Dăncilă szerint Johannis egy másik világban él

Dăncilă szerint Johannis egy másik világban él Románia

Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök szerint Klaus Johannis államfő “egy másik világban él”, “valahol a sztratoszférában, egy olyan Románia fölött uralkodva, amelyben csak a Nemzeti Liberális Párt létezik”. A PSD államfőjelöltje szerda esti nyilatkozatában ismét ama meggyőződésének adott hangot, hogy Johannis tart attól, hogy kiálljon vele vitára az elnökválasztás második fordulójában.

“2014-ben Klaus Johannis azt mondta nekünk, hogy feltétlenül szükség van egy nyilvános vitára a második fordulóba jutott jelöltek között, hiszen nagyon várják azt a román állampolgárok. Úgy tűnik, az elmúlt öt évben változtak az elvei és a meggyőződései, mert most gyakorlatilag az arcunkba mondja, hogy a román állampolgárok nem érdemelnek meg egy ilyen vitát. Ezt a logikát követve előfordulhat, hogy rövidesen azt fogja mondani nekünk, a román állampolgárok nem érdemlik meg, hogy szavazatukkal kifejezhessék politikai opciójukat, amennyiben nem a PNL-t támogatják” – fogalmazott.

Dăncilă felrótta Johannisnak, hogy az első forduló után csak azoknak mondott köszönetet, akik rá szavaztak, teljesen figyelmen kívül hagyva azokat az állampolgárokat, akik elmentek szavazni, de nem rá voksoltak.

A PSD jelöltje arról is beszélt, hogy az államfő saját érdemeként próbálja beállítani a külföldi szavazás sikeres megszervezését, holott – állítja Dăncilă -, a háromnapos szavazás és a levélszavazás lehetőségének bevezetése, valamint a külföldi szavazókörzetek számának növelése saját kormányának az érdeme.

“Johannis úr, azt hiszem, ön egy másik világban él. Azt hiszem, Johannis valahol a sztratoszférában képzeli magát, egy olyan Románia fölött uralkodva, amelyben csak a Nemzeti Liberális Párt létezik, az állampolgárok és az ő szavazatuk fölött, a többi jelölt fölött, az alkotmány fölött állónak érzi magát, és tart attól, hogy kiálljon velem egy vitára” – nyomatékosította.

Viorica Dăncilă úgy véli, Johannis államfő azért nem vállalja a vele való vitát, mert egy ilyen alkalmon kiderülne, hogy alaptalan volt “minden szánalmas támadás”, amelyet ellene és a Szociáldemokrata Párt ellen intézett az elmúlt években. “De én türelmes ember vagyok. Még várok, hogy az elnök találja meg a kellő bölcsességet, erőt és főleg bátorságot ahhoz, hogy elfogadja a felkérésemet a vitára, amelyet a román emberek is kérnek és megérdemelnek” – tette hozzá.

A PSD államfőjelöltje kifejtette, elfogadta a Román Televízió egyik műsorába szóló meghívást, és felkéri Johannist, hogy csatlakozzon hozzá. Dăncilă felsorolta a témákat, amelyekről tárgyalni szeretne az államfővel. “A 2014-es kampányban azt ígérte, hogy le fog mondani az államfői immunitásról. Miért hazudott a románoknak? Hogyan teljesítette az elnöki tisztséggel járó kötelezettségeit, amiért ön megválasztották és fizették, ha mandátuma alatt több időt volt szabadságon, mint a munkahelyén? (…) Az alkotmányt több ízben is lábbal tipró, az alkotmánybíróság döntéseivel dacoló államfőként úgy érzi, megérdemli, hogy a román állampolgárok megválasszák egy második mandátumra, amelyre éppen az alkotmány jogosítja fel? Nagy ígéreteket tett az országnak, Johannis úr, például azt, hogy Románia csatlakozni fog a schengeni övezethez vagy hogy vízummentesen utazhatunk az Amerikai Egyesült Államokba, de csak egy sapkával és három fotóval jött haza onnan. Normálisnak tartja, elnök úr, hogy miután öt éven át nem sikerült teljesítenie mindazt, amit felvállalt, most derűsen újabb mandátumot kér?” – fogalmazott Dăncilă.

Dăncilă szerint Johannis ötéves elnöki mandátumának egyetlen sajtóértekezlete egy “szörnyen arrogáns megnyilvánulás” volt. “Úgy tűnik, Johannisnak kezd megjönni a hangja. Azt hiszem, elnöki mandátuma első sajtótájékoztatóját tartotta meg, amely egy szörnyen arrogáns megnyilvánulás volt, a demokrácia és a románok iránti teljes megvetés kifejeződése. Egy olyan államfőt láttunk, aki kijelentette, hogy egyetlen megvalósítása az volt, hogy leváltott egy szavazás útján megválasztott, legitim kormányt. Ez Johannis csúcsteljesítménye” – fogalmazott Dăncilă.

“Az államelnöknek tanulnia kell még a külpolitikát”

“Tanulnia kell még a külpolitikát, mivel hibát követett el”, üzente Viorica Dăncilă szerda este Klaus Johannis államelnöknek.

“Úgy gondolom, az államelnöknek tanulnia kell még a külpolitikát, két hibát követett el. Összekötötte az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV) a schengeni övezettel, ez két külön dolog, semmi közük egymáshoz. Azt hiszem, az államelnök úr még nem értesült róla, és akkor én most tájékoztatom, hogy mi már 2011-ben teljesítettük a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit, és ezt az Európai Bizottság megerősítette. Ahhoz, hogy csatlakozzunk az övezethez, politikai döntésre van szükség. Volt azonban három uniós ország, amely sorra ellenezte csatlakozásunkat” – fejtette ki Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök a PSD székházában adott nyilatkozatában.

Hozzáfűzte, nem ő volt az Európai Tanácsban, mivel Klaus Johannis képviseli Romániát eme intézmény szintjén, és neki kellett volna beszélnie az államfőkkel a schengeni csatlakozásról.

“Mi több, idén, a nagyszebeni csúcstalálkozón Románia elnöke azt nyilatkozta, hogy év végéig Románia csatlakozik a schengeni övezethez. Egy másik be nem tartott ígéret. Tehát ez nem a kormány hibája, a csatlakozáshoz már 2011-ben teljesítettünk minden technikai kritériumot” – fűzte hozzá Viorica Dăncilă.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.