Legalább tizenketten meghaltak egy szlovákiai buszbalesetben
Legalább 12 ember halálát okozó buszbaleset történt szerdán a szlovákiai Nyitragerencsér közelében, a sérültek száma 17 – jelentette hivatalos közlésekre hivatkozva a szlovák média.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Legalább 12 ember halálát okozó buszbaleset történt szerdán a szlovákiai Nyitragerencsér közelében, a sérültek száma 17 – jelentette hivatalos közlésekre hivatkozva a szlovák média.
Klaus Johannis újraválasztását támogatja a Népi Mozgalom Párt (PMP) az elnökválasztás második fordulójában Viorica Dăncilă szociáldemokrata (PSD) exkormányfővel szemben.
Elfogadta szerdán a kormány a bányabezárások miatt állás nélkül maradó bányászoknak szánt végkielégítés odaítéléséről szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Kihirdette szerdán Klaus Johannis államfő a törvényt, amely szerint 2020-tól az inflációnak megfelelő mértékben nő a gyermeknevelési pótlék.
Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök szerint Klaus Johannis államfő „egy másik világban él”, „valahol a sztratoszférában, egy olyan Románia fölött uralkodva, amelyben csak a Nemzeti Liberális Párt létezik”.
Számít a romániai magyarok szavazatára még akkor is, ha erre nem mozgósít az RMDSZ – jelentette ki szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházában tartott sajtóértekezletén Klaus Johannis.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Tegnap kezdődött, vasárnapig tart a harmadik FLOW Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön.
Az 1989 Decemberi Forradalom Intézete (IRRD) országos tanácsának legutóbbi ülésén az egyik tag bemutatott egy dokumentumot, amely voltaképpen bűnvádi feljelentés.
Március 12-én a hagyományoknak megfelelően az ókori olimpiák helyszínén, a görögországi Olümpiában lobban fel a 2020-as tokiói játékok lángja.
Azok a nők, akik a mellrákdiagnózist követően legalább heti 150 percet sportolnak, nagyobb eséllyel élik túl a betegséget, mint azok, akik nem végeznek elegendő fizikai aktivitást.
Még elbocsátott a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői közül egy sort, de a „legnagyobb elégtétele” az volt, hogy felmenthette a miniszterelnök tanácsadójának tisztségéből Lia Olguţa Vasilescut – közölte a miniszterelnök.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra biztatja a szimpatizánsait, hogy szavazzanak a belátásuk szerint az elnökválasztás november 24-én tartandó második fordulójában.
A felhasználók által választott közlekedési módok ökológiai lábnyomát mérő és a jól teljesítőket virtuális kreditekkel jutalmazó mobiltelefon-alkalmazást tesztelnek a finnországi Lahtiban.
A kulturális és kreatív tevékenység, mint amilyen a tánc, az éneklés vagy a múzeumlátogatás, jótékony hatást gyakorolhat a testi és lelki egészségre, például demencia esetén a tánc és az éneklés javíthatja a koncentrálást és az emlékezetet.
A héten feloldják a titkosságát a 2018. augusztus 10-ei tüntetésen lezajlott csendőri beavatkozás dossziéjának, jelentette ki Marcel Vela belügyminiszter.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az M1-es autópályán és az 1-es számú főúton kihelyezett plakátokkal figyelmeztet az úgynevezett „horrorkaravánok” által előidézett közlekedési veszélyhelyzetekre.
Sem a Transzfogarasi-úton, sem a drótkötélpályás felvonóval nem lehet feljutni szerdán a 2034 méteres magasságban fekvő Bâlea-tóhoz. Az utat lezárták, a felvonó pedig nem üzemel, mivel erős szél fúj.
John Legend amerikai zenész lett 2019 legszexibb férfija a People magazin szerint – írta a The Hollywood Reporter.
A magyar pártok mindegyike támogatását fejezte ki a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés ügyében az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla – jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban kedd este.
Greta Thunberg és Margaret Atwood is ott van az idei Glamour Women of The Year – díjazottjai között.
Mivel a szűnni nem akaró turistainvázió veszélyezteti az ökoszisztémát, Szardínia fizetőssé tette a legszebb strandját – írja a The Guardian.
Még napjainkban is sok a megválaszolatlan kérdés a fiatal univerzummal kapcsolatban, a szakértők ezért gyakran hoznak létre szimulációkat, hogy jobban megérthessék a világegyetem korai történetét.
Az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy minden élet a Nílusból ered. De vajon milyen ősi is lehet a folyó?
Két idős ember életét vesztette az olaszországi Velence városában, amelyet szerdára virradó éjszaka rekord magasságú tengervíz öntött el a heves esőzések nyomán.
A PSD-kormány 2019 első kilenc hónapjára 249 milliárd lejes bevétellel számolt, a költségvetés-végrehajtás pedig 228 milliárd lej, írta kedd esti Facebook-bejegyzésében Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Jelenleg 43 olyan város van, amely már nem tudja biztosítani év végéig a bérek kifizetését, a működéshez való költségeket, ezeknek pénzt utalnak át a költségvetés-kiigazításkor, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő kedd este.
Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök kedd este megerősítette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) jövő év februárjában bizalmatlansági indítványt nyújthatna be a Ludovic Orban vezette liberális kormány ellen.
A bukaresti vezetők aggodalmuknak adtak hangot az Európa-barát moldovai kormány megbuktatása miatt kedden, és jelezték, hogy Bukarest további együttműködési hajlandósága azon múlik, hogy európai elkötelezettségű kormány alakul-e Chișinăuban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy kizárja a párt soraiból Ana Birchallt és Cozmin Guşát – közölte kedd este Viorica Dăncilă pártelnök.
A parlament tárgyalja sürgősségi eljárásban a medve kilövési kvótát szabályzó törvénytervezetet, ezt kérték kedden az RMDSZ parlamenti frakcióinak vezetői.
Nem hajlandó nyilvános vitát folytatni a második mandátumára pályázó Klaus Johannis államfő kihívójával, Viorica Dăncilă szociáldemokrata exkormányfővel az elnökválasztás november 24-i második fordulója előtt.
December 3-án, közvetlenül a von der Leyen bizottság tervezett megalakulása után nyújtják majd be a a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés, vagyis a Minority SafePack aláírásait az Európai Bizottságnak.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A kézdiszentléleki Gyöngyszemben indult el a pályán, kis grillezésekkel, szülinapokkal, sütögetésekkel.
Ilyen sem volt még, mióta nekem zöldségeskertem van, hogy november 10-én friss metélőhagymával díszíthettem krumplisalátám halmait.
A HalVirág Bábszínház november 20-án, jövő szerdán a Vigadó Művelődési Ház nagyszínpadán mutatja be Kőleves című bábelőadását.
Egy blöffel és egy lánybúcsúval kezdték, hol hárman, hol többen voltak, ma pedig már Bonbon-díjas és Karinthy-gyűrűs humoristák. Évente szerveznek humorfesztiválokat és turnékat.
Hétvégén rendezték meg Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által meghirdetett 20. Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny döntőjét, melyen a kézdivásárhelyi Rancz-Gyárfás Hanna dobogós helyezést ért el.
A brazil sajtó arról cikkezett nemrég, hogy Nadia Comaneci, minden idők egyik legzseniálisabb szertornásza a romániai diktatúra éveiben öngyilkos akart lenni.
A Social Progress Imperative szervezet a Deloitte társaság kutatócsoportjával közösen elkészítette az életminőség világrangsorát a 2019. évi tényállások figyelembevételével.
A bukaresti rendőrség bekísért és megbírságolt egy férfit, aki Ion Iliescu volt államelnök (1990-1996 és 2000-2004) lakóházának közelében tartott engedélyezetlen tüntetést.
Virgil Popescu gazdasági miniszter egyik sajtónyilatkozatában vázolta, hogy az új kormánynak mi a szándéka a lakosságnak szánt téli fűtéstámogatásokkal.
A romániai orvosok, gyógyszerészek, biológusok, vegyészek érdekvédelmét felvállaló Promedica Szakszervezet más orvosi társulásokkal közösen nyílt levelet tett közzé.
A bukaresti MediPlus Klinika egy szakorvosi társulással közösen beindította Románia első olyan egészségügyi szolgáltatását, amely a női változó korhoz (klimax, menopauza) kapcsolódó tünetekkel, panaszokkal, illetve azok enyhítési módszereivel foglalkozik.
A Bukaresti Táblabíróság hétfői ítélete hivatalosan is kihirdeti a bukaresti Radet távhőszolgáltató csődjét. Az ítélet végleges, a csődeljárás határideje 90 nap.
A belgák a legboldogabbak az Európai Unióban. Ez derül ki az Eurostat egyik friss felméréséből, amely 76 százalékra teszi a boldog belgák arányát.
Az otthonokban és irodákban elhelyezett cserepes növények nem javítják hatékonyan a levegőminőséget – állapították meg a philadelphiai Drexel Egyetem kutatói.
Dan Barna bizalmi szavazást fog kérni az általa vezetett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjaitól, miután az államfőválasztáson nem érte el a kitűzött célt, azaz nem jutott be a második fordulóba.