Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hanna a dobogón

Hanna a dobogón Kovászna megye

Hétvégén rendezték meg Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által meghirdetett 20. Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny döntőjét, melyen a kézdivásárhelyi Rancz-Gyárfás Hanna dobogós helyezést ért el.

A döntőbe jutott húsz versenyző, javarészt egyetemisták, két szakaszban küzdöttek meg egymással: az első szakaszban Kossuth Lajos Az igazságos ember mindenkit szabadnak kíván, az igazságtalan csak önmagát című mondatára kellett felépíteni szónoklatukat. A második szakaszban két téma közül választhattak, amiről szabadon kellett beszélniük, az egyik, hogy hogy lesz majd „szingli bácsi” és „szingli néni”? De választható volt „amelyik tyúk sokat kárál, keveset tojik” téma is.

Rancz-Gyárfás Hanna, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulója, akit Nagy-Babos Tamás magyartanára készített fel, harmadik helyezéssel érkezett haza. Elmondása szerint nagyon meglepte az, hogy egyáltalán díjazott lett, hiszen ő volt a legfiatalabb versenyző a szónokversenyen. „Hatalmas örömmel töltött el, hogy itthon már nagy szeretettel vártak, rengetegen gratuláltak, és büszke voltam arra, hogy a városomat képviselhetem egy ilyen színvonalú versenyen” – tette hozzá.

Tamás Réka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások