel az akciót, mert már kedden iktatni akarták azokat a városházán – ezzel is nyomatékosítva a környékbeliek felháborodását.
Gál Andrea brassói születésű író, kutató, szerkesztő, tanár, és amiről faggattuk, az a két gyerekkönyve: a Fecske utca 12. (Koinónia Kiadó, 2016) és a Hátamon a zsákom (Koinónia Kiadó, 2017) körül fogalmazódik meg. Mindkettő vonzereje abból ered, hogy a hasonló élethelyzetű gyerekek könnyen azonosulhatnak az azonos korú szereplőkkel.
Sok a román Németországban Történelmi csúcsra, 10,6 millióra emelkedett a Németországban élő külföldi állampolgárok száma 2017-ben, a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) tegnapi...
Romániában öt százalékra emelkedett márciusban az éves inflációs ráta a tavalyi év harmadik hónapjához mérten – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Tegnap Szekszárdon jelentették be, Romániát is érinti: a május 1-jén induló országos jégkármérséklő rendszer az egész Kárpát-medencében működhet majd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint.
Franciaország az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény tiszteletben tartását olyan határvonalnak tekinti, amelynek megszegését sem Szíria esetében, sem másutt nem tűri el – hangoztatta Jean-Yves Le Drian, a francia diplomácia vezetője tegnap Bukarestben, a Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten.