Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

VERSÜNNEP 2023 – Határon túliak jelentkezését is várják

VERSÜNNEP 2023 – Határon túliak jelentkezését is várják Kultúra

A Versünnep Alapítvány kiírta idei versenyprogramját, amelyre négy kategóriában jelentkezhetnek hivatásos és nem hivatásos előadóművészek, amatőr előadók, formációk, valamint iskolák és civil közösségek.

A 17 éve működő Versünnep Alapítvány „Reszket a bokor, mert eszembe jutottál” címmel hirdette meg 2023-as eseménysorozatát. A versenyre négy kategóriában jelentkezhetnek hivatásos színművészek, előadóművészek és -képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk. A jelentkezéseket Vers- és prózamondás, Énekelt vers, vagy versmegzenésítés, Képző és/vagy filmművészeti alkotás, vagy Táncművészeti alkotás kategóriában várják. A határidő hivatásos előadók esetében 2023. február 20., nem hivatásos előadóknál március 31. éjfél, a jelentkezéseket Magyarországról, a határon túlról és a diaszpórából is várják.

A versenyre kizárólag magyar költők művével lehet jelentkezni, a hivatásos előadóművészek esetében a nevezett művek között kötelezően idei irodalmi évfordulós szerzőnek is kell szerepelnie. Idei kiemelt évfordulók: Petőfi Sándor (1823–1849), Madách Imre (1823–1864), Szendrey Júlia (1828–1868), Kormos István (1923–1977). A versenyre egy nevező több kategóriában is jelentkezhet, verseny döntőjébe jutó előadók értékes tárgyi és pénzjutalmakban részesülnek.

Hirdetés
Hirdetés

Iskolák és civil közösségek is jelentkezhetnek a Versünnep 2023 évi eseményekre. A programhoz az év folyamán bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola vagy civil szervezet egy amatőr versmondó verseny megrendezésével. A versmondó versenyek legjobbjai, kategória győztesei és az egyéni előadók nemzetközi seregszemlén, valamint szakmai továbbképző nyári műhelymunkán vehetnek részt.

A 17 évvel ezelőtt létrehozott és azóta is töretlen lelkesedéssel működő Versünnep Alapítvány fő célkitűzése az előadóművészet támogatása és méltó magas szintű képviselete. Hivatásos színművészek és előadóművészek, amatőr előadók és civil közösségek, iskolák részére meghirdetett versmondó versenyek és események megrendezésével hoz létre saját produkciókat, rendezvényeivel népszerűsíti a magyar kultúra klasszikus és kortárs alkotásait határainkon innen és túl. A felhívás az alapítvány honlapján érhető el, nevezni az ott található jelentkezési lap kitöltésével lehet.

Bővebb tájékoztatás: www.versunnep.net, facebook.com/versunnep

Elérhetőség: szervezes.versunnep@gmail.com

Kapcsolat: Adonyi Adrienn (06 30 487 5131) – adrienn.adonyi@gmail.com

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás