Felhívás!

Nincs értelme kormányra menni

Nincs értelme kormányra menni Kovászna megye

Tegnap Fejér László Ödön szenátor a nemrég felújított kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben értékelte ki a tavalyi évet. A politikus úgy véli, az RMDSZ-nek nincs mit a kormányban keresnie.

„Kötelességünk, hogy törvényeket szavazzunk meg, és úgy vélem, minden törvénynek az embereket kellene jóléthez segítenie” – indította sajtótájékoztatóját a szenátor. Az ezt célzó intézkedések között megemlítette azt az RMDSZ-kezdeményezésre elért törvénymódosítást, melynek köszönhetően a közepes vállalkozásoknak nem kell adóbevallás benyújtásáért a régióközpontokba menniük, a megyeszékhelyen is megtehetik. Ugyancsak ide tartozik az ifjúsági törvény azon módosítása, amely alapján idéntől a helyi önkormányzatok is rendelkezhetnek ifjúsági alappal, nem csak a megyeközpontok és megyei tanácsok. Hozzátette, bár nem törvénytervezettel, de sikerült elkerülni, hogy a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklubot a sepsiszentgyörgyi sportiskolához csatolják, és a sofőrvizsga gyakorlati próbájának a megyeszékhelyre való költöztetését is részben sikerült magakadályozni.

Az autonómia-statútum kapcsán megjegyezte, „az RMDSZ csapatában úgy látjuk, ebben az ügyben akkor kell lépni, amikor valamit el lehet érni. Így bár jogában állt megtenni, nem értettem Kulcsár-Terza József kollégám külön lépését (egyéni törvénykezdeményezésként iktatta Székelyföld Autonómia Statútumát – szerk.). Úgy vélem, ha már az RMDSZ és az MPP egy közös statútum, valamint az ezt lehetővé tevő alkotmánymódosítási javaslatok kidolgozása mellett döntött, ezt meg kellett volna várni” – tette hozzá. Viszont kihangsúlyozta: „én a területi autonómia mellett vagyok”.

Arra az újságírói kérdésre, hogy „érdemes volt-e kiállni a PSD és a tegnap felbomlott kormány mellett”, Fejér kérdéssel válaszolt: „Kik mellett kéne kiállni ma Romániában? Ha valaki meg tud nevezni egy olyan pártot, amelyik a magyar kérdéshez pozitívabban viszonyul, mint a szocialisták, megköszönöm.”

Az aktuális politikai helyzet kapcsán kifejtette, „a meggondolatlan, kocsmai szintű nyilatkozatairól híres” Mihai Tudose nem volt megfelelő miniszterelnöknek. Ugyanakkor nem látja, hogy a PSD-n kívül ki más kormányozhatná jelenleg az országot. „Ha a szocialisták és az ALDE szövetsége megmarad, hiába megy az RMDSZ a túlsó oldalra, az még nem biztosítja a többséget. Ha az RMDSZ, az ALDE, a kisebbségek, az USR és a PNL szövetkezne, számoljuk ki, hány kis pártból állna a kormány! És kivel? Cioloș miniszterelnökkel? Arra már ráfáztunk… Hátha benő a szocialisták feje lágya, és találnak egy olyan miniszterelnököt, akivel kormányozni is tudnak” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, jelenleg az RMDSZ-nek nincs mit a kormányban keresnie, hiszen nem hiszi, hogy 2018-ban gazdasági, illetve a magyarságot érintő kérdésekben előrelépést érnének el. Az igazságügyi reform kapcsán úgy vélte, „sok jó oldala van, bár tagadhatatlan, hogy rossz is.” Viszont nem érzi úgy, hogy az a SRI és a DNA hatalmának megnyirbálására irányulna. A tűzifa árának drágulása kapcsán megjegyezte, múlt év végén az RMDSZ javasolt egy törvénymódosítást, mely alapján bizonyos mennyiségű tűzifát kedvezményes körülmények közepette lehetne kitermelni. „Lévén, hogy az európai piacon vagyunk, nehéz az árakat törvényekkel mérsékelni” – tette hozzá.

 

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások