Hirmondo
Archives
Jancsó Elemér halálának ötvenedik évfordulójára

Jancsó Elemér halálának ötvenedik évfordulójára

Mindez attól függ, hogy mit nevezünk réginek, elavultnak, kidobandónak. Különösen kényes dolog, ha például irodalomról van szó, de az lehet zeneművekről, festményekről, más művészeti alkotásokról. Még emberekről is. Lám, hiába emlegetjük frissítő erőként a romantikus zenét, a nagy angol drámáit, valahol valakik szemétbe dobják, kiátkozzák, elhallgatják, inkább nem beszélnek róla, minthogy esetleg dicsérni kelljen.

Szilveszter estéjén a Tóték lesz műsoron

Szilveszter estéjén a Tóték lesz műsoron

Az elmúlt időszak megpróbáltatásai nyomán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetősége arra kényszerült, hogy idén – amint a nagyvárosokban is szokás – a már meglévő, de még friss produkciói közül válassza ki szilveszter esti előadását. Örkény István Tóték című groteszk vígjátékára esett a választás, mivel olyan üzenetet fogalmaz meg, amivel érdemes az új esztendőt indítani.

Rabszolgaként dolgoztatják a román és a bolgár vendégmunkásokat egy németországi húsüzemben

Rabszolgaként dolgoztatják a román és a bolgár vendégmunkásokat egy németországi húsüzemben

A Rheda-Wiedenbrückben működő vállalat 2020-ban azzal vált világszerte ismertté, hogy egy járványgóc kialakulása nyomán több mint 2000 alkalmazottját megfertőzte a koronavírus. Egyikük, egy román vendégmunkás, 2020 júniusában a Deutsche Wellének elmondta, hogy a húsüzemben a szerződés szerinti 8 óra helyett 12-13 órás volt a munkaidő, és a túlórákat nem fizették ki.

Frontvonalon a közegészségügy

Frontvonalon a közegészségügy

Bár a megyei kormányhivatal és a közegészségügyi igazgatóság (román rövidítéssel DSP) napi szinten tartja a kacsolatot egymással, a prefektúrának alárendelt intézményként a közegészségügy jelentési kötelezettséggel bír. Decemberben a prefektusi kollégium elé vitt beszámolóban Ágoston László igazgató a hivatal munkájának több aspektusára is kitér: tesztelésekre, oltásokra, ezek procedúráira, a járványos betegségek statisztikáira és személyzeti kérdésekre.

Munkával és kitartással itthon is sikerülhet

Munkával és kitartással itthon is sikerülhet

A 12 éves Junior Business Club Egyesület és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara december első felében díjazta azon fiatal vállalkozókat, akik kiemelkedő eredményeket értek el 2020-ban. Az Év Fiatal Vállalkozója díjat Pál Hunor, az ajándékboltokat működtető P&L Printing Technology Kft. társtulajdonosa kapta. Lapunk őt kérdezte az eddigi megvalósításokról és jövőbeli terveiről.