Lemhényben elűzték a telet
Lemhényben pénteken és szombaton is eltemették a telet, a télűző ünnepségen a falu apraja-nagyja részt vett.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Lemhényben pénteken és szombaton is eltemették a telet, a télűző ünnepségen a falu apraja-nagyja részt vett.
A héten hirdették ki a 36. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit, és Sánta István Csaba sepsiszentgyörgyi születésű fotóművész neve kétszer is a díjazottak között szerepelt.
Ráduly Attilával, az idén nyáron kilencéves Zöld Nap Egyesület elnökével a tavalyi megvalósításokról és az idei tervekről beszélgettünk.
Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Zsigmond Judit festménykiállítása.
Idén a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában hat tárlatot rendeznek, osztotta meg lapunkkal Beke Ernő tulajdonos.
Tegnap Fejér László Ödön szenátor a nemrég felújított kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben értékelte ki a tavalyi évet. A politikus úgy véli, az RMDSZ-nek nincs mit a kormányban keresnie.
Tavaly több mint 12 ezer látogatója volt a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum állandó és időszakos kiállításainak, osztotta meg lapunkkal Dimény Attila intézményvezető, akivel az idei tervekről is beszélgettünk.
Szántai Lajos műveltségkutató nemrég a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben tartott előadást A magyar háromkirályok és a karácsony csodája címmel. A művelődéstörténésszel az előadást követően beszélgettünk a karácsonyról.
Rudán Joe fantasztikus hangját a nagyközönség a Pokolgép 1991-es Adj új erőt című lemezén ismerhette meg. A számos élvonalbeli magyar rockzenekarban és rockoperákban is bizonyító pécsi rockénekessel Kézdivásárhelyen beszélgettünk pályájáról.
Tegnap a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete megnyitotta ma estig tartó adventi kézműves-kiállítását és adományvásárát.
A spanyolországi Cuevas del Campo-beli Isabel Maria Fernandez Roman tavasztól tevékenykedik EVS-önkéntesként a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületben. Az alábbiakban többek között az itt szerzett tapasztalatairól és terveiről is olvashatnak, csakúgy, mint az otthoni karácsonyi és újévi szokásokról.
A sepsiszentgyörgyi Szőcs Botond a helyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte a középiskolát, jelenleg a brassói Transilvania Egyetem negyedéves hallgatója Stela Drăgulin osztályában. A 22 éves, számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott zongoraművésszel a 38. Vigadó Hangszín keretében a Kosztándi Képtárban rendezett Chopin és Rachmaninov, a romantizmus két legendája című koncert után beszélgettünk.
A kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület Jeles napok-projektje szombaton a Karácsony hava ünnepnapjai jegyében zajlott a Kosztándi Galériában.
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben Sashalmi-Fekete Tamás történész, az Arany Griff Rend vezetője a Szent László-legenda freskói és üzenetük címmel tartott vetített képes előadást.
Csütörtökön, a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében író–olvasó találkozót rendeztek dr. Borcsa János kritikus–irodalomtörténész–könyvkiadóval az Írói üzenetek nyomában című tanulmánykötete és az általa szerkesztett Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek megjelenése apropóján.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitották a csíki képzőművészek STUDIO 9 csoportjának vándorkiállítását.
Kispál Balázs négy és fél éve a Mobilmánia gitárosa. A korosztálya egyik legtehetségesebb hathúrosaként számon tartott zenésszel beszélgettünk a kezdetekről, hatásokról és terveiről.
Szombat este a rock- és fémzene kedvelőinek a kézdivásárhelyi Rózsa étterem emeleti termében a helyük, ahol négyállomásos erdélyi turnéja keretében Rudán Joe, az egyik legnagyobb magyar rockénekes koncertezik zenekarával.
Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában a helyi Hobbi Cserebere Klub tagságának tizenhetedik, évzáró kiállítása.
Vetró András Temesváron született 1948. október 14-én, majd miután 1973-ban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán diplomát szerzett, Kézdivásárhelyre telepedett, ahol a mai napig alkot, emellett 40 évig a Nagy Mózes Líceum rajzosztályaiban tanított. A magyar örökség ápolásáért júliusban Ex Libris díjban részesült alkotóval műtermében beszélgettünk életpályájáról.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal.
A Falusi Mariann–Sárik Péter duó Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük! című, tízállomásos erdélyi koncertkörútja során tegnap este Baróton lépett fel, november 16-án 19 órától pedig a kézdivásárhelyi Vigadóban koncertezik. Az énekesnővel és a zongoristával a keddi, nagykárolyi koncertjük előtt beszélgettünk.
Hétfőn a kézdivásárhelyi Vigadóban a Székelyek a magasban expedíciósorozat tagjai és a Zöld Nap Egyesület meghívására Mécs László és Kollár Lajos hegymászók, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat kezdeményezői tartottak rendhagyó földrajzórát.
Csütörtök délután a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában író–olvasó találkozót rendeztek Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, Fekete Vince író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese és Tamás Dénes író, a Sapientia-egyetem adjunktusa részvételével.
November 4–5. között rendezik meg az első offroad-találkozót és versenyt Kézdivásárhelyen. A részletekbe a szervező 4 Motion Offroad Club Egyesület alelnöke, Illés Bálint avatott be.
Csütörtökön és pénteken a kézdivásárhelyi Vigadóban a Bod Péter Tanítóképző és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége közös szervezésében rendezték meg a XVII. Erdélyi Kossuth Szónokversenyt.
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben mutatták be Nagy János nyugalmazott történelemtanár Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás című könyvét.
Kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében mutatták be dr. Biró Gábor nyugalmazott ideggyógyász-főorvos A nevető kórház című kötetét. A szerző beszélgetőtársa a könyv szerkesztője és felelős kiadója, dr. Borcsa János volt.
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben eseményekben gazdag Iskola másként-hét zajlik, amelynek keretében a Bod Péter-napok mellett gólyahetet és szónokversenyt is rendeznek.
BORVACSORA Péntek 20 órakor ismét borvacsora a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban. A különféle borvidékek büszkeségeit a sepsiszentgyörgyi születésű, Kanadában élő Szabó Zoltán világhírű ...
Az idei Őszi Sokadalom kiemelkedő zenei produkciói közé sorolható az 1984-ben alakult magyarországi Makám két koncertje. A világzenét játszó magyarországi formáció előbb a Borudvar fel...
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben tartotta tisztújító gyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kézdiszéki szervezete.
Péntek délután mintegy száz biciklis vett részt a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület és a helyi sportiroda által, az autómentes világnap apropóján nyolcadik alkalommal szervezett, Kritikus tömeg elnevezésű felvonuláson.
A Szent Mihály főangyal tiszteletére rendezett, egyben a lemhényi Bem József Általános Iskola tanévnyitójaként is szolgáló szentmise főcelebránsa az idén ötvenéves papi szolgálatát ünneplő Csató Béla plébános, szónoka Csala László esperes, csíkmenasági plébános volt.
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban szerdán nyílt meg Deleanu Márta, Nagy Anna Mária, Labancz Ágnes és Suba László tordai képzőművészek Színek és formák című kiállítása.
Tegnap este tizenöt tag részvételével tartott küldöttgyűlést a Kézdiszéki Székely Tanács.
Szeptember 29-én, pénteken 17 órakor tartják a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja tanévnyitóját.
A kézdivásárhelyi Ego Sum együttest a helyi közönség legutóbb az Őszi Sokadalom nagyszínpadán láthatta. A jó hangulatú koncert után az alternatív rockzenekar tagjaival többek között új dalokról, tagcseréről és fesztiválfellépésekről beszélgettünk.
Az anyagi gondok ellenére minden eddiginél több saját produkcióval készül a 2017–2018-as évadban a Városi Színház. A részletekbe Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója avatott be.
Zeffer „Zefi” András billentyűs, énekes, zeneszerző, a P. Mobil és a Tunyogi Rock Band egykori tagja, a RockBand és a Mobilmánia vezetője. A fáradhatatlan zenésszel a Mobilmánia Őszi Sokadalombeli koncertje előtt beszélgettünk tagcserékről, a készülő új lemezről és a januárban esedékes Papp László Budapest sportarénabeli (BS) koncertről.
Szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum – az előző évekhez hasonlóan – látványos rendezvénnyel örvendeztette meg a régi gépek szerelmeseit, de nemcsak. Az időjárás is a szervezők mellé állt, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén tartott 5. Csernátoni Burrogtató minden eddiginél népesebb közönsége birtokba vegye a múzeumudvart.
A héten a kézdivásárhelyi Wegener Pro Sanitate Alapítvány jóvoltából több mint száz rászoruló gyerek jutott tanszercsomaghoz.
A kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület Jeles napok-projektje legutóbb a Boldogasszonyok jegyében zajlott a Kosztándi Galériában.
Az örményországi Jerevánban élő Haykuhi Harutyunyan tavasz óta tevékenykedik EVS-önkéntesként a Zöld Nap Egyesületben. Az alábbiakban többek között eddigi benyomásairól és terveiről olvashatnak.
A kézdivásárhelyi Liget Café & Juice-ban vasárnap este harmadszor rendeztek örömzenélést a Presser Gábor ötlete nyomán bevezetett magyar dal napja alkalmából.
Tervek szerint a hónap végén nyitják meg a lécfalvi integrált hulladékkezelő központot, amely hosszú időre megoldja a megye hulladéktárolási gondjait.
Hétfőtől szerdáig tartott Szentkatolnán a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által negyedik alkalommal szervezett Természet az élet forrása nevű zöldtábor. Az idei téma a szelektív hulladékgyűjtés és vizeink tisztaságának megőrzése volt.
Szombaton a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában mutatták be Demeter Elemér Háromszéki rock`n`roll című, saját dalszövegeket és dalszöveg-fordításokat tartalmazó kötetét.
Az utcazene évek óta az Őszi Sokadalom üde színfoltja. Az idei városnapok alkalmával ötödször esedékes rendezvény részleteibe Tofán Levente ötletgazda, lapunk munkatársa, a The Crazy Plumbers frontembere avatja be az olvasókat.
A háromszéki rock and roll kedvelői csütörtökön a kézdivásárhelyi Borudvarban láthatják Demeter Elemér új zenekarának első koncertjét.