Március 15-én visszatérnek Romániába a Google Street View autói
Március közepén visszatérnek a Google Street View autói Romániába, és több mint 120 települést járnak be, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Mapsen.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Március közepén visszatérnek a Google Street View autói Romániába, és több mint 120 települést járnak be, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Mapsen.
Meghaladta ezekekben a napokban a 8 lejt az üzemanyagok ára Romániában – derül ki a Versenytanács üzemanyagár-figyelő alkalmazásának adataiból.
Egyszerű indítványt nyújtott be kedden a képviselőházban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter ellen.
Egyre terjed az orosz csapatok által az ukrajnai háborúban használt szimbólum. Az orosz tankokon látható „Z” az Ukrajna elleni invázió támogatásának jelévé vált, és nem csak oroszországi tömegrendezvényeken, hanem például szerbiai Oroszország-párti tüntetéseken is megjelent.
Romániába látogat az Egyesült Államok alelnöke, hogy országa szolidaritásáról biztosítsa a NATO keleti szárnyán található szövetségeseket – közölte hétfőn Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője, aki szerint Kamala Harrist március 9-11. között Romániába és Lengyelországba várják.
Fegyvernyugvás életbe léptetését és humanitárius folyosók megnyitását ígérte a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához kelet-európai idő szerint kedd reggel 9 órától öt ostromlott ukrán városnál – Kijevnél, Csernihivnál, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál – az orosz védelmi minisztérium.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) tíz nap alatt összesen 3,9 millió lej bírságot szabott ki a nagy áruházláncok üzleteire különböző szabálysértések miatt.
Az ukrajnai háború miatti segítségnyújtás lehetőségeiről egyeztettek hétfőn délután Szatmárnémetiben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői és az egyházi segélyszervezetek képviselői.
Szerdán, március 9-én 16 óráig kérhetik még a felvételüket a választói névjegyzékbe azok a külhoni magyar állampolgárok, akik részt szeretnének venni az áprilisi magyarországi parlamenti választásokon – figyelmeztettek hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői.
Nyomást kell gyakorolnia Kijevre az Európai Uniónak a humanitárius jog tiszteletben tartása érdekében – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn telefonon tárgyalt az Európai Tanács (ET) elnökével, Charles Michellel.
Tükörválaszként az Oroszországgal szemben az európai energiaválsággal kapcsolatban megfogalmazott alaptalan vádakra és az Északi Áramlat–2 gázvezeték elleni tilalmakra, Oroszországnak minden joga megvan arra, hogy embargót rendeljen el a teljesen feltöltött Északi Áramlat–1-en keresztüli gázszállítás leállítására – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn.
Alkotmányossági kifogást emelt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az elektronikus hírközlési törvénykönyv ellen, amelynek egyik cikkelye az ellenzéki párt szerint visszaélésekre adhat lehetőséget.
Erősítést küld Romániába az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) az ukrán és a moldovai határ megfigyelésére és ellenőrzésére – közölte hétfőn a román határrendőrség.
Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet hétfőn a kormány.
Kedd a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet utolsó napja lesz Romániában.
Az ukrán fél szerint sikerült „bizonyos kedvező eredményeket elérni” a Fehéroroszországban tartott ukrán-orosz tárgyalások harmadik fordulóján hétfőn, miközben az orosz küldöttség szerint a tárgyalások „a várakozások alatt maradtak”.
Vasárnap falugyűlést tartott Ozsdola Polgármesteri Hivatala. Az idei tervek mellett a medve- és hódkárok kifizetéséről is szó esett, de a népszámlálás fontosságáról is tájékoztatták a jelenlévőket.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Második állomásához érkezett a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett háromszéki művelődésszervezők találkozóinak sorozata, írják a KMMK hírlevelében. Március 4-én a kézdiszéki kulturális szakemberekkel beszélgettek az elmúlt 2 év nyereségeiről, veszteségeiről és a további együttműködési lehetőségekről a Vigadóban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Vendégül látta pénteken a Brassóban rekedt ukrajnai focista-gyerekeket a Sepsi OSK csapata, de jólétükért és örömükért áldozott a szentgyörgyi városi önkormányzat és a megyei tanács munkatársi közössége is.
Pénteken és szombaton Marosvásárhelyen tartották meg a sportiskolás birkózók országos bajnokságának egyik zónaversenyét, ahol a megyeszékhelyi Sepsi ISK nyolc sportolója érdemelte ki a három hét múlva esedékes döntőn való részvétel jogát.
Esélyt sem adott ellenfelének a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely pénteken és szombaton is alaposan rászámolt a gyengébb játékerőt képviselő fővárosi Sportul Studențesc együttesére a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. Az alapszakasz hátralevő részében a Gyergyói Hoki Klub és a Galaci CSM lesz a mieink ellenfele.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A veszélyhelyzet feloldása után ismét kötelezővé válik a szenátorok fizikai jelenléte a parlament ülésein – jelentette be hétfőn Florin Cîţu házelnök.
Kanada júliustól hat CF-18-as harci géppel teljesít majd újra járőrszolgálatot a román légtérben – jelentette be hétfőn a külügyminiszter.
Tekintettel az ukrajnai helyzet alakulására és „Moszkva felelőtlenségére az ukrajnai polgári lakossággal szemben”, az Európai Unió további szankciókon dolgozik – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn délelőtt Brüsszelben, Mario Draghi olasz miniszterelnökkel folytatott tanácskozása előtt tartott sajtótájékoztatójukon.
Vasile Dîncu védelmi miniszter hétfőn kijelentette, hogy a legmodernebb technikával szerelik fel a román hadsereget a védelmi kiadások növelésének jóváhagyása után.
A román határőrök tizenhét ukrán állampolgárságú férfit igazoltattak vasárnap Máramaros megyében, akik a Tiszán átkelve érkeztek az országba – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
Romániában akar üzemet nyitni 400 millió euró értékű beruházással a RockTech Lithium német-kanadai vállalat, amelynek vezetője hétfőn egy emlékeztetőt írt alá a kormánnyal.
Április 26-áig iktathatják kéréseiket az önkormányzatok az Anghel Saligny finanszírozási program keretében támogatott gázhálózati beruházásokra – jelentette be hétfőn Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Nincs veszélyben a lakosság élelmiszer-ellátása – jelentette ki hétfőn Adrian Chesnoiu. A mezőgazdasági miniszter leszögezte, az ukrajnai válság következtében Magyarország, Bulgária és Szerbia korlátozza a gabonaexportot, de Románia nem.
A Bent olajfajta ára 2008 óta legmagasabb szintre emelkedett hétfő reggel részben amiatt, hogy egyre hevesebek a harcok Ukrajnában.
A legutóbbi tájékoztatás óta 3188 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 96-tal többet, mint egy nappal korábban -, több mint 25 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 420-an újrafertőződött betegek – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az Európai Unió (EU) országaiban a nők bruttó órabére átlagosan 13 százalékkal volt kisebb 2020-ban, mint a férfiaké, a fizetéskülönbség mértéke azonban igen eltérő az egyes tagállamokban – derül ki az EU statisztikai hivatalának hétfőn közzétett adataiból.
Kétségtelen, hogy az ukrajnai háború következményeit a román gazdaság is megérzi, de Romániának akkor sem kell nélkülöznie a gázt, ha Oroszország elzárja a csapot – idézte Nicolae Ciucă kormányfő kijelentését a Digi24 hírtelevízió internetes oldala hétfőn.
Ezen a héten nagyon hideg lesz országszerte, március 14-étől azonban fokozatosan felmelegszik majd az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 7-e és 20-a közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) vasárnapi határozata értelmében Románia élelmiszerekből, illetve üzemanyagból álló segélyszállítmányt küld Ukrajnának.
Egyedül lépte át az ukrán-szlovák határt egy 11 éves zaporizzsjai kisfiú – közölte a szlovák rendőrségre hivatkozva a Parameter.sk.
A Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) közzétett egy videót arról, hogyan fog kinézni a sepsiszentgyörgyi terelőút, amelynek munkálatai idén nyáron kezdődnek és körülbelül két évig tartanak majd.
A Szentszék készen áll mindent megtenni a béke érdekében – hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott beszédében vasárnap.
Az ukrajnai orosz támadás leállítása csak abban az esteben lehetséges, ha Kijev felhagy a katonai műveletekkel és teljesíti Moszkva követeléseit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök azokon a telefonbeszélgetéseken, amelyeket vasárnap francia, valamint török hivatali partnerével folytatott.
Az orosz fegyveres erők 10 órától (kelet-európai idő szerint 9 órától) fegyvernyugvást hirdettek négy ukrán városnál – Kijevnél, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál -, humanitárius folyosót nyitva a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához – közölte hétfő reggel az orosz védelmi minisztérium.
A kormány felvette a kapcsolatot a helyi gyógyszergyártókkal a jódtabletták sürgősségi eljárással való előállítása érdekében – jelentette ki vasárnap Nicolae Ciucă.
Több mint 3500 embert állítottak elő vasárnap az Ukrajna ellen indított orosz invázió elleni „törvénysértő” tüntetésen – közölte vasárnap az orosz védelmi tárca.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közölte vasárnap, hogy immár másfél millió ember menekült el Ukrajnából az Oroszország indította háború elől. Szombaton és vasárnap folytatódtak az orosz támadások az ország legkülönbözőbb helyein a hírügynökségek jelentése szerint.
Natalia Gavriliță moldovai kormányfő több segítséget kért Washingtontól az ukrajnai háború elől menekülő, befogadott emberek ellátására, amikor vasárnap fogadta Antony Blinken amerikai külügyminisztert.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió alapjaiban megrengette Európa, a transzatlanti térség és a világ biztonsági helyzetét, amire a nemzetközi közösség „egységes és gyors” választ adott – jelentette ki vasárnap Klaus Ioahnnis államfő.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület – Visit Covasna meghívására március 1–4. között romániai utazásszervező irodák és azok viszonteladó utazási irodái, valamint rendezvényszervező irodák látogattak Háromszékre.