Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Művelődésszervezők találkoztak

Művelődésszervezők találkoztak Kultúra

Második állomásához érkezett a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett háromszéki művelődésszervezők találkozóinak sorozata, írják a KMMK hírlevelében. Március 4-én a kézdiszéki kulturális szakemberekkel beszélgettek az elmúlt 2 év nyereségeiről, veszteségeiről és a további együttműködési lehetőségekről a Vigadóban.

Hirdetés
Hirdetés

A találkozók célja a már meglévő kapcsolatrendszerek frissítése, az új kollégák megismerése és nem utolsó sorban egymás munkájának segítése volt. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a járványhelyzet nehézségeit együttes erővel kiküszöbölhetik, a fókuszpontban minden településen a közösség és az azzal való foglalkozás áll, az emberek visszarázása a kulturális körforgásba. Vannak azonban olyan települések is, ahol ezt kultúrotthon hiányában kell áthidalni, ez megnehezíti a folyamatot.

A közös problémák megvitatása mellett a találkozó kiemelt célja erősíteni a közművelődési szakemberek szakmai identitását együttműködési lehetőségek által, ugyanakkor egyfajta börzeként is szolgált, amelyen ki-ki bemutatta mit kínál az általa képviselt intézmény/szervezet, megemlítve azt is, hogy mire lenne kereslet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük