Felhívás!

Alkalmatlan

A baloldali sajtó ereje abban állt évtizedeken keresztül, hogy egy irányba tudott hatni, vektorialitás volt a működésében. A 2010-es években egyre gyakrabban került homokszem a gépezetbe, amibe persze nem kis mértékben játszott közre a frakciózás. Bajnai és Mesterházy nem tudtak dűlőre jutni egymással 2014 előtt, a ballib sajtó nem kis része együtt szórakozott a két ügyefogyotton a jobboldallal. Az eredmény: Fidesz–KDNP-s kétharmad.

2018-ban már felsorakoztak az ellenzéki „nemzetietlen népfront” mögött (copyright by Ágoston Balázs), de ez a sajátos, a Jobbiktól a DK-ig terjedő politikai konglomerátum egyéni körzetekben nem merte/nem tudta levezényelni a koordinációt, azt, hogy minden fideszes jelölttel szemben csak egy ellenjelöltjük legyen. Az eredmény: újabb jobboldali kétharmad.

Idén ősszel nagy csinnadrattával megszervezték az ellenzéki előválasztást, amin egy totálisan alkalmatlan jelölt, Márky-Zay Péter győzött. Hallgassuk, mit ír az október 23-i, egyébként igen szánalmasra sikeredett közös kampánynyitó után két hónappal az egyik legagresszívabb, legmagyargyűlölőbb, legvehemensebb ellenzéki portál, aminek nevével most hadd ne szennyezzem be e kis szöveget.

Márky-Zay „elveszítette az önkontrollját”, „a törtetés, az önzés és az ellenségeskedés politikáját választja”, „saját személyét előtérbe állító és saját kútfejéből táplálkozó kampánya agresszivitása ellenére meglepően lapos, gyerekes stratégiára épült”. „Migránsozik, buzizik, sorosozik, képtelenségeket állít, meggondolatlanul beszél, fideszes szókészletet és ellenségképeket használ”. „Hektikus, csapkodó stílusa” van, „mindig minden mondatát meg kell magyarázni, mert soha nem azt jelenti, amit mondott”. „A mestercsel, a kommunikációs atombomba, a győztes recept”, miszerint Orbán szavait maga ellen fordítja, nem működött. Emberi hangon képtelen megszólítani a szavazókat”, „összevissza koslat az országban, vonulgat, mint egy császár, de két hónap alatt képtelen volt egy kampánystábot és annak munkáját megszervezni.” Emellett „frusztrált”, „öntelt”, „nonszensz” dolgokat állít,„diktátori attitűdje van”, „nárcisztikus”, „autokratikus hajlamai vannak”, „önző” és „karrierista”.

És bizony azt is kimondja e gyurcsányista orgánum, ami a lényeg Márky-Zay vonatkozásában: „alkalmatlan”. Quod erat demonstrandum.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.